Céljaid elérésének esélyét jelentős mértékben növeli, ha hozzáfogsz a megvalósításhoz. Ebben pedig az segít igazán, ha képes vagy belátható, felfogható, megemészthető elemekre bontani az előtted álló feladatot.
Lisa Nichols idézetek
amerikai motivációs tréner, író és előadó
Mozgó célpontot nehezen találhatsz el. A bizonytalanul megfogalmazott célok lehetetlenné teszik a biztos eredmény elérését.
A jólét nem kapható boltban, és nem szállítják házhoz. Nekünk kell rátalálnunk, kifejlesztenünk és felépítenünk.
Szeretni az életedet és megélni a szeretetet – ez maga a jólét legigazabb megnyilvánulása.
Ha javítani szeretnél a körülményeiden, mindenekelőtt gondolataidat kell megváltoztatnod. Amikor úgy nyitod ki a postaládát, hogy közben a számláktól rettegsz, ne csodálkozz, ha találsz is benne egyet-kettőt. Épp így van ez az életben is! Várod a számlákat. Folyton a fizetnivalók járnak a fejedben, így azoknak meg is kell jelenniük az életedben. Nap mint nap igazolod saját gondolkodásodat: na, találok ma számlát? Hát persze, hogy találok. Na, találok ma számlát? Hát persze, ma is itt van! Na, találok ma számlát? Hát persze, tessék, itt van. De miért? Mert ez az, amit vársz. A vonzás törvénye csak engedelmeskedik a gondolataidnak. Tegyél hát magadnak egy szívességet: várd inkább a bevételeket!
Ha a nélkülözésre, a hiányra összpontosítasz, ez bizonyára gyakori beszédtéma a családon belül, sőt a barátokkal is. Valószínűleg gyermekeidet is abban a szellemben neveled, hogy „nekünk erre nincs pénzünk, mi ezt nem engedhetjük meg magunknak”. Így sosem lesz elég pénzed, és sosem veheted meg amit szeretnél, hiszen mindig újrateremted ezt az állapotot. Ha bőségre vágysz, arra kell koncentrálnod. Összpontosíts a gazdagságra!
Ne feledd: arra születtél, hogy teremts, hogy értéket hozz a világba. Hogy fejlődj, hogy több és jobb légy, mint tegnap.
Gyakran előfordul, hogy boldogságunkat mások kezébe adjuk, ők azonban nem képesek megfelelni az általunk támasztott elvárásoknak. Hogy miért? Mert saját jólétünkért csakis egyetlen ember vállalhat felelősséget: mi magunk.
Az ember általában frusztrálttá és csalódottá válik, ha nem látja, hogyan fog megvalósulni az álma. Sőt, kételkedni kezd. A kétely pedig újabb csalódottságot szül. Fogd hát a kételyeid, és változtasd hitté.
Te vagy saját sorsod alakítója. Te vagy a forgatókönyvíró. Te találod ki a sztorit. Te forgatod a tollat, és az eredmény mindig tőled függ.
A te táncodat senki más nem táncolhatja, a te dalodat senki más nem énekelheti, és a te történetedet senki más nem írhatja meg. Hogy mi vagy és mit csinálsz, az most, ebben a pillanatban dől el!
A vonzás törvénye rendkívül szófogadó. Ha minden idegszáladdal azokra a dolgokra összpontosítasz, amelyekre vágysz, mindig megadja neked. De ha arra fókuszálsz, amit nem szeretnél – „Jaj, nem akarok elkésni, nem akarok elkésni” -, a vonzás törvénye nem hallja meg, hogy te valójában nem akarod. Egyszerűen megjeleníti az életedben mindazt, amire gondolsz, nem nézve a negatív vagy a pozitív előjelet. A törvény tehát nem az akaráson vagy a nem akaráson nyugszik. Ha odafigyelsz valamire – bármi legyen is az -, azt igenis megteremted.
Gondolataid és érzésed teremtik az életedet. Ez mindig is így lesz. Garantáltan!
A vonzás törvénye körbevesz. Mindent te magad vonzol be az életedbe. A kapcsolataidat, a munkádat, a vagyonodat, az adósságaidat, az örömödet, az autót, amelyet vezetsz, és a közösséget, amelyhez tartozol. Igazi mágneskét működsz. Ha gondolsz valamire, megjelenik. Egész életed a fejedben kavargó gondolatok megvalósulása.
Kövess minket Facebookon is!
Legnépszerűbb szerzők
A. J. Christian (86) Adolf Hitler (190) Ady Endre (180) A kis herceg (50) Albert Einstein (147) Alföldi Róbert (47) Ancsel Éva (60) Arisztotelész (140) Arnold Schwarzenegger (121) Arthur Schopenhauer (120) A szökés (44) Bagdy Emőke (100) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bob Dylan (44) Bonaparte Napóleon (100) Brian Tracy (100) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Bödőcs Tibor (60) Böjte Csaba (60) Carl Gustav Jung (106) Carl Sagan (54) Charles Dickens (50) Charlie Chaplin (60) Cobra Kai (48) Cristiano Ronaldo (80) Csernus Imre (110) Csitáry-Hock Tamás (170) Dale Carnegie (60) David Attenborough (70) David Lynch (77) Dexter (110) Donald Trump (58) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (150) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (56) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (56) Friedrich Nietzsche (53) Friedrich Schiller (45) Gyurcsány Ferenc (54) Henrik Ibsen (60) Hermann Hesse (60) Hioszi Tatiosz (44) Hofi Géza (61) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (70) Johann Wolfgang von Goethe (290) Jókai Mór (64) Kepes András (56) Kodály Zoltán (60) Konfuciusz (52) Kossuth Lajos (73) Kosztolányi Dezső (100) Kölcsey Ferenc (76) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Leiner Laura (60) Lewis Hamilton (51) Mahatma Gandhi (100) Marilyn Monroe (44) Max Verstappen (46) Meryl Streep (51) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (111) Moldova György (54) Montesquieu (50) Márai Sándor (115) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (97) Napoleon Hill (103) Náray Tamás (151) Oprah Winfrey (60) Orbán Viktor (100) Osho (60) Paulo Coelho (218) Petőfi Sándor (51) Polcz Alaine (70) Puzsér Róbert (70) Rabindranath Tagore (70) Richard Bach (60) Sadhguru (70) Scott Jurek (46) Stephen King (57) Szent-Györgyi Albert (43) Szent Ágoston (50) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (107) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (61) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Zlatan Ibrahimovic (55) Ákos (56)
Legnépszerűbb idézet kategóriák
Ateista idézetek (152) Barátság idézetek (445) Becsület idézetek (142) Beszéd idézetek (284) Biológia idézetek (138) Bizalom idézetek (147) Boksz idézetek (211) Boldogság idézetek (441) Bátorság idézetek (174) Béke idézetek (155) Bölcsesség idézetek (389) Búcsú idézetek (196) Bűn idézetek (150) Carpe diem idézetek (189) Család idézetek (256) Csalódás idézetek (196) Cél idézetek (273) Dalszöveg idézetek (819) Döntés idézetek (264) Egyéniség idézetek (272) Együttérzés idézetek (147) Egészség idézetek (173) Emberismeret idézetek (942) Emlékezés idézetek (236) Fejlődés idézetek (426) Felelősség idézetek (200) Film idézetek (897) Foci idézetek (327) Forma-1 idézetek (223) Fájdalom idézetek (281) Félelem idézetek (304) Férfiak idézetek (202) Gyermek idézetek (237) Gyász idézetek (213) Halál idézetek (451) Hatalom idézetek (239) Haza idézetek (141) Hazugság idézetek (283) Hit idézetek (201) Háború idézetek (340) Házasság idézetek (184) Idő idézetek (264) Igazság idézetek (307) Irodalom idézetek (149) Isten idézetek (289) Jóság idézetek (245) Kapcsolatok idézetek (405) Karácsony idézetek (176) Kedvesemnek idézetek (336) Kihűlt szerelem idézetek (139) Kitartás idézetek (200) Képzelet idézetek (142) Könyv idézetek (206) Lélek idézetek (185) Magány idézetek (257) Megbocsátás idézetek (164) Megküzdés idézetek (347) Motivációs idézetek (1661) Munka idézetek (278) Média idézetek (186) Művészet idézetek (274) Nemzet idézetek (277) Nézőpont idézetek (274) Nők idézetek (347) Oktatás idézetek (186) Optimizmus idézetek (183) Politika idézetek (321) Pszichológia idézetek (190) Pénz idézetek (327) Remény idézetek (196) Siker idézetek (360) Sorozat idézetek (1188) Sors idézetek (277) Sport idézetek (649) Szabadság idézetek (251) Szerelem idézetek (543) Szeretet idézetek (439) Szépség idézetek (188) Színészet idézetek (219) Szülőség idézetek (163) Tanács idézetek (199) Tehetség idézetek (179) Természet idézetek (239) Titok idézetek (150) Tudomány idézetek (146) Tudás idézetek (263) Társadalom idézetek (547) Történelem idézetek (247) Vallás idézetek (246) Vicces idézetek (481) Világ idézetek (214) Zene idézetek (311) Állatos idézetek (190) Álom idézetek (165) Élet idézetek (928) Érzelmek idézetek (263) Önbizalom idézetek (196) Önismeret idézetek (1001) Öregedés idézetek (198) Üzlet idézetek (240)