A macska feltűnően nagy és gyönyörű állat volt, koromfekete, és meglepően okos. Olyan okos, hogy a feleségem, aki csöppet sem volt babonás, gyakran emlegette azt a régi mesét, hogy minden fekete macska voltaképp átváltozott boszorkány.
Edgar Allan Poe
1809. január 19. — 1849. október 7.
amerikai író, költő, novellista
Edgar Allan Poe idézetei az emberi elme sötét labirintusairól, a gyász és a szerelem túlvilági összefonódásáról, valamint a misztikus borzongás szépségéről szólnak. A gótikus irodalom és a krimi atyjának hátborzongatóan zseniális gondolatai tökéletes utazást kínálnak a képzelet és a valóság határvidékére.
A sóhajország árnyán
Laktam egyedül, árván,
Lelkem mocsár volt, mély magány.
A találékonyság és az analitikai képesség közt nagyobb a különbség, mint a köznapi értelemben vett képzelet és a tulajdonképpeni képzelőerő között, pedig jellegzetes tulajdonságaiban milyen hasonló a kettő! Annyi tény, (…) hogy a találékony embernek mindig van fantáziája, és a valódi képzelőerő mindig analitikus.
Aludj, szavam fel nem zavar,
Hisz álmod oly tökéletes!
Ébredj? Fény várjon, zivatar?
Sírj és nevess?
(…)
Aludj! Még bűvkört jár vele
Egy álom: Szellemed nyugodt;
De szertefoszlik Édene
Ébred s zokog.
A szenvedés száz arcú szörnyeteg. A földi boldogtalanságnak igen változatos formái vannak. Mint a szivárvány, a horizont fölé nyúlik – árnyalatai színpompásak, mint a szivárványé, s bár oly távoliak, mégis meghitten közeliek.
„Látnok!”, búgtam, „szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?”
Szólt a Holló. „Soha már!”
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, – soha már!
Az életet a haláltól elválasztó határ homályos és bizonytalan. Ki a megmondhatója, hol végződik egyik, és hol kezdődik a másik?
Mit ér a napvilág,
Ha szemünk a jelenbe néz,
S ködön át csak a múltba lát?
A víziók zord éjén
Láttam tűnt boldogságom;
Szívem megtört, mert élet és fény
Nem volt – csak éber álom.
Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelemmel hunyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad.
Akadnak (…) olyan titkok is, amelyek nem hagyják magukat elmondani.
A lelki kötelékek közül azok bizonyulnak a legtisztábbnak és legtartósabbnak, amelyek egyetlen pillantás nyomán fogantak.
Az angyalok – úgy érzem – odafenn,
Ha suttognak szerelmesen, puhán,
A lángoló igék közt sohasem
Lelnek oly ájtatosat, mint „Anyám”.
A lóvátevés összetett tudomány, amelynek alkotóelemei a kicsinyesség, az érdektelenség, az állhatatosság, a leleményesség, az elszántság, a közöny, az eredetiség, az arcátlanság és a vigyorgás.
Ne hidd el, amit hallasz, és csak a felét annak, amit látsz!
Nem hiszem, hogy emberi elme olyan rejtvényt szerkesztene, amelyet más emberi elme helyes módszerrel ne tudna megoldani.
Annácska szemét lesem én;
s így az éj idején veled éldelek én,
jegyesem, szívem élete, szép kicsikém,
melletted a sír fenekén,
tengerpart bús mezején.
Ha kel a hold, nekem álmokat hord.
Vedd csókom homlokodon,
s míg búcsúzom, angyalom,
hagyj ennyit vallanom –
igazad van ím,
álmok voltak napjaim.
