A természet kegyetlen tanító, és csak két osztályzatot ismer. Az egyik az élet, a másik a halál.
Fekete István
152 idézet
1900. jan. 25. - 1970. jún. 23.
József Attila-díjas magyar író
Arra gondoltam, nem veszek többé haldokló kis fenyőfát még hátralevő karácsonyaimra, csak egy ágat, hiszen amiért veszem a kis fákat s a kis gyertyákat, az emlékezés és a szeretet lángja nem bennük, hanem énbennem, magamban van.
Szeretem a könyvet, és úgy nézek rá mindig, mint a csodára. Mint elmúlt vagy élő lelkek néma- vagy hangosfilmjére, titkos jelekbe zárt örömére vagy fájdalmára.
Szeretem a könyvet, mert holt betűiben benne van minden, ami elmúlt, és minden, ami lesz.
Hiányzik a csend, ami minden mögött van, hiányzik a távolság és az idő lassú ballagása, hiányoznak a hajnalok és az esték, hiányoznak a vasárnapok és a hétköznapok, hiányzik az egész rét – mert hiányzik az emberekből s a világból a béke.
A vándorló madár elindul valahonnan, és elindul valahová. Az ősi ösztönök pókhálója abban a pillanatban összeköti az életnek, a földnek, a szívnek és gyomornak ezt a két helyét, s erről letérni éppen úgy nem lehet, mint a vonatnak a sínekről. Elpusztulhat az egész csapat, elpusztulhat minden gólya az utolsóig, de az utolsó, a legutolsó ugyanezt az utat keresi meg, mint ahogy egyik szobából a másikba átmenni csak az ajtón lehet.
Ribizke – mint minden magányos ember – szól egy pár szót a kutyához, és a kutya a farkát csóválja, a szeme nevet, mert szereti az emberi hang lágy hullámzását, legfőképpen pedig szereti azt a simogató valamit, ami a hang mögött van. És szereti a gazdája szemét is, amelyben annyi erő van, parancsolás, néha harag, de sokszor vidámság, és ha még a kezét is a fejére teszi, akkor valami lágy reszketés szalad végig egész testén, és nyüszíteni kell a boldogságtól.
Ebben nem csalódsz. Nem beszél, hát nem is hazudik, nem ígér, mégis odaadja mindenét, nem szól, mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott.
Az évek örömmel jönnek, ha jót hoznak, és mord kegyetlenséggel szórják el romlott terhüket, ha az van rájuk bízva. Az évek utak, melyeket végig kell játszani.
Minek piszkálni a holnapot, a jövő évet és távoli tekervényeit az életnek? Elégedjünk most meg azzal, ami van, melegedjünk tüzénél, amíg lehet, kaparjuk ki hamujából, ami édes és élvezhető, a többit pedig hagyjuk az enyészetnek, mert arra való.
A magány is – mint minden más – csak addig csábító, amíg nem kényszer. Ahhoz, hogy az ember vidám gyalogos legyen, okvetlen szükséges egy pár jó ló vagy autó a háttérben, s ahhoz, hogy vidám magányban éljen, okvetlenül szükséges a lehetősége, hogy akkor lép ki belőle, amikor akar.
