Cher fedezte fel ezt az eldugott éttermet, Nobu Matsuhisa legelső éttermét. Az elejétől fogva jól kijöttem vele, és máig barátok vagyunk. Talán ezért vannak még mindig moziposzterek a mellékhelyiségek felé vezető folyosón. Ez a fajta hollywoodi életérzés jórészt már eltűnt. Jó volt, hiányzik.
A törvénytelenséggel küzdve egy még törvénytelenebb törvényt alkottunk, amely igazolta és segítette a népirtást. Imádott nemzetünk máig a fegyverek megszállottja, állandó dilemma övezi a pisztolyokat és puskákat és azok romantikus kötődését a gyilkos múlthoz. Szeretjük a westerneket. Mindent a westernekből tanulunk, mégsem tanulunk belőlük semmit. Továbbra is oktalan módon gyilkoljuk egymást. A pisztolyhős archetípusa, amelyet Brando utánozhatatlan naturalizmussal jelenített meg, máig velünk maradt.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Soha életemben nem verekedtem senkivel. Mindig el tudtam kerülni az ilyen helyzeteket. Brando egyszer megmutatta nekem a kocsmai verekedésekben szerzett sebhelyeit. Azt mondta, hogy az egy zsákutca, és soha ne induljak el azon az úton. De látható örömmel mesélt nekem az útról, amelyen nem lett volna szabad elindulnom. Mesélte, hogy az apja is kocsmai bunyós volt.
Mindig el akartam hagyni Los Angelest. Egy napszítta város, amely azt tekintette egyedüli küldetésének, hogy bármi áron boldoggá tegye a világot, a világ pedig – hálája jeléül – nevetséges vagyonhoz juttatta az e célra toborzott, ízléstelen hősök hadát. Ha Hollywood az átalmatlan szórakoztatásról szólt, akkor Manhattan az ártalmas művészetről.
Kollégámként tisztelem és csodálom Tomot, de emberként mintha különböző bolygókról érkeztünk volna.
A Kilmer-örökség utolsó maradványaként villámgyorsan tudtam lőni és újra tölteni a fegyvereket, amelyeket a képtelen álmokat hajszoló emberek használtak a valódi vadnyugaton. Több forrásból is hallottam, hogy a pensacolai haditengerészeti kiképző központban demonstrációs céllal szokták bemutatni a Szemtől szemben nagy tűzharcát, amelyben szinte folyamatosan tüzelek ezzel a félelmetes karabéllyal, és a kötelező szintidőnél gyorsabban cserélek benne tárat, sok aktív katonát is felülmúlva.
Szárnyalni szeretnék. Szerintem sikerült is. Nap mint nap szárnyra kapok, és a szívem költészete repít a magasba. A költészet egész életemben velem volt. A nagymamámban, a nagypapámban, az édesapámban, az édesanyámban született. A fivéremben, Wesley-ben született. Nekem adta a költészetét és a szárnyait, én pedig neki a sajátomat. Az enyém a tiéd, a tiéd az enyém. Ezek a szárnyak, az emberi drámán való felülemelkedés képessége egy halhatatlan és láthatatlan lélek ajándéka, amelyet olyan tisztán hallunk és látunk mint Stevens galambjait. Látjuk a lelket a ködben, halljuk a lelket a kövek némaságában. Csiszolgassuk a köveket – miattuk lehet nemes az életünk. Érezzük a lélek jelenlétét, valahányszor szeretünk, valahányszor megbocsátunk, valahányszor a megértés didalmaskodik a gúny felett, valahányszor a részvét legyőzi a keserűséget.
Marlon Brando mindig kedélyes volt a munka során. Esténként viszont csendben gyászolta magánélete tragédiáit. Néha behívott magához, hogy együtt üldögéljünk. Megkért, hogy olvassak neki verseket. Lehetett Yeats vagy Walt Whitman vagy akár egy Shakespeare-szonett. Nem számított. Csak szép nyelvezetet akart hallani.
A művészeti alkotásra számos ok létezhet, én általában az oktató jelleget szeretem hangsúlyozni. Szeretek tanulni a művészetből. Szinte képtelen vagyok formális keretek között tanulni, de magát a tanulást imádom. Ezt különösen sokra tartom a zsidó kultúrában: a tudás szent, a tanulás szent. Milyen csodás gondolat!
Egyesek azt terjesztették, hogy drogok segítségével próbáltam beleélni magamat Jim lelkiállapotába. Épp az ellenkezője történt. Teljesen tiszta voltam, napi tizenöt kilométert kocogtam. Jim zavaros elméjébe csak teljesen tiszta fejjel lehetett belépni. Napközben testedzés, esténként Morrison zenéje, ez volt a napirendem.
Idézetek Val Kilmertől – Bölcsességek és gondolatok egy ikonikus színésztől
Val Kilmer a hollywoodi filmipar egyik legismertebb és legsokoldalúbb színésze, akit olyan klasszikus filmekből ismerhetünk, mint a Top Gun, a Tombstone vagy éppen a The Doors.
Nemcsak tehetséges színész, hanem mély gondolkodású ember is, aki az életről, művészetről és a szenvedélyről is megosztotta gondolatait.
Ebben a gyűjteményben a leginspirálóbb és legemlékezetesebb idézeteit találod, amelyek tükrözik életfilozófiáját, humorát és tapasztalatait.
Ha szeretnéd jobban megismerni Val Kilmer gondolkodásmódját, vagy egyszerűen csak egy jó idézetet keresel tőle, itt biztosan megtalálod.
🎬 Fedezd fel Val Kilmer legjobb idézeteit, és meríts inspirációt gondolataiból!
