Az emberek úgy beszélnek az álomról, mintha az az éjszaka és az alvás jelensége volna. Pedig jobban kellene tudniuk. Minden eredmény, melyet felmutatunk, önkecsegtetésünkből származik, és minden önkecsegtetés az álmokban ébred föl. Az álmodozás a munka enyhítése, a bor, mely a cselekvésben fenntart bennünket.

Az ember élete semmi egyéb, mint a velünk született, génjeinkben rejlő genetikai program megvalósulása. Ez persze nem akadályoz meg bennünket, hogy (…) ne éljünk a „minden lehetséges” ábrándjával.

Úgy vagyunk a távolsággal, mint a jövendővel! Nagy, derengő egész nyugszik a lelkünk előtt, érzésünk elmosódik benne, mint a szemünk, és jaj! vágyódunk egész lényünket odaadni, egyetlen, nagy isteni érzés minden gyönyörével telítődni. – És jaj! ha odasietünk, ha az Ott-ból Itt lesz, minden mindig ugyanaz, és benne vagyunk a szegénységünkben, korlátaink rabságában, és lelkünk tovább eped az elillant enyhülésért.

Én hiszem, hogy egy új napban a váratlansága a szép. (…) Olyan nagyszerű felébredni egy ilyen aranyló, gyönyörű reggelen, és felkelés előtt vagy tíz percig álmodozni arról a rengeteg csodálatos dologról, ami az est leszállta előtt velem történhet.

Az ember eltökélten kívánhat magának valamit – esetleg éveken keresztül -, amíg tudja, hogy az a kívánság teljesíthetetlen. Ha viszont egy szép napon az előtt a lehetőség előtt áll, hogy a vágyálom valóra válik, akkor már csak egyet kíván: bárcsak soha ne kívánta volna azt a valamit.

Egy nemzedék áll csupa olyan nőből, akik végtelen listát vezetnek a beteljesületlen álmaikról, vágyaikról, képzelgéseikről. Mi, férfiak kitesszük értetek a belünket. Erre a fejünkre szartok. Túl sokat kaptatok tőlünk.

Álmodni azt jelenti, hogy mindig elégedetlenek vagyunk, de nem szeszélyből vagy közönséges méltatlankodás miatt. Ez annak az embernek az elégedetlensége, aki egy jobb világot keres, és nem elégszik meg azzal, amit már elért. Ez annak az embernek az egészséges becsvágya, aki a jövőben a fejlődés lehetőségét látja, és szeretne benne aktívan közreműködni. Ez a többre és jobbra törekvés, önmagunkért és másokért, a máért és a holnapért. Az emberek néha összetévesztik az álmodni tudást az álmodozással, amikor az elme és az érzelmek összevissza csaponganak, és inkább kerülik a valóságot, mint hogy változtassanak rajta.

Mióta az eszemet tudom, olyan világról ábrándozom, amelyben nem vagyunk urai más eleveneknek. Amelyben együtt élünk velük, s ők szabad akaratukból hozzánk csatlakoznak, vagy elhagynak bennünket.

Legnépszerűbb szerzők

A. J. Christian (86) Ady Endre (47) Agatha Christie (35) A kis herceg (41) Albert Einstein (38) Arisztotelész (80) Arnold Schwarzenegger (60) A zöld íjász (37) Bagdy Emőke (35) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bonaparte Napóleon (62) Brian Tracy (48) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Carl Gustav Jung (64) Carl Sagan (54) Cobra Kai (37) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (104) Csitáry-Hock Tamás (168) Dale Carnegie (38) Dexter (100) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (96) Fernando Alonso (37) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (51) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (50) Friedrich Schiller (45) Graham Greene (39) Gárdonyi Géza (35) Helen Keller (34) Henry Ford (36) Hermann Hesse (60) Hioszi Tatiosz (44) Honoré de Balzac (36) Illyés Gyula (37) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (46) Johann Wolfgang von Goethe (290) Jókai Mór (63) József Attila (37) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (40) Konfuciusz (52) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (49) Lucius Annaeus Seneca (38) Mahatma Gandhi (54) Marcus Tullius Cicero (35) Marilyn Monroe (44) Mark Twain (39) Martin Luther King (34) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (41) Meryl Streep (50) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (110) Moldova György (54) Márai Sándor (112) Máté Gábor (orvos) (40) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (95) Napoleon Hill (103) Nemere István (34) Náray Tamás (59) Oprah Winfrey (60) Oravecz Nóra (35) Orbán Viktor (72) Oscar Wilde (36) Osho (37) Paulo Coelho (217) Pelé (38) Polcz Alaine (41) Puzsér Róbert (35) Rabindranath Tagore (49) Sadhguru (64) Scott Jurek (46) Stephenie Meyer (37) Stephen King (55) Szent-Györgyi Albert (43) Született feleségek (34) Teleki Pál (38) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (105) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (34) Voltaire (42) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Ákos (56)