Amikor sírsz
szivárvány színűvé
lesz a szemed
és a világ összes
magánya
könnye
amely
sosem
volt a tiéd
elborít
és nem jön
ha várod
nem jön az álom
nem jön a mámor
nem jön a vég
Sírás idézetek
Egy bőgőmasina voltam. Naponta vesztem össze valakivel, sértődtem meg valami miatt. Sokat sírtam. Nagyon emocionális voltam. Én nem verekedtem. Csak valakinek fel kellett emelnie a hangját velem szemben, én pedig sírtam, mint egy nagy bébi. Ez egészen a középiskola első évéig tartott. Ez teljesen normális volt számomra.
Váratlanul jön a negatív töltetű élmény, és én ezt magamba merem fogadni, átélni, akár olyan áron is, hogy széthasad a szívem. Hogy teljesen bennem legyen. Hogy átéljem, hogy mennyire fáj. És fájjon. És mindezt ne tompítsam nyugtatókkal, alkohollal, sok munkával, sírdogálással. (Mert a sírás és sírdogálás nem ugyanaz. A sírdogáló mindig saját magát sajnálja, hogy ő itt maradt egyedül. Hol van ebben a fájdalom? Az igazi fájdalom, hogy elveszítettem valakit, az ebben nincs. Csak egy egoista sajnálja önmagát.)
Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele.
A nevetés sokkal jobban oldja a feszültséget, mint a sírás.
Nincs nevetés könny nélkül.
Hiszek a nevetés és a sírás erejében, mert mindkettő a gyűlölet és a terror ellenmérge.
A könny éppoly ragályos, mint a nevetés.
Megint a sírás fojtogatta, de gyorsan felült, és próbálta visszatartani a könnyeit. Elege lett a sírásból. Soha többé nem fog sírni miattuk. A könnyek haszontalanok, csak a gyengeséget jelzik, és nem méltó az emlékükhöz.
A könnyek megtisztítják a lelketek ablakát.