Hosszú volt ez a mögöttünk hagyott 16 esztendő, annak minden lélekrombolásával, háborús fenyegetésével, hazugságkampányával, és az emberek megosztottságával.
– mondta Orbán Viktor 16 éves vezetéséről.
Gálvölgyi János
1948. május 26. -
Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, parodista, szinkronszínész
Gálvölgyi János legemlékezetesebb és legszórakoztatóbb gondolatait gyűjtöttük össze neked, amelyek a színészi hivatásról, a fanyar pesti humorról és az élet apró fonákságairól szólnak. Meríts derűt a magyar szórakoztatás ikonjának szavaiból, aki évtizedek óta görbe tükröt tart elénk, és aki a tőle megszokott őszinteséggel és öniróniával tanít meg arra, hogy a legnehezebb pillanatokon is átsegíthet minket egy jól irányzott poén.
Leköszönő miniszterelnökünk szereti a futballt, ezért úgy mondom, hogy ő is értse: az a csatár, aki folyton mellé lő, annak joggal kiabálják be kintről, hogy Jóska, gyere már le, ha ennyit tudsz…!
-nyilatkozta Orbán Viktor 2026-os választási veresége után.
Kerényi nagyon jó igazgatóm volt. Minden évben beiktatott a műsortervbe egy olyan előadást, amelyet miattam játszott a színház. Én persze még egy másik Kerényi Imrével dolgozhattam együtt. Egyetértek Fáy Miklóssal, aki azt mondta, kár, hogy a színházat felcserélte a politika színpadával.
Régen az volt a szenzáció, ha megnézhettük a Hamletet Gábor Miklóssal a Madáchban. Ma pedig az, hogy a múlt heti valóságshow-ban VV Böbének leesett a füle. Az ország szellemi értelemben nagyon lecsúszott. Korunk hősei a tetovált agyú fiatalemberek. A színházakba szűk réteg jár, amelyik ezt megengedheti magának. Ma a Sztárboxról és a hasonlókról szól a világ. És persze a politikusokról. Hatalmas arány- és szereptévesztéseknek lehetünk tanúi. A miniszterelnöknek például attól lesz tüdőlövése és szívinfarktusa, hogy kiesünk egy pótselejtezőből. Történelmi tragédia, ehhez képest a mohácsi vész smafu volt.
Én becsültem Vágó Pistában, hogy élete végéig kitartott az elvei mellett, s bizony ez ritka a mai világban.
Szegvári Kati riporterrel egy gimnáziumba jártunk, és azt mondta, soha nem gondolta volna, hogy én tényleg színész leszek. Civilben ugyanis én egy borzasztóan gátlásos ember vagyok.
Azt szokta mondani a nejem, hogy borzasztó agyam van, nem felejtek. Ugyanakkor évtizedekre visszamenőleg emlékszem dolgokra, amelyek számomra valami miatt fontosak.
Cserháti Zsuzsához mérhető énekesnő nagyon kevés volt ebben az országban, viszont menthetetlen ember volt.
Amikor lefestem magam, az már nem én vagyok, azzal megszűnt a Gálvölgyi. Attól fogva van egy szerep, amit én eljátszok, a szerep elkezd működni, mert én Gálvölgyiként borzasztóan szégyelleném, hogy mutogassam magamat.
Ez egy hülye szakma, mert minden este tükörbe nézek, meg kifestem magam, hogy szép legyek, meg kihúzom a szemem, hogy jobban lehessen látni a színpadon. Az ember úgy megbarátkozik az arcával – nem mondom, hogy tetszem magamnak – mert ott van a tokám, amit utáltam világ életemben.
A mai napig szeretek egy könyvet kinyitni, beleszagolni. Olyan illata van, mint a friss kenyérnek.
Ha sikerül egy olyan feleséget beszerezni valahol, aki valóban barát, az hatalmas mázli.
Én soha nem voltam egy barátkozó típus, holott azt sem gondolom, hogy undok, elviselhetetlen fráter lennék.
Az ember egy bizonyos kor után már nem nagyon köt barátságokat. Vannak laza kapcsolataim, vagy munkakapcsolataim, amelyek nagyon erősek és nagyon régiek, de olyan „hű de jó” barátaim nincsenek, nem is voltak talán soha, kivéve a feleségemet.
Néhány éve rájöttem, ha komolyzenét hallgatok ebben az őrült közlekedésben, akkor egészen más ember lesz belőlem.
Ha sütött a nap, akkor azért morogtam, ha esett az eső, akkor meg azért. Ez megváltozott. Ma már örülök annak, ha süt a nap, és annak is, ha esik a hűsítő eső. Pontosabban fogalmazva: régebben egy ragyogóan kivilágított teremben azt kerestem, hogy hol is van egy kis sötét folt, azóta pedig annak örülök, ha a vakító sötétségben észreveszek egy kis reményt adó világosságot… Igen, valamelyest megváltoztam. Elnézőbb lettem. Megbocsátóbb. Igyekszem a lényeges dolgokra koncentrálni.
Az ember csak akkor veszi észre, hogy öregszik, amikor szép lassan kihalnak körülötte a barátai, munkatársai.
Sokáig azt gondoltam: az újság csak körítés a sportrovathoz. Első önálló estemre készülve, 1989-ben mondta a Mikroszkóp Színpad akkori rendezője, Marton Frigyes: muszáj olvasni a sajtót, figyelni a televízió, rádió hírműsorait. Mert az esti közönség nem lehet felkészültebb nálam. Rákaptam a dologra, és a közéleti információk erős reflexeket váltottak ki bennem.
Amikor először eljutottam színházba, azt éreztem, hogy nagyon jó lehet ott fönn a színpadon, ahol jókat mondanak, gyönyörű nők vannak, szól a zene, és a közönség tombol. Akkor arra vágytam, hogy egyszer én is ott lehessek a színpadon, és középen állhassak.
Gyerekkoromban még nem volt tévé, és arról fantáziáltam, hogy ha majd megyek az utcán, az emberek összesúgnak mögöttem: ott megy a Gálvölgyi!
Mások ezeket keresték még
Gálvölgyi János idézetek – szatíra, intelligens humor és görbe tükör
Gálvölgyi János a magyar színjátszás és humor egyik legeredetibb alakja, aki pályafutása során páratlan érzékkel mutatott rá a társadalom visszásságaira.
Színészként, humoristaként és előadóként mindig a pontos megfigyelés, a nyelvi játék és az intelligens irónia eszközeivel dolgozott. Alakításai és megszólalásai egyszerre nevettetnek és elgondolkodtatnak.
A Gálvölgyi János idézetek a mindennapi élet abszurditásairól, az emberi gyarlóságról és a társadalmi szerepjátékokról szólnak. Szavai gyakran túlzóak, mégis fájdalmasan pontosak: olyan tükröt tartanak elénk, amelyben könnyű magunkra ismerni. Humora nem bántó, inkább leleplező – a nevetés mögött mindig ott rejlik az önreflexió lehetősége.
Ez a gyűjtemény azokhoz szól, akik értékelik a szellemes megfogalmazást, a finom iróniát és a gondolatébresztő humort. Gálvölgyi János gondolatai arra emlékeztetnek, hogy a nevetés nem menekülés a valóság elől, hanem annak egyik legélesebb értelmezési módja.