Az út végtelen, de mi nem: elhasználódunk, megtörünk. Egyeseket megkeményít, eszesebbé tesz, egy bizonyos pontig. (…) De legvégül a gyengeség, és a csüggetegség következik.
A gyermek számára rémisztő, amikor rájön, hogy akiket szeret, nem mindenhatók. Amikor felfedezi, hogy az anyja nem tudja megóvni, hogy a tanítója hibázik, hogy rossz útra kell térni, mert a felnőtteknek nincs erejük a jót választani…
Az emlékezet tesz bennünket azzá, amik vagyunk. Pillanatok és érzések, borostyánba ragadva, értelemszálakon felfüggesztve. Ha valakit megfosztunk az emlékeitől, mindenétől megfosztjuk.
Lehet, hogy mindennap meghalunk. Lehet, hogy minden hajnalban újjászületünk, egy kicsit megváltozva, egy kicsivel odább az úton. S ha már elegendő nap áll közénk meg a közé, aki voltunk, akkor idegenek leszünk. Lehet, hogy ezzel jár, ha felnövünk.