Jól hallotta, bunkót mondtam. Ez egy szép nagy magyar réteg. A franc egye meg őket, annyian vannak már, mint a nyű. És egyszerűen a bunkóknál miért nincs létszámstop? Hát nem? Még mennyi kell belőlük? Én a bunkókat fel tudnám használni. Gondolják el, kivinni őket az árvízvédelemhez… nem lapátolni, ne vicceljen már… bunkót kivinni a gátra, beleverni, anyádat, így egymás mellett állnának, szépen. Ez lenne a nagy magyar fal. A Földet legalább négyszer körülérné, amennyi alapanyag van hozzá. Kínai fal… haggyad má’… ehhez képest rossz vicc. De nem lehet beleverni, mert – franc aki megeszi – egynek sincs feje.
Társadalom idézetek
610 idézet
Az irányt, amerre megyünk, azt (…) eldönti a Központi Bizottság vagy más illetékesek. Az az ő dolguk. De hogy mosolyogva vagy sírva menjünk arra, abba már egy kicsit én is beleszólhatok.
Nincs egyéb hatalom (…) e földön, mint a tudományok varázsereje, melly mind egyeseknek, mind köztársaságoknak annyira óhajtott jollétét eszközölhetné és biztosíthatná.
Magyarországon a helyzet jóval súlyosabb abból a szempontból, hogy nagyon messze vagyunk még attól is, hogy bármilyen tisztulás elinduljon. Egyrészt a társadalom összességében túlságosan is eltűri az erőszakot, legyen szó akár a nők vagy gyermekek ellen elkövetett erőszakról. A férfiak ellen elkövetett erőszak pedig, ami számarányaiban ritkábban fordul elő, még ezeknél is erősebb tabunak számít. Így nem csoda, hogy egyelőre hiányzik még az a társadalmi nyomás, ami az egyházon belüli változásokat kívülről tudná kikényszeríteni.
Érdekes faj vagytok, érdekes keverék. Olyan szép álmokra képesek, és olyan szörnyű rémálmokra. Olyan elveszettek és magányosak tudtok lenni.
A kényelem és a jólét sosem gazdagította a világot annyira, mint a hányattatások.
Jó erősen felépítették azt, hogy milyennek kell lennie egy jó polgárnak. A jó polgár megünnepli a karácsonyt, szilveszterkor beba*zik, mint az állat, és ünnepli a január elsejét. Ezt idomítják bele az emberekbe. De nekem ne mondják meg, nekem ne adják utasításba, mert nekem vannak önálló gondolataim, én nem szeretnék egy bárány lenni!
Tudom én, hogy jó lenne valamiben hinni, mert olyan ez a világ, mintha valaki szívességből csinálta volna bontott égből meg maradék tengerből egy szebb bolygó ledózerolása után, hat nap alatt, és csak a szigszalag, a bálamadzag, a gumipók meg az irigység tartja össze az életünket, kell a kapaszkodó, de ma már mindenben hisznek egyszerre, ahogy a Taflinás Géza bácsi mondta, ami mindenre jó, nem jó az semmire, mert aki mindenben hisz, nem hisz az semmiben, vagy valami ilyesmi.
Mit kezdjünk egy országgal, ahol a Panaszkodás államvallás, a Rinyálás tömegsport és a Depresszió rulez?
Látnom kellett, hogy kevésbé számíthatok a közösség segítségére, amikor azt kell elérnem, hogy a kötelességét teljesítse, mint amikor a jogaiért harcolok.
Soha nem tudtam megbékélni azzal a gondolattal, hogy a köz egy tagja nyugodtan élhet, miközben semmit nem tesz a társaiért.
A demokrácia akkor marad fönn, ha az emberekben erős a függetlenségük, önbecsülésük és egységük érzése, és ha ragaszkodnak hozzá, hogy csak jó és igaz embereket válasszanak képviselőjüknek.
Én híve vagyok a szelídebb bölcsességnek,
és nem kedvelem azt a vad erkölcsiséget,
melynek fog és köröm legelső fegyvere
és embertársait azzal leplezi le.
Oké, az oroszok forradalmat csináltak, mégpedig ugyanilyen okokból: elnyomás, szegénység, meg minden – és nézzétek meg Oroszországot most. Valahányszor erőszakos forradalomra kerül sor, a fegyverek uralkodnak; lelövöd a többieket – feltéve, hogy nem téged lőnek agyon –, és akkor hatalomra jutsz. De újra fel kell építened azokat a rendszereket, amiket a forradalom lerombolt, de ha újra felépíted őket, akkor új intézményt hozol létre és máris ugyanabban a cipőben jársz. Ne hidd, hogy mert a feketék ügye különbözik a zsidóéktól, vagy a kommunistáké a kapitalistákétól, valódi különbség van köztük. Mind ugyanaz a nóta. Lerombolod, felépíted, aztán fenn kell tartanod. És általában azoknak a kezében van a fegyver, akik ragaszkodnak a fenntartásához.
A köznyilvánosság minősége nem egyszerűen a társadalom minőségének tükre, hanem annak a közösség vezetőivel közel egyenrangú alakítója. Határozott meggyőződésem, hogy a nyilvánosságnak ezt a szerepét sokkal többen nem értik, mint ahányan igen, sokkal többen nem vállalják ennek felelőségét, mint ahányan igen.