A halottak napja mindig is a kedvenc ünnepem volt. Hátborzongató dekoráció, temetői mulatságok és esély, hogy találkozzunk a halott rokonainkkal. Tökély, nem igaz?
Halottak napi idézetek
A halottak láthatatlanok ugyan, de azért jelen vannak.
Be derék szokás: keresztyén s emberi:
a sírnál állva visszatekinteni
jóindulattal az elhunyt életére.
Ma a halottak napja van! Nem a csüggedés merev fájdalmával, de a kegyelet meghatottságával lépünk e hantokhoz, s egy könnyet ejtünk… rájok, koszorú gyanánt… Ez a könny, mely beszivárog a rögökön át az életrehívó emberi akarat igaz csöppje… súgja meg a halottaknak valamennyink hívó üzenetét…
A tegnapi nap a halottaké s az emlékezésé volt. A csendes temetők felékesültek. Az ősztől letarolt sírhalmokon melegítő világító mécsek égtek, koszorúk feküdtek. (…) Aztán, öregbedett az este, kialudtak a mécsek. Az emlékezők serege hazatért… Egy esztendeig ismét éjszaka lesz a temetőben.
A halál témája foglalkoztat bennünket leginkább mindenszentek ünnepén és másnap, halottak napján is. Ám minél többet elmélkedünk felette, annál sűrűbb köd fedi el előlünk a nagy titkot.
Mindenszentek ünnepe és halottak napja (…) fontos üzenetet hordoz, amire érdemes odafigyelnünk. (…) Bárcsak tudnánk igazán, mélyen összetartozó emberek lenni, az odaátra költözöttekkel és az idelent maradottakkal egyaránt.
Mindenszentek ilyen ünnep
Kijár hát a tisztelet
Azoknak, kik nekünk voltak
De velünk ma már nincsenek.
Mindenszentek ünnepe az előttünk álló és hívogató cél ünnepe (…), az örök élet ünnepe, amelyhez nemcsak az elhunyt boldogok tartoznak, mi, a földön élők is – a reménységben.
Állunk a fényes sírok körül
– levelekre lebbenő árnyak –
s pár percre megint
világosabb lesz
halottaink
örök éje.
Halottak napján nem csak a halottaink miatt megyünk ki a temetőbe, hanem saját magunkért is, mert az élet mindennapi gondjai közepette hajlamosak vagyunk megfeledkezni e világ kérlelhetetlen igazságáról: az élet mulandó.
Senki se keresztelte el a halottak napját a szeretet ünnepének. Ez az elnevezés a karácsonyt illeti – és joggal. Ám valójában a halottak napja is a szeretet ünnepe. Azé az érzésé, amelyet nem tud eltiporni, nem tud megsemmisíteni maga a halál – az enyészet sem.
Halottak napja – a békességé. Az élőké. Hiszen azok, akik ha le is hunyták szemüket, de szeretetünkben megmaradtak – nem haltak meg. Bennünk élnek tovább.
Az élőknek nem szabad elfordulniuk a halottaktól.
A halottak napjával benned is meg akar halni valami.
Minden ősszel, egyik este
Kimegyünk a temetőbe
Anya, apa meg nagymama
Gyertyát gyújtunk egykettőreKis mécses ég a sírokon
Olyan más a hangulat
Csöndben vagyunk, csak suttogunk
Alig látni arcunkat.
Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.
Sokféle temető van. Annyi, mint az ember és az ő bolondsága. Az egyik tele van az alakító művészet fenséges alkotmányaival. Sírboltok, emlékek, áhítat oltárai, remek szobrok, bölcsesség szülte, bánat sugallta sírversek, bölcs mondások. Tudomány és művészet és költői erők gyűjteménye. De én ezt nem nagyon szeretem. Eszembe sem jut, aki alant porlad. Eszembe se jut, aki fájdalmának vagy hiúságának tömegével, pénzének és a szokásnak súlya alatt ültette oda a műalkotmányokat. Csak az alkotmány köti le a figyelmet. A temető ékszerei a halál kirakata. Mintha vásárt és versengést, diadalt és bukást látnék az enyészetben. Jobban szeretem a virágot a síron. A virág nem hazudik, nem hivalkodik, nem dicsekedik. Elhervad, mint a halott. Elhervad, mint a halott emlékezete az élők szívében. Aki a virágot ülteti és ápolja a síron: annak keze, szíve és lelke ott van a mellett, aki a sírban nyugszik. S ha már nem dobog a szív, ha már a lélek elrepült s a kéz is elszáradt: megszűnik a virág is. Minek élne tovább? Miért szórná illatát és sugarait? Ha már úgy sincs kinek.
A halottaknak szükségük van ránk, hogy emlékezzünk rájuk, még ha nem is tudunk, csak annyit mondani, hogy sajnálom, amíg a szó minden jelentőségét elveszti és olyan lesz, mint a levegő.
A gyász örökké tart, és ha nem tart örökké, akkor nem valódi gyász.
