Ha mindenki tisztára seperné a maga portáját, az egész világ tiszta lenne.
Ha néha a szegényeink éhen halnak, az nem azért van, mert Isten nem gondoskodott róluk, hanem mert Ön és én nem adtunk, mert nem voltunk a szeretet eszköze Isten kezében, mert nem ismertük fel Őt, Krisztust, amikor eljött újból rongyos álruhában az elhagyatott emberben.
Minden személynek döntenie kell egy bizonyos pontnál, hogy a teremtő önzetlenség fényében fog járni, vagy a romboló önzés sötétségében. (…) Az élet ismétlődő és sürgős kérdése: „Mit teszel másokért?”
Időnként azt kell tennünk, ami mindenkinek a legjobb. Még ha nem is igazságos.
A kormányzat nem ésszerűség és nem ékesszólás, hanem hatalom. Miként a tűz, veszélyes szolga és félelmetes gazda; egy pillanatra sem szabad felelőtlenül ráhagyni, hogyan jár el.
Az embernek nem kell felelősséget vállalnia a világért, amelyben él.
Ez kritikus pillanat a bolygónk számára. Annyira megváltoztattuk, hogy új geológiai korszakot hoztunk létre – az antropocént. Az emberek korát. Történelmünkben először szakadnak meg azok a globális kapcsolatok, amelyekre minden élőlény támaszkodik. De ha gyorsan cselekszünk, rendelkezünk ismeretekkel és megoldásokkal ahhoz, hogy bolygónk ismét boldogulni tudjon.
Mi vagyunk az első generáció, amelyik a klímaváltozás hatásait már érzi, és mi vagyunk az utolsó generáció, amelyik tehet még ellene.
Azt hiszem, óriási felelősségem van azzal kapcsolatban, hogy lehetőségem van megmutatni az embereknek azt a szintet, amit el kell érni. Tehát ha valami olyan dolgot kapsz, amin a Kanye West név olvasható, az a lehetőségek legnagyobb tárházát nyitja majd meg. Egy olyan cég vezetője leszek, ami dollárok milliárdjait fogja termelni, mert én tudom az összes létező választ. Értek a kultúrához. Én vagyok a középpont.
Hiszek az igazságszolgáltatásban, és abban, hogy az embereket felelősségre vonják a tetteikért.
Próbálok helyesen cselekedni, anyám, de már nem olyan könnyű, mint régen. Amikor együtt voltunk, tisztában voltam azzal, mi helyes, és mi nem az. Most viszont egyszerűen nem érzem… minden zavaros körülöttem: hogy kit szeressek, hogy kit gyűlöljek és miért, vagy éppen kiben bízzak? Nem tudom eldönteni. Helyesen szeretnék cselekedni, de mi a helyes? Már nem úgy látom a dolgokat, ahogy te tanítottad nekem.
Az igazán nagy emberek egész életükben nem tudnak megnyugodni. Örökké hajtja őket valami, mert érzik, hogy mekkora felelősség van rajtuk. Hogy minden azon múlik, mit kezdenek a tehetségükkel. Rajtuk múlik, hogy felemeljék az emberiséget, egy magasabb szellemi szférába.
Nem szerettem a rosszat továbbadni, mert – úgy éreztem – akkor nem nyugszik meg, és hánytorgatásában tovább romlik és tovább ront.
Ez a baj az eskükkel: sosem ideiglenesek, egy életre szólnak.
Ma az a divat, hogy mindenki magával foglalkozik. Tönkretettük a Földet, de remélem, még épp idejében rájövünk, hogy egymáson segíteni is jó.
Az embernek tisztában kell lennie a korlátaival; nem szabad semmilyen kalandba belevágnia anélkül, hogy rendelkezne valamilyen megbízható tervvel arra az esetre, ha valami nem úgy alakulna, ahogy elképzelte.
A számunkra fontos személyekért a legkönnyebb változtatni. A családomért, szeretteimért bármikor szívesen vállalok kockázatot.