1974. máj. 27. -
magyar amatőr hosszútávfutó és ultramaratonista, az Ultrabalaton és a Spartathlon többszörös győztese
Lubics Szilvia idézetei kitartásról, önfegyelemről és a határok folyamatos feszegetéséről szólnak. Gondolatai inspirációt adnak ahhoz, hogy higgyünk a saját erőnkben, és lépésről lépésre haladjunk a céljaink felé.
Esténként igyekeztünk felfedezni a chilei konyha specialitásait, de mivel sok vendéglőben csak spanyol étlap volt, én pedig véletlenül sem szerettem volna vegetáriánusként valami ismeretlen nevű állat húsába harapni, maradtam a mindenhol jelen lévő avokádós salátáknál.
Mindegy, hogy fiatal vagy idős, nő vagy férfi, sovány vagy kövér, melós vagy professzor az, aki ott van a rajtkapuban. Mindenki egy közös célért van jelen : legyűrni az adott távot, legyőzni közben önmagát. Lustaságát, magányát, kishitűségét, káros szenvedélyét, testsúlytöbbletét, depresszióját, eddigi legjobbját – lehetne még sorolni végtelenségig. Ahány futó, annyi ok, annyi cél – annyi győzelem.
Úgy gondoltam, nem attól leszek jobb anya, feleség, fogorvos, ha folyton otthon vagyok, és annyit sem engedhetek meg magamnak, hogy a futás által kikapcsolódjak, feltöltődjek, erősödjek. Úgy éreztem, a futástól csak több leszek, és többet is tudok adni minden téren.
Csak próbálja meg mindenki felfedezni magában az erőt, a tudást, a képességet, a vágyat valami iránt, ami célul tud szolgálni számára a hétköznapi teendői mellett. Amiért képes tenni nap mint nap. Akkor az örömet fog adni számára a célig vezető úton, és az út végén is.
Úgy gondolom, hogy tisztában kell lennünk önmagunkkal, erre alapozva, és ehhez mérten merni kell nagyot álmodni, majd meg is kell tenni mindent azért a vágyunkért, ha igazán szeretnénk.
Szenvedés az egész. Nem tudom, mi lehet a baj. Pedig tegnap egész jó volt futni. Igaz, akkor „csak” 2 órás edzésem volt, ráadásul erdőben. Ott könnyebben telnek az órák. Most nem megy. „Abba kellene hagynom? Ne erőltessem? Legjobb lenne visszafordulni talán…” Na, azt már nem! „Nehéz az edzés? Nahát! Nehezen megy? Na és? Mi a francért vagy itt lubicsszilvi, gondold már át! Spartathlont akarsz futni? Igen? Akkor tessék normálisan edzeni, és abbahagyni ezt a k*rva önsajnálatot! Toljad neki a büdös úristenit! Érthető? Lötyöghetsz is baz*meg, senki nem kényszerít, hogy itt legyél, de abból nem lesz semmi! Ha belerokkansz is, megcsinálod, a k*rva életbe!
Futás idézetek, Motivációs idézetek, Motivációs idézetek edzéshez, Sport idézetek
A rendszeres edzéshez szerintem nem kell más, csak egy egyértelmű cél, és akkor egyszerre „meglesz” a futás helye is a napban. Nem kell Spartathlonra készülni, vagy akár maratonra sem. Egyszerűen tudatosítani kell magunkban, hogy az edzés is a nap része, ugyanúgy, mint más elfoglaltság. Még akkor is, ha a célja önzőnek tűnő: futni, csupán saját magunk öröme miatt, de tudván azt, hogy a családunk, a környezetünk egy boldogabb, egészségesebb embert kap vissza, amikor hazaérünk. Szóval, legyen akár csak ez is a cél, érezzük azt fontosnak, és máris meg fogjuk találni rá az időt!
Futás idézetek, Motivációs idézetek edzéshez, Sport idézetek
Egy idősebb hongkongi férfi – aki egy balesetben elveszítette az egyik lábát – művégtaggal ment végig a 254 kilométeren. Azóta, ha valakitől azt hallom, hogy lehetetlen megcsinálni valamit, csak elküldöm neki a fényképét, ahogy a sivatagban fut.
Az ultrafutás sok mindenre megtanít, az egyik legfontosabb ezek közül: elfogadásra. A fájdalom, a problémák elfogadására. Fájdalmakkal mindegyikünk szembesül az életben, csak az nem mindegy, mihez kezdünk velük. Lehet tőlük nagyon sokáig szenvedni, és pechesnek, szerencsétlennek érezni magunkat, de lehet az élet természetes velejárójaként is kezelni és így elfogadni azokat. Amint az elfogadás természetessé válik, a problémák megoldása is könnyebbé lesz, mert arra tudunk koncentrálni, ami előre visz, nem pedig önsajnálatban vergődünk még hosszú ideig, felesleges energiákat, érzelmeket felemésztve.
Kutyával futok. Imádok Marcipánnal, a vizslámmal futni. Rengeteget lehet tanulni tőle: ő mindig boldog, ha futhat. Ha nekem nincs is nagy kedvem éppen kimenni, az ő öröme segít az elindulásban. Sündörög körülöttem, ha érzi, hogy futni készülök.
Muszáj pozitívan hozzáállnom a dolgokhoz, a negatív gondolatokat kizárom, azok csak gyengítenek.
Eldöntöd, hogy mit szeretnél. Kitalálod, hogy mit kell tenned érte. Aztán kimész, és csinálod. Egyszer, kétszer, százszor. És meglesz az eredménye. Biztosan. A futás ettől is szép. Nem kell világbajnoknak lenned. Nem kell versenyt nyerned. Nem kell megelőznöd senkit. Csak magadnak kell bizonyítanod.
Szeretném megtalálni azt a pontot, ami a teljesítőképességem határa. Ha meg se próbálnám, sohase tudnám meg, hol is van az.
Szeretem ezt. Amikor csak a futás van és én. Amikor érzem, hogy haladok. A magam erejéből. Már nincsenek körülöttem emberek, nem járnak az autók, a házak is eltűntek. Szeretem, ahogy megszűnik körülöttem a világ. Szeretem, ahogy a cipőm hangja gyors ütemet ver az úton. Szeretem, hogy úgy dobog a szívem, majd’ kiugrik a helyéről. Szeretem, ahogy az egész testemet elönti az energia és az adrenalin. Szeretem, ahogy a fejemről ömlik az izzadság az arcomra. Szeretem, ahogy kitágul a mellkasom és elárasztja a tüdőmet a levegő. Szeretem, ahogy megfeszülnek az izmaim és úgy érzem, hogy minden egyes lépéssel a világ végére repülök el. Igen, szó szerint repülök. És már nem akarom, hogy vége legyen. Élvezni akarom, amíg csak lehet, amíg csak tudom. Nincs is ennél jobb érzés.
A futás magányos sport – mondják gyakran. Ebben van némi igazság: magunk edzünk, magunk versenyzünk – ritka a csapatverseny.
Engedjünk teret az álmainknak, hagyjuk, hogy teljesen elöntse bensőnket, mint a szerelem! Amiért érdemes minden reggel felkelnünk, amiért bármit szívesen megteszünk, amiért nem érzünk semmit áldozatnak, ami kitölti a gondolatainkat. Amitől boldogok leszünk – minden nap. Amitől más emberek leszünk.
Sosem volt gondom az edzésekkel, mert imádok futni, de mikor kiderült, hogy mehetek a ‘Badwater’re akkor dupla energiával vetettem bele magam a tréningekbe. „Nagy dolgokért könnyebb küzdeni. #badwater” – írtam egy február este bejegyzést az oldalamra, az aznapi kilencven perc futás, kilencven perc erősítés, százhúsz perc jóga után.
Huszonegy kilométer volt már csak hátra a 217-ből. Gyakorlatilag egy félmaraton, ami a kezdetek kezdetén az első nagy futós álmom volt. Aztán ahogy teltek-múltak az évek, ez a táv lassan összezsugorodott egy átlagos nap edzésévé.
A futás nagylelkű sport. Mindenkit megajándékoz, aki alázattal áll hozzá.
