1954. január 5. -
Nobel- Kossuth- és József Attila-díjas magyar író
Vannak kérdések, amelyek esetében a fizika a mai napig adós a válasszal, ami más szavakkal egyenesen azt jelenti, hogy a fizika a leglényegesebb és a legalapvetőbb kérdésekre nem tudja a választ, sőt, maga hozza saját magát folyton abba a helyzetbe, hogy megoldhatatlan kérdéseket tesz fel, vagyis önmagába ütközik, aztán ott hagyja az embereket a kétségbeesésükkel, hogy mi lesz ezek után, hogy mi lesz ebből.
Mert csűrhetjük így, csűrhetjük úgy, de ilyenkor, amikor az ember átlépi a határt, leegyszerűsödnek a dolgok, és a nagy hazaszeretetről kiderül, hogy az alapja megegyezik a pörköltalappal.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Egy civilizáció legmagasabb szellemi rendjét a tökéletes szépség létrehozása teremti meg, és élteti. Mi már régóta nem vagyunk képesek e szépség beállítására, sőt élvezetére sem. Mert nem értjük.
Az anyanyelv valami megfejthetetlen beágyazódás egy nyelven át a létbe. Ez nem egy nyelv puszta tudását jelenti, hanem azt, hogy a világot mi az anyanyelven át a kontúrjaival, egy összefüggésrendszerrel együtt kapjuk. Bármilyen szinten sajátítsunk is el egy élő idegen nyelvet, annak se a mélysége, se a lényege nem vethető egybe azzal, ami az anyanyelvünk esetében eleve adva van.
A magyar nyelvet fantasztikusnak tartom. Olyan dolgokat lehet vele megcsinálni, amilyet semmilyen más nyelvvel nem tudnék, már amenniyre az ember ezt egyáltalán a sajátjáról, illetve bármilyen idegen nyelvről csak úgy kijelentheti. Ha nem lennék magyar, és választhatnék, valószínűleg akkor is a magyart választanám, mert ilyen törékeny és mesebeli nyelvről, mint a magyar, nem tudok. A fordítóim nem véletlenül panaszkodnak, s beszélnek kínokról: van egy homály a nyelvünkben, amely olyasmi, mintha mindegy volna, miről akarunk beszélni, a nyelvünk mindenképp arról beszél általunk, hogy valami kincs van fájón elrejtve valahol.
A siker legnagyobb veszélye az, hogy éppen azt száműzi az emberből, ami a sikerét megalapozta.
Az egyetlen esély, hogy mindenki egyedül keresi a megoldást. Újra kell gondolnunk egyszerűen mindent. Boldogtalanul vagy boldogan üzenem annak, aki ezt olvassa: irgalmatlanul nagy teher vár mindenkire. Újra kell gondolni a viszonyát az esztétikumhoz, a történelemhez, a szerelemhez, a napfelkeltéhez.
Korunk a vakság és a sebesség kora, mert ezek tudják a leghatásosabban megakadályozni, hogy gondolkozni tudj a saját kríziseden. Ha valakinek fontos, hogy még a halála előtt megértsen valamit a saját életéből – nem tudom, hányan vagyunk ilyenek – , akkor megtalálhatja a kérdésére a választ bárhol, akár az én regényemben is.
Zavartalanul kószált saját életében is, mint egy picike bolygó, mely nem akarja megfejteni, miféle vonzásnak engedelmeskedik.
A művészet a legmélyebb vigasz, a legolcsóbb önámítás, kárpótlás ezért a csalódásért, hogy ide születtünk.
A falusi öreg néni olyan magas színvonalon volt pletykafészek, hogy a modern, indusztrializált pletykafészek funkcióját betöltő bulvár emeletekkel múlja alul. Egy öreg néni a faluban az általa belátható emberi térben keveri a szart. Ugyanez tízmillió emberrel nem ugyanaz. Nem feltétlenül abból indul ki a bulvár, hogy mást nem értenek és igényelnek az emberek. Nagyon bonyolult a közönségesség szerkezete.
Az állatok szeretete az egyetlen szeretet, amelyben az ember sohasem csalódik.
És megpróbálok mindent elfelejteni, csak egy lavór meleg víz esténként, és nem csinálni semmit, csak nézni, hogy telik a ku*va élet…
Cseperészett az eső, és elég erősen fújt a szél, és el se lehetett dönteni, mi a rosszabb, az eső vagy a szél, hülye kérdés, mondta magában dühöngve a Tanár úr, a kettő együtt a legszarabb, basszus, így teljesen el fogok ázni, törölgette az arcáról a vizet.
A nyelv ugyanis már nem alkalmas rá, hogy rögzíthetetlen tartalmaknak formául szolgáljon, nem szolgál többé, mert körbeért, bejárt minden elképzelhető tartományt, és elért oda, ahonnan indult, de végtelenül romlott alakban ért oda vissza.
Ha valakit könyv mellett találsz, s könyvét nem csukja be jöttödre: ne maradj soká, mert ez annak a jele, hogy szeretne tovább olvasni.
A leghatározottabban megvan valahol, amit keresünk. Csakhogy […] elmegyünk mellette. Elvétjük reményeink beteljesülésének helyszínét. Újra és újra.
Mert az emberek nem attól félnek, amitől kellene, hanem attól amitől nem.
A szomorúságban a dolgok egy fájdalmas szépségben jelennek meg. A szépség valamennyi formája közül a szomorúságból megszülető szépség áll a legközelebb hozzám. Nehéz lenne megmondani, hogy miért. Az örömben megjelenő szépség számomra szorosan összefügg a győzelemmel és a győztessel, én pedig sem a győzelemmel, sem a győztessel nem tudok mit kezdeni. A győzelmet tulajdonképpen nem is értem. A győztes nevetésének szépsége nekem nem mond semmit. Számomra minden győzelem szomorú.
Engem meg se kereszteltek. Biztos tudták, úgyse javítana a helyzeten…
