Minél többet tanulsz, annál kevésbé félsz. És tanuláson nem az iskolai tudást értem, hanem az élet tapasztalati megismerését.
A gyáva ember nem vállalja a tetteiért a felelősséget. Mert fél. És könnyebb és egyszerűbb a többiekkel együtt ordítani, mert még azt is csak tömegben meri. A gyereket felállítjuk a hisztiből és szembesítjük a tetteivel. Mi felnőttek, és okosok, és bátrak, és egyenesek és becsületesek, mikor fogunk szembesülni tetteinkkel?
A külső hatalomért folyó versengés hajtóereje a félelem.
A félelem okozza azt (…), hogy se nem látsz, se nem hallasz világosan, mert a félelemnek egyik gyakori hatása, hogy megzavarja az érzékeket, s a tárgyak egészen másoknak látszanak, mint amik valóban.
A mögöttes érzelem, ami az ego minden tevékenységét irányítja: a félelem. A „senkinek levéstől” való félelem, a nem létezéstől, a haláltól való félelem.
Ha állandóan félünk, félünk valamitől, gondolatainkban szinte megteremtjük a lehetőséget félelmünk tárgyának kedvező kialakulásához. Megteremtődik az a légkör, melyben az gyökeret ver és nőni kezd. Szinte magunkhoz vonzzuk a balszerencsét.
Ne féljünk, mert a félelem a gonosz lélektől van. A bizalom, a remény, a hit, az van Istentől. Isten lelke a szeretet, a bizalom, a hit, a kibontakozás, a győzelem lelke.
Életemben kétszer is voltam menekült, úgyhogy pontosan tudom, mit jelent annak lenni, hogy milyen lelki állapotnak, szorongásnak és félelemnek vannak kitéve ilyenkor az emberek.
A csatatéren nincsenek hősök, nincsenek bátor emberek, csak egy rakás halálra rémült, félelemtől reszkető kölyök. Igen, hősök csak a mesékben léteznek; a valóságban mindenki gyáva, és az egészből csak az érdekli, hogy ő bármilyen áron életben maradjon.
A félelem éppoly kevéssé árthat az embernek, mint az, amit álmodik.
Ha az ember fél valakitől, akkor meggyűlöli, de folyton muszáj rágondolnia.
A félelem a barátod, rámutat a gyengeségedre. Ezáltal előnyt kovácsolhatsz belőle.
A félelem megnyomorít. De ha áttörjük ezt a gátat, bármi lehetségessé válik.
A félelem sosem lehet úrrá rajtam, ha elég erős az elhatározásom, hogy sikeres leszek.