A szabadság és a szépség oly jó, hogy fáj megválni tőle.
Veszteség idézetek
A szeretteinket olykor el kell veszítenünk, másképp nem tudhatnánk meg, hogy mennyire fontosak nekünk.
Nézd a parton azt a két
sziklát, mely hajdanta egy volt,
s állta a vihar dühét;
látod, a két tört vonal hogy
összeillik? Van, amit
a természet egynek alkot
és a sors kettészakít.
Olvad az idő, mint a halvány jégvirág,
és a tűnő boldogság majd véget ér.
Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn,
álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél.
Ha létezik vigasz a tragédiában, amikor elveszítünk valakit, akit nagyon szeretünk, akkor az nem más, mint a gondolat, hogy talán mégis jobb ez így.
El sem tudtam képzelni, hogy létezhet még olyan dolog a világon, amitől nekem félnem kellene – fizikai dolgoktól semmiképpen. Ez az egyik előnye annak, ha az ember mindent elveszített.
A szépség, ha üres, csak annyi, mint egy kép a falon. Különben is, képzeld el: leszeded róla a selyemruhát, a fél mázsa smukkot, a húszcentis vakolatot. Mi marad belőle? Valószínűleg csak egy zörgő csontváz.
Márpedig engem semmi se bosszant jobban, mint az, ha az emberek kínozzák egymást, s legfőként, ha életük virágjában levő fiatalok, akik legtisztábban tárulkozhatnának ki az élet örömei elé, rontják el, rossz képet vágva, néhány jó napjukat, és csak későn látják be, hogy tékozlásuk mennyire helyrehozhatatlan.
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj,
Hidegen hagy az elhagyott táj,
Hogy eltemettük: róla nem tudunk,
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.
Tűrhető lesz minden élet,
lényeged ha megmarad;
elbírsz minden veszteséget,
amíg az vagy, aki vagy.
Hallotta távolodni a lépéseket, hallotta halkulni a zörgést, és nem fordult arra, hogy utánanézzen. Minek? Nem szabad utánanézni annak, ami elmegy. Az időnek, az életnek, az embereknek. Nem szabad. Elmennek úgyis, ha eljött az idő. És az ember egyedül marad.
Végezhet valaki a legjobb egyetemen, sőt a fejében tárolhatja a világ összes enciklopédiájának minden adatát, ha nem képes ezt a tudást megszervezni és tettre váltani, akkor semmit sem ér, sem neki, sem a világnak.
