A szívedben érzed
Hogy van még mért élned
A tűz újra éled
És újból megéget
De nem kell, hogy félj
Nem kell több szó
Engedd, hogy fájjon
Engedd, így jó
A szíved újra érzed, hogy szabadon száll.

Minden nap fáradt lánggal ég, nélküled.
Egyedül meddig bírom még?
Minden nap várom, hova sodor a szél,
De úgysem hiszem el,
Hogy igazán itt felejtettél.
Amíg jót ígérsz,
Te jót remélsz,
Hát lépj ki álmomból,
Ahol régen élsz!

A szerelemben szó sincs kompromisszumról, ez inkább egyfajta kiteljesedés. Igen, a kapcsolat a “mi” megszületésével jön létre, ami az “én” feladásával jár, de ezt nem úgy éled meg, mintha kompromisszumot kötnél. Attól van egységélményed, hogy a másikban meglátod önmagad.

Ha elhúzódnék magamtól, hogy jobban hiányozzak nekem, felismerném azt, aki mindig is voltam, és örülnék, hogy szerethetem. De akarnám-e kétszer vagy százszor újra, csak a rácsodálkozás miatt? És teremtenék-e kettőt az egyből hét nap alatt? Legyen-e kezdet? Miért ne?

Az ember hajlamos úgy kezelni ezt a három idősíkot – múltat, jelent és jövőt -, mintha egyenértékűek lennének, miközben az élet csak a jelenben tud megnyilvánulni, ezért igazán csak annak van értéke. A másik kettő csak gondolatok halmaza, mentális projekció.

Árnyék fény nélkül
Mondat szó nélkül
Tenger víz nélkül
Ennyi vagyok nélküled én!

Dallam hang nélkül
Felhő szél nélkül
Erdő fák nélkül
Ez lettem nélküled én.

A felelősség szó szerintem csak azt jelenti, hogy az ember meg tud felelni arra a kérdésre, hogy miért úgy él, ahogy.

Van egy olyan érzésem, hogy ha az ember a másik felét keresi, akkor a kapcsolat hiányon alapul. Ezért azt hiszem, hogy teljessé kell válni egyedül, és aztán jön egy másik ember, aki esetleg szintén teljes – és akkor nem azért vagytok együtt, mert függtök egymástól, hanem “Miért ne?” alapon. Nézd meg a társkereső oldalakat – “keresem azt, aki boldoggá tenne”, így nem lehet! Tedd magad boldoggá és aztán jön egy másik ember, akivel talán sikerül harmóniát találni.