A szívedben érzed
Hogy van még mért élned
A tűz újra éled
És újból megéget
De nem kell, hogy félj
Nem kell több szó
Engedd, hogy fájjon
Engedd, így jó
A szíved újra érzed, hogy szabadon száll.
Tudatosan vagy tudat alatt, de sokan napi szinten gyakoroljuk a boldogtalanság, a harag vagy a félelem érzését. Miért ne gyakorolhatnánk helyette az örömteli, szerető, önzetlen érzelmeket? Nem vezetne ez el végül egy új belső rendhez, amely jó általános egészségügyi állapotot és boldogságot okozna?
Mi a rám legjellemzőbb jó és rossz tulajdonság? Az érzékenység. Ez olyan adottság, amely jó és rossz egyszerre, és nem választható ketté.
Amikor érzelmekről van szó, a megbocsátás a legnagyszerűbb kulcs az elengedéshez. Ha gyűlöletet érzel valamelyik szülőd iránt, ha ítélkezel egy kollégád felett, vagy ha hibáztatod valamiért a párodat, csak engedd el a benned lévő ítélkezést, hibáztatást, azaz az áldozattudatot. Ha el tudod engedni mindezt, és belátod, hogy az élet alapvetően nem ellened, hanem érted dolgozik, gyógyulást idézel elő.
Létezik valahol köröttünk egy közös kedvaura: egy láthatatlan burok, amelybe mindannyian beleadjuk a sajátunkat. Ha a kollektív kedvbe többen dobnak be szenvedést, depressziót, bánatot, haragot és gonoszságot, mint kedvességet, jóságot, megértést és elfogadást, ez a felhő tiszta fehér színről koromfeketévé válik.
Valahányszor az érzéseid harcban állnak a vágyaiddal, az érzések fognak diadalmaskodni.
A gondolatok az érzelmek közvetítésével gyakorolnak hatást a tudatalattira. A tudatalattira mindaddig nem gyakorol hatást egy gondoltat, amíg nem kapcsolódik hozzá érzés. Ha megvan az érzés – mindegy, hogy jó, rossz vagy közömbös -, ki kell fejeződnie. Csak és kizárólag az érzések közvetítésével továbbíthatók a gondolatok a tudatalattiba.
Érzéseid megváltoztatása a végzeted megváltoztatása.
Átölellek… két karomat köréd fonom, magamhoz húzlak, szorosan átölellek. És átölelem beléd az érzéseimet. A szívem dobbanását, a lelkem rezdülését, az életemet. A vágyaimat, álmaimat, egész lényemet. Átölelem. Beléd. És átölellek. Téged. Magamba.
A levél nem elég… a telefon sem. Csak a találkozás. Mert kell a közelség, az érintés, a mosoly, kellenek a szemek. Kellenek ezek a pillanatok, a találkozások. Hogy a lélekben megrajzolt képet a valóságban tudjuk kiszínezni, hogy az álomba beköltözzön a valóság, hogy az ünnepnapok mellett meglássuk a hétköznapokat is. A Másikat.
A szégyen nagyon egészségtelen. A szégyenből semmi pozitív dolog nem sül ki. Csak egészségtelen önsanyargatást és alacsony önbecsülést szül.
Meg kell tanulnod elkülöníteni az érzelmeidet. Told félre őket, és gondolj valami másra!
Szívembe boldog, könnyű, tiszta csend.
A szavam gáttalanul száll és cseng.
S belül hang nélkül így esedezem:
Ne találkozzunk többé sohasem.
Újból könnyes búcsút vettünk egymástól, de ez már nem olyan volt, mint egy évvel korábban. Megnyugtató lenne arra fogni mindezt, hogy már kezdtünk hozzászokni a búcsúzkodáshoz, vagy hogy felnőttebbé váltunk időközben, de (…) tudtam, hogy valami visszafordíthatatlanul megváltozott köztünk.
Megegyeztek, hogy kerülik a hosszú búcsújeleneteket. Tisztában vannak azzal, hogy a néhány utólag lopott pillanat több fájdalmat tartogat számukra, mint vigaszt, s csak megnehezíti az elválást.
Ha az ember szemtől szembe ül élet és halál uraival, nem viselkedik racionális lényként.
A pia a legrosszabbat hozta ki belőlem. Részegen teljesen érzelemmentessé váltam, nem érdekeltek más emberek érzései. Bárkinek nekimentem, még a zsaruknak is.
A pasik, amikor azt hiszik, hogy ők a teremtés koronái, nagyon tévednek! Csak tetszelegnek ebben a szerepben! (…) Én bizony azt látom, hogy a férfiak csak erősnek látszanak, de nem azok. Persze valahol el kell kezdeni. Nagy izomzat, adott helyzetben erős hang, karakánság. De vajon mitől fordul mindez az ellenkezőjébe, ha egy adott érzésről kell beszélni? Érzésekről. Mi történik ilyenkor egy pasiban? Miért félnek a férfiak kimondani az érzéseiket? Azt hiszik, attól gyengébbek lesznek?
Egészséges egyén soha nem lesz olyasvalakiből, aki nem vállalja az elfojtott érzéseinek megélését, és az ezekből fakadó változtatásokat. Átélni és kimondani. Elfogadni és változtatni. Soha senki nem lesz kiegyensúlyozott és boldog, ha ezt nem képes megtenni. Csak vergődni fog a félelmei csapdájában, haláláig.