A színes tojáshéjdarabkák pedig imitt-amott, még napok múlva is hirdetik, hogy nagyon szomorú, de a húsvét ünnepe megint elmúlt.
Fekete István
1900. jan. 25. - 1970. jún. 23.
József Attila-díjas magyar író
Mindenki oda ér, ahová indult. Dolgozni kell érte, elesni, felkelni, de a végén odaér.
Ez a szegény ember sorsa. Csak az boldogul, aki dörgölődzködik.
Ha álmaim szárnyai túlságosan megnőttek, mindig akkorára tárult, hogy a vágyak kiférjenek rajta.
A bokrok hószoknyát eresztettek, a fák hajlásaiban megült a hó, és néhol peregni kezdett, mintha a napsugarak fényes kis vonalzói érintették volna meg az ágakat.
A somogyi dombok kékes láncán közel jöttek a távoli erdők, a berekben, távol, barnult meg a nád, mint egy végtelen szérű, a Balaton jege úgy csillogott, nem lehetett ránézni, és a Badacsony fehér teteje elveszett a magas ég fehérségében.
Szeretem a horgászatot, és a vadászat édestestvérének tartom. Régebben napszámban elültem a Balaton nádasaiban, és fogtam is pár szép pontyot.
Erdély felé visz bennünket a vonat. Pihenni. Ez a „pihenés” abból áll, hogy reggeltől estig másszuk majd a hegyeket.
Jeges, nagy csizmáival csikorogva lépegetett az erdőn egy öregember: a Tél. Szakállán zúzmaragyöngyök csilingeltek, bajusza vége két, nagy jégcsapban lógott, és kék szeme hidegen mély volt, mint a Balaton vize dermedt hajnalokon.
Matula olyan közel volt a természethez, hogy csak egy nyelve volt, akár a varjaknak: a valóság nyelve.
Hószaga, berekszaga és téli szántásszaga volt ennek az embernek, aki ruhája szövetének minden szálában a vén fák erejét hordta, amelyet azok is ritkán éreznek, akik köztük élnek.
Az idő eljárt. Hozott amit hozhatott, s vitt, amit vihetett.
Rendes ember csak hajnalban iszik pálinkát.
Állj ki amellett, amit szeretsz, és ne légy udvarias a magad kárára.
A délután lassan köddé vált, az öreg tölgyre felültek már a varjak, mint az éjszaka baromfiai, s az erdő sötétedő mélységében álomra simogatta a fákat az alkony.
Aztán megzendült a hegy, a messzeség, és szétszállt az egész világon a vágy, a Szeretet és a Béke halhatatlan muzsikája.
Húsvét van – gondolta, és még az arcára sütő napban is érezte, hogy ünnep van az egész világon.
Ha tehát szól a kakas, ne is fáradjon senki kísértetet látni, mert olyankor már minden tisztességes kísértet – alszik.
Ez az az idő, amikor az ég és a föld összeér a sötétségben, a valóság az álmokkal, a múlt a jelennel s az élet a halállal, amelyeknek nem tudni, hol vannak a határai.
Tél volt, havas arcú, békés tüzű, karácsonyváró tél, és mi pásztorjátékra készültünk a göllei iskolában. Én voltam az egyik angyal.
A könyv magához ölelt, mint búzaszemet az omló föld.
