1846. május 29. - 1933. február 7.
politikus, miniszter, belső titkos tanácsos, nagybirtokos, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja
Nekünk, magyaroknak egy optikai csalódásból kell kigyógyulnunk, abból tudniillik, hogy mi a nagyvilágnak ugyanannyit jelentünk, amennyit a nagyvilág nekünk. Ez, sajnos, nincs úgy. Hogy pedig nincs úgy, nem válik szégyenünkre, hanem egyszerűen a különböző nemzeti számarányok következménye.
A magyar nemzet politikai egysége nemzeti politikánknak olyan alaptétele volt, mely felette állott a pártok versengésének.
A múltnak tökéletesebb megértésével – miután annak részese voltam –, tisztán látva a jövő feladatait, segítségére akarok lenni az ifjú nemzedéknek, a folytonosságnak és fejlődésnek azon összekapcsolására, amelyből áll az élet; mert megszűnés és újból kezdés éppúgy nem élet, mint nem élet a megcsontosodott maradiság; az élet nem más, mint folytonos fejlődés.
Jellemző ez a tény az átlag magyar ember pszichológiájára, amint az több száz évi, mondjuk ki a szót: idegen uralom alatt kifejlődött. Tárgyi tekintetben tovább tud menni a lemondásban, mint amennyi helyes, de a duzzogását nem engedi bántani.
A beszéd ne legyen túl hosszú; a kezdő szónok szerénysége rövidségben nyilvánuljon meg…, de semmiképp se szerénységi frázisokban, mentegetőzésekben, amelyek unalmasak is, és amelyeket nem is tekintenek őszintéknek. Ha van mondanivalód, jogod is van azt elmondani; ha nincs, ne mentegetőzzél, hanem hallgass.
A nemzet szellemi és erkölcsi erejének egyik főtényezője, a nemzeti egységnek egyik leghathatósabb előmozdítója a célszerűen és nemzeti szellemben vezetett közoktatás. Az államnak e téren nagy feladatai vannak, különösen a tekintetben, hogy ne tűrjön az országban olyan területet, ahová a kultúra fénye nem hatol, és hogy saját kezeibe vegye a közoktatás ügyét mindenütt, ahol az különben nem fejlődnék hazafias irányban. De az állam ereje az egész nagy kulturális feladat teljesítésére elégtelen. Már ebből az okból is, de a szabadság elvéből is a közoktatás terén működő társadalmi tényezők, különösen pedig az egyházak e hivatása tiszteletben tartandó. Az államnak azonban bírnia kell a szigorú felügyelet eszközeivel, hogy minden tanintézetben az oktatás kellő színvonalát és hazafias irányát biztosíthassa; attól eltérést meggátolhasson, illetőleg megtorolhasson. Pozitív támogatást pedig a közoktatás terén működő társadalmi tényezőknek, egyházaknak, másoknak, az állam abban a mértékben nyújtson, amely mértékben működnek azok hazafias szellemben, és teljesítenek ekként nemzeti hivatást.
Ez a terület, amely Magyarországot alkotja és amely jogilag ma is Magyarország, századokon át rendkívül fontos szerepet játszott Európában, különösen Közép-Európában a béke és a biztonság fenntartása tekintetében. A magyar honfoglalást és a magyaroknak a keresztény hitre való áttérését megelőző évszázadokban hiányzott itt a nyugalom és a biztonság. Közép-Európa a legkülönbözőbb barbár népek támadásainak volt kitéve. A biztonság csak ettől a pillanattól fogva állt fenn, amikor a magyar védővonal kialakult.
Nem látom be, hogy a nemzetiségi elv, a nemzeti egység elve nyerne ezáltal a feldarabolás által. Egyetlen következménye volna ennek, amelyet bátor leszek megemlíteni, anélkül, hogy bárkivel szemben is támadó szándékom lenne. Csak egyszerűen megállapítani kívánom azt a tényt, hogy e következmény a nemzeti hegemóniának átruházása volna oly fajokra, amelyek jelenleg többnyire alacsonyabb kulturális fokon állanak.
Nem titkolhatjuk el, mindenekelőtt, megütközésünket a békefeltételek mérhetetlen szigorúsága felett. E megütközés könnyen megmagyarázható. A többi háborút viselt nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szintén szigorúak. De közülük egyik sem tartalmazott a nemzet életére lényeges oly területi változtatásokat, mint azok, amelyeket velünk elfogadtatni akarnak. Arról van szó, hogy Magyarország elveszítse területének kétharmad- és népességének majdnem kétharmadrészét, és hogy a megmaradt Magyarországtól a gazdasági fejlődés majdnem összes feltételei megvonassanak. Mert az ország e szerencsétlen középső része, elszakítva határaitól, meg lenne fosztva szén-, érc- és sóbányáinak legnagyobb részétől, épületfájától, olajától, földgázforrásaitól, munkaerejének jórészétől, alpesi legelőitől, amelyek marhaállományát táplálták; ez a szerencsétlen középső rész, mint mondottam, meg lenne fosztva a gazdasági fejlődés minden forrásától és eszközétől, ugyanakkor, amikor azt kívánják tőle, hogy többet termeljen. Ily nehéz és különös helyzet előtt állva, kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben? Talán az ítélkezés ténye lenne ez Magyarországgal szemben?
Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék.
Gyenge nemzet az, amely nem az egész népet foglalja magába és csürhe had az a nép, amely nem tömörül eszmevilágában is nemzetté.
Két szárnya van a magyar nemzetnek, mellyel a magasba emelkedik. Az egyik igenis a szabadság kultusza, a szabadelvű eszmék követése, de a másik a nemzeti öntudat és a nemzeti érzések felébredése.
Érzem a felelősség roppant súlyát, amely reám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részéről a békefeltételeket illetőleg az első szót kimondom. Nem tétovázom azonban és nyíltan kijelentem, hogy a békefeltételek, úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítás nélkül elfogadhatatlanok.
A gyógyítás által mi magunk is gyógyulunk. Ez a szeretet varázsereje.
Gyermekeinknek örökségül tisztességérzetet, s ne aranyat hagyjunk.
