1958. február 19. -
brit újságíró, regényíró és forgatókönyvíró
Az elhagyásban nem az a legrosszabb, hogy hiányzik, aki elhagyott, hogy összeroppan a közösen alkotott egész kis világ, hogy minden, amit látunk vagy csinálunk, őrá emlékeztet, hanem az a gondolat, hogy kitettük a lelkünket csak azért, hogy a szeretett lény ránk stemplizze: ELUTASÍTVA.
Nehéz időket átvészelni olyan, mintha egy kúpos csigahéjban lennénk, és minden fordulatnak van egy olyan pontja, amely nagyon szűk és horzsol. Ez a mi egyéni problémánk vagy érzékeny pontunk. A spirál keskeny, hegyes végében elég sűrűn visszaesünk ebbe a helyzetbe, mert a körmozgás itt nagyon korlátozott. De ahogy forgunk tovább, mind ritkábban fognak előjönni a zavaros idők, mindazonáltal előjönnek, de ne higgyük, hogy visszazökkentünk a kerékvágásba.
Nem szabad, hogy a nő, mint olyan, a férfiak által élje az életét; önmagában legyen a teljes egész.
Ha az ember egyszer rákapott az öregedés gondolatára, akkor nincs menekvés. Az élet hirtelen olyannak tűnik, mint a vakáció, amely félidőtől begyorsulva közeledik a vége felé.
Hivatalosan tanúsíthatom, hogy mainapság a férfiszívet nem a szépséggel, a koszttal (…), vagy a jellem csáberejével lehet megfogni, hanem csakis azzal a képességgel, hogy tudunk-e kissé közönyösnek mutatkozni.
A szempillafestés alatti szájtátás szükségessége egyike a természet megmagyarázatlan nagy misztériumainak.
Ha szeret valaki, az olyan, mintha pokrócba lenne bugyolálva a szíved.
Úgy érzem magam, mint a tudós, aki rájött, hogy egész életműve totális tévedés volt.
Felmérések bizonyítják, hogy nem a szerelem tesz boldoggá, nem is a gazdagság vagy a hatalom, hanem az elérhető célokért folytatott harc; és mi a fogyókúra, ha nem ez?
Kultúránk túl nagy feneket kerít a látszatnak, a kornak és a rangnak. A szeretet az, ami fontos.
A férfiaknál kizárólag annak van sikere, aki borzalmasan bánik velük.
Az expasiknak soha nem lenne szabad járniuk senkivel, és nősülniük sem, hanem halálukig agglegénynek kellene maradniuk, hogy az emberlánya számára megfelelő vésztartalékot szolgáltassanak.
Vannak bizonyos időszakok az életben, mikor minden elromlik, nem tudjuk, merre menjünk, úgy rémlik, mintha körülöttünk mindenfelé olyan rozsdamentes acélajtók csapódnának össze, mint a Star Trek-ben. Ilyenkor azt kell tenni, hogy legyünk hősnők és maradjunk vitézek, ne süllyedjünk bele az ivásba vagy az önsajnálatba, és minden oké.
Korunkban és napjainkban egy nőnek egyetlen valakire van szüksége, és az ő maga.
Szeretem a karácsonyt, amely fixen nem a tökéletesség ünnepe, hanem a jó, derűs életé!
Vannak (…) viszonyok, amelyekről az ember már a beindulásnál tudja, mintegy gombnyomásra, hogy ez az, az a tökéletes, ezek hosszú távra mennek – az ilyen viszonyokat általában a közelmúltban kutyának állt pasink szokta kezdeményezni valaki mással, miközben még mindig a megértésben reménykedünk.
Sohasem fogok arra célozgatni, hogy a szingliség hiba, vagy hogy ha valaki szingli, annak okvetlenül van valami baja. Mert mint valamennyien tisztában vagyunk vele, a szingliség normális állapot a modern világban, az élet egy bizonyos pontján akárkiből lehet szingli, és ez az állapot ugyanolyan érdemes tiszteletre, mint a házasság szent köteléke.
Ha egyszer megszeretünk valakit, nagyon nehéz kidolgozni magunkból, miután a távozás hímes vesszejére lépett.
Egy nőnek tudnia kell, miben hisz, különben hogy hihetnének őbenne?
Két ember kapcsolata titokzatos dolog (…). A kívülálló sohasem érti igazán, mi működteti őket.
