Az a baj, hogy rossz a marketingje mindennek, ami kicsit is komoly. Kafkának is rossz a marketingje, a Bibliának is rossz a marketingje. Az Ótestamentum nehéz szöveg, azzal ugyanúgy gondja lehet annak az olvasónak, aki az enyémet nehéznek találja. Van egy olyan konzumkultúránk, amelynek célja a tudatvesztés beállítása anélkül, hogy a tudat tudna róla.
Krasznahorkai László
76 idézet
1954. január 5. -
Nobel- Kossuth- és József Attila-díjas magyar író
A tapasztalat azt mutatja, hogy az élet rövid, észre sem vesszük, s már itt az öregség.
Csöndesen, kiapadhatatlanul esett az eső, a föltámadó és hirtelen elhaló szélben megremegett a pocsolyák dermedt felszíne, ám oly erőtlenül ettől a vigasztalan érintéstől, hogy még csak fel sem szakadtak rajtuk az éjszakai védelem halott hártyái, s ahelyett, hogy visszanyerték volna a tegnapi fáradt csillogást, egyre kíméletlenebbül nyelték magukba a keletről lassan előrekúszó fényt.
A gondolkodást már annál a kérdésnél kell kezdeni, hogy vannak-e egyáltalán érzelmeink, az indulatokat leszámítva.
A pénzről és a társadalom által diktált visszataszító értékekről lemondani nem is függetlenség, hanem a jó ízlés dolga. A tömegkultúra feltartóztathatlanul felfalja az elitkultúrát, ez már önmagában is pokoli tény, de az hogy, mindezt meggémberedve, elzsibbadva csak nézi-nézi mindenki, mint valami természeti jelenséget, az elfogadhatatlan.
Nagyon boldog vagyok. Nyugodt és ideges egyszerre. Tudja, ez életem első napja, amikor Nobel-díjat nyertem.
– nyilatkozta a Svéd Nemzeti Rádiónak, miután kiderült, hogy ő kapta az idei irodalmi Nobel-díjat.
Asszonyok…Ahogy a mondás tartja, kösse föl a gatyát, aki el akar igazodni rajtatok! Egyik percben még áthághatatlan akadály vagytok, a másikban akár a kezesbárányok! Ki érti ezt?
Iszonyú fájdalmas az eszme, ha nincs, és még fájdalmasabb, ha van.
A születésünk előtt még megszámlálhatatlan terve van az Égnek mivelünk, de a megszületésünk után már csak egyetlenegy,
Az ember semmi másról nem tud igazán beszélni, csak a jelenkoráról. Könyveimben az idő egyfajta általános jelen, nem érdemes számon kérni tőlük konkrét történelmi korszakokat. Ha elolvassák őket, tényleg fontos az, hogy a huszadik századnak melyik szögletében játszódnak!? Huszadik század, ennyi elég. És elég is volt belőle nagyon.
A történelem a valóság megközelíthetetlenségének még csak nem is a legelkeserítőbb, inkább a legmulatságosabb bizonyítéka.
Hogyha én gondolkodó emberek műveit olvasom, akkor az gondolkodásra inspirál engem, de ugyanakkor kategóriákat teremt számomra, nem enged szabadon.
Van esély a tisztánlátásra, ha képesek vagyunk eltekinteni a magunk zárt horizontjától.
Nem csoda, ha ezen a folyton keringő Földön ez az évezredek óta szédelgő emberiség sehogyan sem bír magára találni, hiszen minden idejét leköti a puszta talpon maradás.
A művésznek az a dolga, hogy megtalálja a maga személyes viszonyát a saját kultúrájához. A mai kor művészének ugyanazt kell tennie, mint a régieknek: ahhoz, hogy létrehozza művét, vissza kell vonulnia a világtól, nagy távolságot kell tartania tőle, és teljesen egyéni életmódot kell kialakítania. A művész nem azonos a társadalom egy tagjával. Szerepe, jelentősége rendkívüli – ha elvész, semmi nem jön a helyébe.
A pillanat elkerülhetetlen, amikor az ember sebet kap az életben.
Általában egyedül töltöm a napjaimat, és így nagyon ritkán beszélek, viszont ha beszélek, akkor iszonyú sokat és folyamatosan, soha nem teszem le a pontot, mint ahogy ezzel nagyon sokan vannak így.
A Rossz az emberrel jelent meg a földön.
[…]
Pusztításra való képességeink elérték azt az intenzitást, ami komolyan veszélybe sodorhatja az összes völgyet, fecskerajt, követ és naplementét. És a 21. század elején talán már van okunk és elég tapasztalatunk kimondani, az nem egy rövid krízis lesz, ami jön.
A világnak sajnos egyetlen döntő részlete elég, hogy az egész világ kibírhatatlan legyen.
Azt hiszem, olyan önáltatások és hazugságok között élünk, hogy abban a pillanatban, amikor egy valóságos kijelentés megüti a fülünket, aránytalanul vagy igazságtalanul sötétnek érezzük.