Mindig túlságosan szűkre szabjuk személyiségünk határait. Csak azt számítjuk bele, amit egyénnek nevezünk, és amit megkülönböztetünk a többitől. Pedig valamennyien magunkban hordozzuk a világ egészét, (…) ugyanúgy a lelkünkben is benne van mindaz, amit az emberi lélek valaha is átélt.
Amikor a Római Birodalom hanyatlásának idején kialakult a császárság, akkor őrültebbnél őrültebb császárok léptek trónra, és minden a széthullás irányába tartott. A világban mintha ma is egy hasonló folyamat zajlana: a tömegtársadalom, a diktatúrák felé hajlás, a gazdasági zavarok – és így tovább. Ám ha mindez így is van és így is lesz, akkor sem javasolnám, hogy a gyereket arra készítsük fel, hogy egy megfelelően kussoló alattvaló legyen belőle.
A személyiség, az egyéni lélek, amiről – az atmanról – az indiaiak úgy tartották, hogy átok és teher, és a legfőbb cél, hogy visszaolvadjunk a világlélekbe, a brahmanba. Bizony változnak az idők és a célkitűzések.
Tudom, merre tartok, és tudom az igazságot. Nem kell annak lennem, aminek te akarsz. Szabadon lehetek az, aki lenni akarok.
Hálás vagyok érte, hogy hagytak gyereknek lenni! Nem oktattak, nem neveltek, nem irányítottak úton-útfélen és minden pillanatban. Hagytak annak lenni, aki vagyok, aki leszek.
A tökéletlenség szép, az őrület zsenialitás, és még mindig jobb nevetségesnek lenni, mint halál unalmasnak.
Levél vagyok. Zárt küldemény.
Dolgom: hogy kézbesítsem.
– Ha föltépném, sem érteném:
Istennek írta Isten.
Nem az a valódi veszély a bosszúban, hogy az ellenséged megtudja az igazat rólad. Az igazi veszély az, hogy amíg a valódi énedet rejtegeted, másokról sem tudhatod meg a teljes igazságot, csak amit a látszat enged.
„Mink már összetanultunk”- mondta az öreg, de a fiúk emögött azt is érezték, hogy ők nemcsak tanultak, de tudnak is! Nemcsak néznek, de látnak is, nemcsak hallanak, de értenek is, nemcsak tapintanak, de fognak is, és egész kibontakozó egyéniségük tele van a valóság és a természet szeretetével.
Nem vagyok képben, soha nem vagyok magamnál!
A tükörbe nézek: -Tirpa, te egy barom maradtál!
De inkább leszek ilyen tesó, mint egy unott bárány!
Hölgyeim és uraim, íme a bukott bálvány!
A különböző élethelyzetek formáltak kiforrott egyéniséggé.
Bonyolult ember vagyok nagyon egyszerű, de sajátos igényekkel.
Bármivel foglalkozol is, ne add fel! Mérd fel, és aknázd ki az erősségeidet! Mindnyájan tudunk nyújtani valamit, hiszen különböző egyéniségek vagyunk, és már korábban megmondtam: nem fogadok el kifogást! És amikor az életedről és a szeretteid jólétéről van szó, a kifogások keresését te sem engedheted meg magadnak!
Hogy milyennek látom önmagamat? Nem vagyok se szép, se csúnya, se okos, se buta, csupán vérbeli színésznő vagyok, aki ilyenné és olyanná is formálható, alakítható a színpadon.
Mindenki a saját univerzumának központja. Ez így van rendben.
Állandó harc lenne az életem, ha nem hagynék rá egy csomó mindent. Amikor tükörbe nézek, néha alig ismerek magamra… Mintha már nem is én lennék… Már eltűnt az egyéniségem egyik része. Mert abszolút nincs kedvem harcolni. Hagyom magam… elnyomni.
Az élet nem arról szól, hogy milyen híres vagy, melyik csajjal vagy sráccal randizol, vagy hogy kit ismersz. Az élet arról szól, hogy mindig valós legyen az, aki vagy és az, amiben hiszel. Soha ne hagyd senkinek se, hogy bebizonyítsa, az ő élete jobb, mint a tiéd. Végül is, mindannyiónknak saját szíve és gondolata van. Ez az, amiért éneklünk.
Az ember előtt két út áll: az egyik az, hogy megvalósítja saját magát, azt, akinek ő született; a másik az, hogy mindent megtegyen azért, hogy szeressék, mert ez a vágy is vele született. És a szeretetnek mindig ára van.
Minden ember egy magában álló sziget, a szó valódi értelmében, és csak akkor emelhet hidakat más szigetek felé, ha akar és tud is mindenekelőtt önmaga lenni.
A világ nem különleges és hétköznapi emberekre oszlik meg. Mindenkiben ott rejlik a lehetőség, hogy különleges legyen. Amíg valakinek van lelke és szabad akarata, bármi lehet belőle, bármit tehet, bármit választhat magának.
