Tudom, hogy rengetegen álmodoznak egy körülrajongott életről, de ha egyszer megtapasztalod, hogy mit jelent híresnek lenni, rögtön nyugalomra vágysz. Mostanában egyre többször kapom azon magam, hogy csodás vidékekről álmodozom, ahol egyes-egyedül vagyok.

Álmodni könnyű, egészen addig, amíg nem kell tennünk érte semmit. Mert nem kell szembenéznünk a kockázattal, a kudarccal, a nehéz pillanatokkal, és amikor megöregszünk, nyugodtan hibáztathatunk másokat – a szüleinket, férjünket, a gyerekeinket -, amiért nem valósítottuk meg az álmainkat.

Azt gondolom, nem a világ legkönnyebb dolga álmodozónak lenni, hiszen mi egy egészen másik univerzumban lakunk. Mi abban vagyunk, hogy “mi lenne, ha…”, és a mindennapi élet gondjaiból egyszerűen kiszárnyalunk és nem akarunk az adott helyen maradni. Maradunk a mi kis “álmodozó” világunkban. Az én tanácsom az lenne, találj egy új lehetőséget, egy perspektívát arra, hogy az álmodat beleépítsd a valóságba és életre keljen! Az új út az ötleteiddel friss, virágozó és élménydús lehet, tehát soha ne félj! Találd meg a kivezető utat az álmaidból, hogy végre valóra tudd őket váltani! De ne hagyd, hogy a komor világ letörjön! Maradj mindig a felhőkön!

Ha nem lennének álmaink, akkor nem tudnánk miket megvalósítani. Na de valamiféle köszönőviszonynak mégiscsak lennie kell a vágyaink és a valóság között! Mert ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor bérletet váltottunk a biztosan bekövetkező csalódások vonatára.