Nevess magadon, és nevess az életen. Ne gúnykacaj vagy önsajnálattól tocsogó nevetés legyen ez, hanem gyógyír, csodaszer, amely enyhíti a fájdalmat, kigyógyít a depresszióból, és segít megfelelő távolságból kezelni az adott pillanatban szörnyűnek látszó kudarcokat.

Egy mosoly mindent képes megváltoztatni. Egy egész életet. Sőt, kettőt. Két emberét. Azokét, akik egymásra mosolyognak.

Nagyon szeretem, hogy boldoggá teszem az embereket – akárhogyan is. Még ha csak fél órára is. Ha szerencsésnek érzik magukat általam, jól érzik magukat, vagy mosolyt csalok egy szomorú arcra – számomra ez megfizethetetlen.

Akik ilyenképpen mosolyognak, mint Beethoven és Teréza, az ilyen emberek ajkán egyformán és egyszerre torzul el a mosoly, ha valahol, a földteke egy távoli, ismeretlen pontján megkorbácsolnak egy rabot, felkötnek egy négert, kisgyermeket kergetnek ki mezítláb a hóba, vagy éhen hal egy öregember. Nem is tudnak róla, csak érzik. Mindenen, amiről tudnak, igyekeznek a maguk módján segíteni. De amiről nem tudnak, amit talán csak sejtenek, az sajog bennük szakadatlanul, s csalja ajkukra ezt a vergődő mosolyt.

Úgy érzem, a mosoly teszi, amit egy arc szépségének neveznek; ha a mosoly hozzáad valamit az arc bájához, akkor az arc gyönyörű, ha nem változtatja meg közben, akkor mindennapi, ha elrontja, csúnya.