Az aranyos nyár úgy halt meg, amint élt: szépségében tündökölve, megbánás nélkül, fenékig ürítve az örömet. A levegő túláradó gyönyörűségének emlékétől volt terhes.
Jack London
1876. január 12. - 1916. november 22.
amerikai író
Minden kapcsolatban van mindennel, ami létezik, a végtelen űrben rohanó legtávolabbi csillagtól a talpunk alatt megcsikorduló porszem atommiriádjaiig.
Minden hajóhad sebessége a hozzá tartozó leglassúbb hajó sebességétől függ. A tanítók gyorsasága is ezen múlik. Ők sem haladhatnak gyorsabban, mint a leglassabban cammogó diákjaik.
A pénz szabadságot, elfogadható külsőt jelent.
Az olyan ember, akinek erős akarata van, ki tud emelkedni a környezetéből.
A korlátok közé zárt szellemek mindig csak a mások korlátait ismerik fel.
Amikor az élet nem sóvárog már a lét után, egyenes úton halad a megsemmisülés felé.
A szívem ott van a tenyeremben, ott ver minden ujjam végében. Ha nem csap bele, figyelmeztetem magát, beleülök ebbe a székbe, és meghalok. (…) Nem remegek én a testemért. Én a szívemben és a fejemben élek, uram – nem ebben a gyenge porhüvelyben, melyben átmenetileg lakom.
Lázad az ősi nomád,
szokások lánca szakad,
mély, téli álma után
felébred benne a vad.
A halál nem létezik. Hogyan is létezne halál, amikor minden az Istenség része? A lélek sohasem hal meg, a test pedig igazából sohasem élő.
Megtanulta, hogy semminek a végső értelmét nem ismerheti meg az ember, s a szépség oly titokzatos, mint maga az élet. Megtanulta azt is, hogy a szépség fonalai mindenütt összefonódnak az élet fonalaival, s tudta, hogy ő maga is parányi részecskéje csak annak a kibogozhatatlan szövevénynek, melyet napsugárból, csillagporból és csodából szőttek.
Az otthoni megszokott élet udvariasságát itt önzetlenséggel, kitartással és türelemmel kell helyettesíteni, így és csakis így juthat hozzá a kincset érő drágagyöngyhöz: az igaz barátsághoz. Sohase mondja azt, hogy „köszönöm”; éreztesse anélkül, hogy a száját kinyitná, és bizonyítsa, viszonozza tettekben. Vagyis szavak helyett a tett, holt betűk helyett az eleven szellem legyen szószólója.
Nem akkor kezdődtem amikor megszülettem, sem akkor, amikor megfogantam. Folyamatosan növök, fejlődöm megszámlálhatatlan miriádnyi ezredéven keresztül… az összes előző énemnek megvan a hangja, visszhangja és súgása bennem… óh megszámlálhatatlanszor fogok még újraszületni.
A kutya nemesebbé teszi a nemest és aljasabbá az aljast.
Az utazik a leggyorsabban, aki egyedül utazik.
Ismeri ő az életet… Ismeri minden aljasságát és minden szépségét, és tudja, hogy minden mocskával együtt, az élet mégis milyen nagyszerű! Istenuccse! – lesz még mondanivalója erről a világ számára. A szentek a mennyben – hogyne lennének tiszták és mocsoktalanok? Őket ugyan nem illeti ezért dicsőség. De a szentek, akik a sárban élnek – ez, ez az örök csoda! Ezért érdemes élni; azért, hogy az ember lássa, hogyan emelkedik ki a bűn fertőjéből az erkölcsi nagyság; azért, hogy kiemelkedjék belőle ő maga is, és ahogy kezd tisztulni a szeme, először pillantsa meg homályosan a távolban derengő szépséget. Azért érdemes élni, hogy lássa az ember: minden gyöngeségből, gyarlóságból, bűnből, minden feneketlen aljasságból hogyan emelkedik ki az erő, az igazság és a lélek.
Ha csontot löksz a kutyának, még nem vagy jótékony. Akkor vagy jótékony, ha megosztod a csontot a kutyával, pedig magad is éppoly éhes vagy, mint a kutya.
A halál nem fáj, csak az élet kínozza meg az embert!
Az ismeretlen a félelem egyik fő alkotórésze.
Én (…) én vagyok, és akkor sem változtatom meg az ízlésemet, ha az egész emberiségnek egybehangzóan más is a véleménye. Ha nekem nem tetszik valami, hát nem tetszik és kész. A világon semmi okát sem látom, miért kellene tetszést majmolnom, csak azért, mert embertársaim többségének tetszik valami, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha tetszenék nekik. Abban, hogy mi tetszik, vagy mi nem tetszik nekem, nem indulhatok a divat után.
