Az élet csak akkor ajándékoz meg minket bölcsességgel és értelemmel, ha herkulesi erővel dolgozunk valami magasabb célért, s a verejtékünkkel – sőt esetenként a könnyeinkkel – fizettünk meg érte.
Ne pazarolj éveket arra, amit hónapok alatt megtehetnél némi tervezéssel és pontosabb, figyelmesebb kivitelezéssel. Találd ki mi lesz az öt lépésed. Dolgozz rajtuk keményen és mindig a következő lépésre gondolj, ami segít valami jelentőset létrehozni, amire büszke lehetsz, ami rendkívülivé tesz.
Nem tudok olyan álmot mondani, amit ne értem volna el. Minden álmomat elértem, amit kitűztem. Az, hogy milyen rögös úton, nagyon izgalmas volt.
Céljaim, terveim vannak, és rendben, fegyelemmel szeretem megvalósítani ezeket. Engem nem lehet megállítani, ha elindulok.
Ha az ember favágó akar lenni, akkor muszáj bemennie az átkozott erdőbe.
Céljaid elérésének esélyét jelentős mértékben növeli, ha hozzáfogsz a megvalósításhoz. Ebben pedig az segít igazán, ha képes vagy belátható, felfogható, megemészthető elemekre bontani az előtted álló feladatot.
Mozgó célpontot nehezen találhatsz el. A bizonytalanul megfogalmazott célok lehetetlenné teszik a biztos eredmény elérését.
Ne írjanak túl hosszú bakancslistát, mert (…) nem érnének a végére. De ez ne vegye el a kedvüket, hanem éppen ellenkezőleg: koncentráljanak arra a kevés, de fontos pontra!
Gyakran előfordul, hogy megállsz, mondván: belefáradtam már a hegymászásba, és soha nem érem el azt a csúcsot. Pedig már csak két lépésre vagy a céltól.
A boldogság nem más, mint egy arra érdemes eszmény vagy cél lépésről lépésre történő megvalósítása.
A tudós ember nem az azonnali eredményeket tűzi ki célul. Nem várja azt, hogy az ötletei azonnal megvalósuljanak. A munkája olyan, mint az ültetőé, aki a jövőnek teremt. Az a feladata, hogy lefektesse az alapokat és kijelölje az utat.
Az optimizmus fontos. A célok kitűzésekor egy kicsit bolondnak kell lenni.
A győzelemnél sokkal fontosabb, hogy mit és hogyan teszek érte. Felkészültem? Összpontosítok? Figyelmesen bántam-e a testemmel, egészségesen, gondosan tápláltam-e? És az edzések? Maximális erőbedobással edzettem, ahogy kell? Egész pályámon ilyen kérdések igazgattak, és hasonlókat tesz föl magának bárki (azaz mindenki), aki törekszik valamit jól csinálni. Természetesen akarjuk, hogy előléptessenek a munkahelyünkön, hogy belénk szeressen az a lány vagy az a fiú, hogy mi nyerjük meg az 5 kilométeres futóversenyt. De nem az eredmény – hogy megkapjuk-e, amit akarunk – határoz meg minket. Hanem az, ahogyan elértük.
Az élet nem verseny. És nem ultramaraton, bár néha olyan, mintha az lenne. Nincs célszalag. Törekszünk egy cél felé, s hogy elérjük-e vagy sem, fontos ugyan, de nem a legfontosabb. Az a legfontosabb, hogy hogyan közeledünk. A döntő mindig az a lépés, amit most teszünk.
A célodnak olyan fontosnak kell lennie számodra, hogy egyszerűen ne tudj megfeledkezni róla, és a megvalósulás iránti vágyadnak annyira erősnek kell lennie, hogy képtelen légy elengedni a gondolatát, míg az testet nem ölt.
Amit elértél, már nem a tied.
Nem akarok elérni semmit:
nem akarom, hogy ne legyen mire vágynom.
Ha az egyik szemeddel a célt figyeled, akkor csak fél szemmel keresheted az oda vezető utat. Koncentrálj a jelenre.
