Van úgy, hogy érdemes síkra szállni, bármilyen kicsi is az esély.
Mark Lawrence
1968. január 1. -
angol-amerikai író
Mindennek megvan a maga ideje, és ez az idő elmúlik.
Legyen az életed utazás, haladj afelé, amire vágysz, hagyj magad mögött mindent, amit cipelni nehéz.
A tetteink határoznak meg bennünket, nem az, ahogyan a döntéseinket meghozzuk.
A világnézetem kiegyensúlyozott, de arra ügyelek, hogy az egyensúly mindig felém billenjen.
Ha egyszer futnod kell, legalább legyen mi felé futnod, úgy kevésbé érzed gyávaságnak.
Aki még az időjárásról is képes fecsegni, az inkább vallja be, hogy nincs semmi mondanivalója, csak imádja a saját hangját.
Vannak dolgok, amiket nem lehet kettévágni. Nem lehet félig szeretni valakit. Nem lehet félig elárulni, nem lehet félig hazudni.
Nem hazudott. A teljes igazat mondta. De a szavak csak szavak, ritkán térítenek le valakit az útról, hacsak maga is nem akarja, hogy letérítsék.
A könnyű élet, a béke hamarabb megfojtja az embert, mint a kötél.
Az út végtelen, de mi nem: elhasználódunk, megtörünk. Egyeseket megkeményít, eszesebbé tesz, egy bizonyos pontig. (…) De legvégül a gyengeség, és a csüggetegség következik.
Amit könnyű végbevinni, azt rendszerint nem is érdemes.
A gyermek számára rémisztő, amikor rájön, hogy akiket szeret, nem mindenhatók. Amikor felfedezi, hogy az anyja nem tudja megóvni, hogy a tanítója hibázik, hogy rossz útra kell térni, mert a felnőtteknek nincs erejük a jót választani…
Néha könnyebb olyan valakit szeretni, akinek vannak megbocsátani való hibái, hogy cserébe ő is megbocsássa a tieidet.
A gyűlölet akkor is életben tart, ha a szeretet kudarcot vall.
A kimerült emberek könnyen halnak meg, mintha alig várnák az örökkévalóságot.
Az emlékezet tesz bennünket azzá, amik vagyunk. Pillanatok és érzések, borostyánba ragadva, értelemszálakon felfüggesztve. Ha valakit megfosztunk az emlékeitől, mindenétől megfosztjuk.
Azt mondják, az élet jó tanítómester, csak sajnos minden tanítványát megöli.
Lehet, hogy mindennap meghalunk. Lehet, hogy minden hajnalban újjászületünk, egy kicsit megváltozva, egy kicsivel odább az úton. S ha már elegendő nap áll közénk meg a közé, aki voltunk, akkor idegenek leszünk. Lehet, hogy ezzel jár, ha felnövünk.
A legnagyobb hazugságokat magunknak tartogatjuk. Azt játsszuk, hogy istenek vagyunk, mi hozunk döntéseket, s az áramlat a mi nyomdokvizünk.