Ha magadat adod, azokat a kincseket, amiket útravalóul kaptál, a világot gyarapítod azzal, embertársaidnak adsz ajándékot.
A hitelesség az, ha kitartunk amellett, akik vagyunk, még ha köröttünk mindenki azt akarja is, hogy mások legyünk.
Nem olyan szörnyeteg vagyok, amit ő szeretne. Úgyhogy sem ember, sem állat nem vagyok. Hanem valami teljesen új, a saját szabályaimmal. Dexter vagyok.
Van, aki félelmet lát, van, aki reményt. Én azt látom, hogy szabadon lehetek önmagam, a saját szabályaim követve.
Amit átéltem, azzal hosszan lehetne magyarázni azt, ami ma vagyok.
Vannak dolgok, amiket bánsz, hogy megtettél. Ugyanakkor ha változtatnál rajtuk, nem az lennél, aki vagy.
Ha valaki csak akkor tart értékesnek, ha az ő elvárásai szerint gondolkodsz, élsz, akkor valójában nem téged tart értékesnek. Hanem önmagát. Önmaga értékrendjét akarja benned viszontlátni. Mint egy tükörben. Amit ő értéknek gondol, azt szeretné benned látni, azt akarja tőled megkapni. És ha próbálsz megfelelni neki, akkor már nem TE vagy, hanem Ő.
A karakter olyan szikla, amelyen a zátonyra futott hajók kikötnek és az ostromlók zátonyra futnak.
Van-e titokzatosabb az embernél? Páratlanul egyedi lények vagyunk, az Univerzum csillagai. Embervoltunk hasonlósága mögött individuális arculat rejlik, ebben áll a nagy titok.
Felöltöm a ruhát, és újra önmagam leszek. Megszabadulok minden félelemtől, gyengeségtől és gonosz vágytól.
Sok színész úgy él, hogy küzd a saját személyiségével. De nem mindenki ilyen. Akadnak nagy színészek, akik nem érzik szükségét, hogy sznobok legyenek.
Az emlékezet tesz bennünket azzá, amik vagyunk. Pillanatok és érzések, borostyánba ragadva, értelemszálakon felfüggesztve. Ha valakit megfosztunk az emlékeitől, mindenétől megfosztjuk.
Az ember sokat vihet végbe erői egyikének célszerű felhasználásával, a rendkívülit is több képességének szövetkezése által, de egyedülálló, nem is remélhető teljesítményre csak akkor képes, ha minden tulajdonsága együttesen lép a sorompóba.
Azok az egészséges emberek, akiknek testi-lelki organizmusában minden rész önálló életet él.
Minden ír srác McGregor akar lenni. Nem hibáztatom őket. Ha én nem én lennék, akkor én is olyan akarnék lenni, mint Conor McGregor.
Megesik néha, hogy otthonról a komor ábrázatomat hozom magammal. Merő szórakozottságból. Idebent aztán előbb-utóbb figyelmeztetnek, hogy ideje maszkot cserélnem. Az ilyen súlyos egyéniségektől, mint amilyen én is vagyok, elvárják a rendszeres és egyenletes derűt. A permanens jó kedélyt.
Vagy, aki vagy, egyetlen a többi között, tehetséges vagy tunya, messzire látó vagy bandzsi, egy ember, aki több kényelmetlenséget túlélt, dolgozott mindenfélét, sok embert elvesztett, még egészségesnek hiszi magát, nem él száműzetésben, és megvan a királysága. Övé az, ami megtörtént vele, búcsúdélután. Talán elszökik a boldogság, talán jön valami baleset, de minden hely kiváló, ha rácsodálkozom. Már csak az lep meg, hogy az élet milyen rövid volt.
Az ért el igazi sikereket, aki jól élt, gyakran nevetett, sokat szeretett, elnyerte az okos emberek tiszteletét, a szegények bizalmát és a gyerekek vonzódását, aki különb világot hagyott maga után, mint amilyet ő talált születésekor, aki mindenben a jobbat kereste, és ő is a legjobbat adta önmagából.
