Sokan szántszándékkal tűznek ki túlzottan nagyratörő vagy a valóságtól elrugaszkodott célt, mert ezzel előre gondoskodnak mentségről kudarc esetén. Aki így jár el, ösztönösen kudarcra tervez, és tulajdonképpen mások megértésére pályázik abban a tudatban, hogy nem fogják “hibáztatni”, ha nem sikerül megvalósítania a lehetetlent.

Olyan nincs, hogy a kudarcok vinnének előre, hogy engem az inspiráljon, hogy megint nem sikerült, na, majd legközelebb – ez butaság. Az embernek sikerre, pozitív visszajelzésekre van szüksége.

A halogató ember elcsépelt alibije – “nem volt rá időm” – valószínűleg több kudarcot okozott, mint az összes többi alibi együttvéve. Azok az emberek, akik viszik valamire, akik megtalálják a helyüket az életben, mindig találnak arra időt, hogy megvalósítsák saját elképzeléseiket, amelyek érdeküket és előrejutásukat szolgálják.

Mindannyian kudarcot vallottunk abban, hogy a tökéletességről szőtt álmunkhoz méltót alkossunk. Én ezért a lehetetlen megvalósításának ragyogó kudarcai alapján rangsorolom magunkat.