Más ember szeme láttára sírni majdnem olyan, mint meztelenre vetkőzni.
Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki még
Az elsűlyedt boldogság után,
Mint nem sírt senki még
Legfelső pontján fájdalmának,
Ki tud? ki tud?
Ah, fájdalom –
Lángoló, mint az enyém, csapongó, s mély,
Nincsen több, nincs sehol!
S mért nem forr könyű szememben?
S mért hogy szívem nem reped meg
Vérözönnel keblemen?
Nehéz eldönteni, kiben bízhatsz: amikor esténként egyedül sírdogálsz, nem mindig egyértelmű, kit hívhatnál fel.
Könnyebb nevetni, mint sírni. Ha rám tör a sírhatnék, egyedül teszem. De a nevetés összehozza az embert. Nevetni együtt is tudunk.
Kacagni nehéz, sírni könnyebb:
Mikor én nagyokat kacagok,
Dermedten menekülnek
Szívembe vissza a könnyek.
Amikor kisgyerek voltam, Lisszabonban majdnem mindennap sírtam. Még mindig sokat sírok – bánatomban, örömömben. A könnyek nem hagytak el. Sírni jó dolog. A sírás az élet része.
Már kicsi koromban is a legjobbak közé akartam tartozni. Ha veszítettem, sírtam. Ez elég gyakran előfordult.
Az a sírás várjon. Várnia kell.
Sokáig, akármeddig, nem tudom.
Az isten verje meg lépteid
nyomát. Lábaidra,
lábaidra vigyázzon.
Amikor sírsz
szivárvány színűvé
lesz a szemed
és a világ összes
magánya
könnye
amely
sosem
volt a tiéd
elborít
és nem jön
ha várod
nem jön az álom
nem jön a mámor
nem jön a vég
Egy bőgőmasina voltam. Naponta vesztem össze valakivel, sértődtem meg valami miatt. Sokat sírtam. Nagyon emocionális voltam. Én nem verekedtem. Csak valakinek fel kellett emelnie a hangját velem szemben, én pedig sírtam, mint egy nagy bébi. Ez egészen a középiskola első évéig tartott. Ez teljesen normális volt számomra.
Váratlanul jön a negatív töltetű élmény, és én ezt magamba merem fogadni, átélni, akár olyan áron is, hogy széthasad a szívem. Hogy teljesen bennem legyen. Hogy átéljem, hogy mennyire fáj. És fájjon. És mindezt ne tompítsam nyugtatókkal, alkohollal, sok munkával, sírdogálással. (Mert a sírás és sírdogálás nem ugyanaz. A sírdogáló mindig saját magát sajnálja, hogy ő itt maradt egyedül. Hol van ebben a fájdalom? Az igazi fájdalom, hogy elveszítettem valakit, az ebben nincs. Csak egy egoista sajnálja önmagát.)
A nevetés sokkal jobban oldja a feszültséget, mint a sírás.
Megint a sírás fojtogatta, de gyorsan felült, és próbálta visszatartani a könnyeit. Elege lett a sírásból. Soha többé nem fog sírni miattuk. A könnyek haszontalanok, csak a gyengeséget jelzik, és nem méltó az emlékükhöz.