Ahhoz alaposan át kell látni századunk előítéletein, hogy se túlságosan ki ne hívjuk őket, se igézetük alá ne essünk.
Montesquieu idézetek
1689. január 18. — 1755. február 10.
születési nevén Charles-Louis de Secondat, francia filozófus és író, Montesquieu település bárója
Ha a fejedelem becstelen embert emel polcra, a népet szinte arra biztatja, hogy maga is becstelenné legyen.
Eszedbe ne jusson valamit mondani, ha elég ügyes vagy a semmitmondáshoz.
Könnyű volna egyszerűen csak boldognak lenni. De mi boldogabbak szeretnénk lenni másoknál s ez mindig nehéz, mert a többieket boldogabbnak hisszük, mint aminők valóban.
Vannak igazságok, melyekről nem elég meggyőznünk valakit, meg is kell éreztetnünk vele; s az erkölcsi igazságok ilyenek.
Nem lehet azt a szándékot tulajdonítani Istennek, aki rendkívül bölcs lény, hogy lelket helyezett volna, mégpedig jó lelket, egy teljesen fekete testbe.
A keresztények közt, akárcsak köztünk, oly leküzdhetetlen makacssággal ragaszkodnak vallásukhoz, hogy az már egyenesen hóbort.
Igazi hazafias érzések töltöttek el: nemcsak azért szerettem hazámat, mert ott születtem, hanem mert egy része volt a nagy hazának, a Nagyvilágnak.
Feleségem kigyógyított a féltékenységből: minden kétséget kizáróan tudomásomra hozta, hogy joggal féltékenykedem. Ettől kezdve már nem féltettem, s a lehető legjobb egyetértésben éltünk.
A tudás az embereket szelídekké teszi, az értelem emberiességre vezet; csak az előítéletek azok, amelyek eltérítenek az emberiességtől.
A természetes szabadságot minden oldalról megtámadják. Aki rabszolgaságban él, éppolyan ellensége a mások szabadságának, mint az, aki nagyobb hatalommal igazgat.
Félénkségem volt életem nagy csapása; elhomályosította az érzékeimet, megakasztotta a nyelvemet, elködösítette a gondolataimat, szétzilálta a szókészségemet. De gátlásaim inkább az ostoba, mint okos emberek társaságában jelentkeztek. Feltételeztem, hogy az okosak megértenek; ebből önbizalmat merítek.
A művelődés volt örök gyógyszerem az élet csömöre ellen; egy órai olvasás minden bánatomat lecsillapította.
Amióta a puskaport föltalálták, nincs többé bevehetetlen erőd, ami annyit jelent, (…) hogy széles e földön nincs többé menedék az igazságtalanság és erőszak elől.
A természet, úgy látszik, bölcsen gondoskodott róla, hogy az emberek ostobaságai mulandók legyenek, a könyvek viszont megörökítik őket. Aki buta, beérhetné vele, hogy halálra untatta mindazokat, akik vele éltek, ő azonban az eljövendő nemzedékeket is gyötörni akarja; s legfőbb törekvése, hogy a butaság diadalmaskodjék a feledésen, holott annak sírjában békében pihenhetett volna; mindenképpen tudomására akarja hozni az utókornak, hogy élt és hogy buta volt.
Nincs megalázóbb, mint elgondolni, hogy még a vallástalanokat is megbotránkoztattuk.
Az emberek végeláthatatlan vitákat folytatnak a vallásról; de mintha ugyanakkor azon is tusakodnának, ki tartja meg legkevésbé a vallását.
Azokat, akik valamilyen új véleménnyel állnak elő, először eretnekeknek mondják. Minden eretnekségnek megvan a maga neve; azoknak, akik az eszmét vallják, valóságos jelszó ez a név.
Kövess minket Facebookon is!
Legnépszerűbb szerzők
A. J. Christian (86) Adolf Hitler (190) Ady Endre (180) A kis herceg (50) Albert Einstein (147) Alföldi Róbert (47) Ancsel Éva (60) Arisztotelész (140) Arnold Schwarzenegger (121) Arthur Schopenhauer (120) A szökés (44) Bagdy Emőke (100) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bob Dylan (44) Bonaparte Napóleon (100) Brian Tracy (100) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Bödőcs Tibor (60) Böjte Csaba (60) Carl Gustav Jung (106) Carl Sagan (54) Charles Dickens (50) Charlie Chaplin (60) Cobra Kai (54) Cristiano Ronaldo (80) Csernus Imre (110) Csitáry-Hock Tamás (170) Dale Carnegie (60) David Attenborough (70) David Lynch (77) Dexter (110) Donald Trump (58) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (150) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (56) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (56) Friedrich Nietzsche (53) Friedrich Schiller (45) Gyurcsány Ferenc (54) Henrik Ibsen (60) Hermann Hesse (60) Hioszi Tatiosz (44) Hofi Géza (61) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (70) Johann Wolfgang von Goethe (290) Jókai Mór (64) Kepes András (56) Kodály Zoltán (60) Konfuciusz (52) Kossuth Lajos (73) Kosztolányi Dezső (100) Kölcsey Ferenc (76) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Leiner Laura (60) Lewis Hamilton (51) Mahatma Gandhi (100) Marilyn Monroe (44) Max Verstappen (46) Meryl Streep (51) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (111) Moldova György (54) Montesquieu (50) Márai Sándor (115) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (97) Napoleon Hill (103) Náray Tamás (151) Oprah Winfrey (60) Orbán Viktor (100) Osho (60) Paulo Coelho (218) Petőfi Sándor (51) Polcz Alaine (70) Puzsér Róbert (70) Rabindranath Tagore (70) Richard Bach (60) Sadhguru (70) Scott Jurek (46) Stephen King (57) Szent-Györgyi Albert (43) Szent Ágoston (50) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (107) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (61) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Zlatan Ibrahimovic (55) Ákos (56)
Legnépszerűbb idézet kategóriák
Ateista idézetek (152) Barátság idézetek (445) Becsület idézetek (142) Beszéd idézetek (284) Biológia idézetek (138) Bizalom idézetek (147) Boksz idézetek (211) Boldogság idézetek (441) Bátorság idézetek (174) Béke idézetek (155) Bölcsesség idézetek (389) Búcsú idézetek (196) Bűn idézetek (150) Carpe diem idézetek (189) Család idézetek (257) Csalódás idézetek (196) Cél idézetek (273) Dalszöveg idézetek (819) Döntés idézetek (264) Egyéniség idézetek (272) Együttérzés idézetek (147) Egészség idézetek (173) Emberismeret idézetek (942) Emlékezés idézetek (236) Fejlődés idézetek (426) Felelősség idézetek (200) Film idézetek (897) Foci idézetek (327) Forma-1 idézetek (223) Fájdalom idézetek (281) Félelem idézetek (304) Férfiak idézetek (202) Gyermek idézetek (237) Gyász idézetek (213) Halál idézetek (451) Hatalom idézetek (239) Haza idézetek (141) Hazugság idézetek (283) Hit idézetek (201) Háború idézetek (340) Házasság idézetek (184) Idő idézetek (264) Igazság idézetek (307) Irodalom idézetek (149) Isten idézetek (289) Jóság idézetek (245) Kapcsolatok idézetek (405) Karácsony idézetek (176) Kedvesemnek idézetek (336) Kihűlt szerelem idézetek (139) Kitartás idézetek (200) Képzelet idézetek (142) Könyv idézetek (206) Lélek idézetek (185) Magány idézetek (258) Megbocsátás idézetek (164) Megküzdés idézetek (348) Motivációs idézetek (1663) Munka idézetek (278) Média idézetek (186) Művészet idézetek (274) Nemzet idézetek (277) Nézőpont idézetek (274) Nők idézetek (347) Oktatás idézetek (186) Optimizmus idézetek (183) Politika idézetek (321) Pszichológia idézetek (190) Pénz idézetek (327) Remény idézetek (196) Siker idézetek (360) Sorozat idézetek (1194) Sors idézetek (277) Sport idézetek (649) Szabadság idézetek (251) Szerelem idézetek (543) Szeretet idézetek (439) Szépség idézetek (188) Színészet idézetek (219) Szülőség idézetek (163) Tanács idézetek (199) Tehetség idézetek (179) Természet idézetek (239) Titok idézetek (150) Tudomány idézetek (146) Tudás idézetek (263) Társadalom idézetek (547) Történelem idézetek (247) Vallás idézetek (246) Vicces idézetek (481) Világ idézetek (214) Zene idézetek (311) Állatos idézetek (190) Álom idézetek (165) Élet idézetek (928) Érzelmek idézetek (263) Önbizalom idézetek (196) Önismeret idézetek (1001) Öregedés idézetek (198) Üzlet idézetek (240)