Nem attól válsz jobbá, ha megpróbálsz jó lenni, hanem ha megtalálod azt a jóságot, ami már eleve benned van, és hagyod azt előbukkanni.
Az emberi történelem legnagyobb részét az emberi állapot gyökerénél található elmebaj kollektív megjelenési formái alkotják. Az emberi történelem javarészt az őrültség története. Ha az emberiség történelme egyetlen ember kórtörténete lenne, akkor a következő diagnózist kéne fölállítani róla: krónikus üldözéses téveszméktől szenved; kóros hajlam él benne gyilkolásra, szélsőségesen erőszakos és kegyetlen tettek elkövetelésére az általa „ellenségnek” tartottak ellen: valójában saját, kívülre vetített tudattalanja ellen. Riasztóan őrült ember, akinek csak ritkán akadnak – rövid ideig tartó – tiszta pillanatai.
A szeretet dualitást (kettősséget) feltételez: szerető és szeretett, alany és tárgy. A szeretet tehát az egység felismerése a kettősség világában. Ez Isten beleszületése a forma világába. A szeretet a világot kevésbé világivá, kevésbé sűrűvé, az eddiginél áttetszőbbé teszi az isteni dimenzió, maga a tudat fénye számára.
Ismerni önmagad és a másik ember egységét: ez az igazi szeretet, az igazi törődés, az igazi együttérzés.
Némely változás felszínesen nézve negatívnak tűnhet, ám hamarosan rájössz, hogy valójában ezáltal valami új megjelenéséhez teremtődött meg a tér az életedben.
A bolygón csupán egyetlen gonosztevő létezik: az emberi tudattalanság. Ez a felismerés az igazi megbocsátás. A megbocsátással áldozatidentitásod szertefoszlik, s megjelenik valódi erőd: a jelenlét ereje. Ahelyett, hogy a sötétséget hibáztatnád, fényt hozol be.
Bármilyen aktívak lehetünk, bármennyi erőfeszítést is tehetünk, világunkat a tudati állapotunk teremti meg, és ha ezen a belső szinten nincs változás, akkor nem létezik az a mennyiségű tett, ami bármi változást is hozna.
A megbocsátás természetes módon következik be, amint megérted, hogy a sérelemnek nincs egyéb célja, mint megerősíteni az én hamis tudatát, fenntartani az egót.
Minél gyorsabban ragasztasz verbális (szóban megfogalmazott) vagy mentális (gondolati) címkéket dolgokra, emberekre vagy helyzetekre, valóságod annál sekélyesebbé és élettelenebbé válik, és annál halottabb leszel a valóság, a benned és a körötted folyamatosan kibontakozó élet számára.
Sokan már tisztában vannak a spiritualitás és a vallás közti különbséggel. Ők tudják, hogy egy hitrendszer – az abszolút igazságnak tekintett gondolatcsokor – még nem tesz minket spirituálissá, bármilyen legyen is azoknak a hiteknek a jellege. Sőt, történetesen minél nagyobb mértékben teszed gondolataidat (hiteidet) identitásod részévé, annál jobban elszakadsz a benned rejlő lelki dimenziótól. Sok „vallásos” ember ragad le ezen a szinten.
Az emberiség legnagyobb vívmánya nem a számos művészeti, tudományos és műszaki alkotás, hanem saját működészavarának, saját őrültségének felismerése.
Ha hajszolod a boldogságot, sosem fogod megtalálni, hiszen a hajsza boldogság szöges ellentéte.
Minél inkább azonosulsz a gondolataiddal, annál jobban elzárod magad a bensődben rejlő spirituális dimenziótól.
A boldogság ugyan könnyen kisiklik az ember kezéből, ám a boldogtalanságtól bármikor megszabadulhatsz: csak annyit kell tenned, hogy szembenézel az adott élethelyzettel, és nem hitegeted magad mindenféle koholt történetekkel. A boldogtalanság szertefoszlatja természetes jó közérzetedet és benső békédet, amibõl a valódi boldogság fakad.
Az emberekben minden véggel kapcsolatban némi rossz érzés él, mert minden befejeződés egy kis halál. Ezért mondjuk búcsúzáskor: „viszontlátásra”.
Az élet meg fog ajándékozni azzal a tapasztalattal, ami a leghasznosabb számodra tudatod fejlődése érdekében.
Fogadj el, majd cselekedj. Bármit kínáljon is a jelen pillanat, fogadd el úgy, mintha te választottad volna. Mindig vele együttműködve, ne ellene dolgozz… Ez csodával felérő módon fogja megváltoztatni az egész életedet.
Boldogtalanságod nem csak belső lényedet és környezetedet szennyezi be, de az emberiség kollektív pszichéjét is, amelynek elválaszthatatlan része vagy. Nincs az emberen kívül más életforma bolygónkon, amely negativitásával, kegyetlenségével mérgezné az őt tápláló Földet.
Tapasztaltál-e, tettél-e, gondoltál-e vagy éreztél-e bármikor bármit is a moston kívüli időpontban? Gondolod, hogy valaha is fogsz? Történhet-e vagy létezhet-e bármi a moston kívüli időpontban? A válasz nyilvánvaló, ugye?