Mindig is az volt a véleményem, hogy bizonyos futballistáknak igenis a nagyszínpadról kell visszavonulniuk, mert csak az méltó a karrierjükhöz. Az emlékezet a futballtudásodat őrizze meg, ne pedig azt, mennyit keresel. Hiszen azért dolgozunk nap mint nap, hogy kibontakoztassuk a tehetségünket, és nem akarhatunk mást, mint hogy ezzel hagyjunk nyomot a világban. Szóval véleményem szerint bizonyos futballisták nem engedhetnek abból a szintből, ahová eljutottak, nem igazolhatnak gyengébb színvonalú bajnokságokba. De persze vannak olyanok, akiknek ez hiányzott, mert még nem kerestek eleget.
Minden családban (…) többféle múlt emléke keveredik, melyet a családi értelmezés fűz egybe.
A családi idő addig terjed, amíg az emlékezet elér.
Az életem lemeze fordul.
(…)
Van, ahol reccsen és zörög,
van, ahol ugrik, túlpörög,
megcsuklik a hang egy karcolásban,
s remeg az ív,
kihagy a szó,
kihagy a szív.
Amikor a hetvenhetedik születésnapomon nagyon egyedül éreztem magam és semmi olyan érdemesnek vagy érdekesnek mondható feladatot nem láttam, amiért érdemes lenne élni, elhatároztam, hogy az évek folyamán papírra vetett firkálásaimból megpróbálok egy „memoár”-t összeállítani. Igyekeztem őszintén írni a történésekről, bár lehet, hogy az évek múlásával az emlékek és az események megszépültek vagy eltorzultak, talán feledésbe merültek – de ami lényeges volt, az megmaradt.
Az emlékek ápolása a folyamatosság érzését és tudatát adja; a múlt beépítése a jelenbe és a gyermekeken át a jövőbe. A gyökértelenség a mai ember egyik nagy baja, sérülékennyé teszi „énünket”. Beszéljünk azokról, akik meghaltak, hogyan éltek, milyenek voltak, hogyan gondolkoztak, miben hittek, mit „tettek” az életükkel, mit hagytak a következő nemzedékre.















