Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.
Társadalom idézetek
Fönn a csillagok ragyognak. Lenn a fegyverraktárban pedig egy atombomba lapul. Melyiket válasszuk?
Az emberek nagyon kényelmetlenül érzik magukat, amikor a sze*ről beszélnek, és furcsállják, amikor amikor egy nő nagyon jól érzi magát a sze*ualitásában és beszél is róla. Úgy gondolom, nagyon rosszallják, ha erről beszél valaki, és szerintem ezen változtatni kéne.
A konfliktus a szabad és a nyílt társadalom nélkülözhetetlen sajátja, annak lényegi magja. Ha a demokratikus életformát zenei hangzatokkal kellene érzékeltetni, a fő téma a disszonancia harmóniája lenne.
Nem hinném, hogy automatikus folyamat lenne, hogy a liberális demokráciák irányába megyünk. A liberális demokráciához vezető út harcot igényel. Ehhez az kell, hogy akik hisznek a liberális demokráciában, azok harcoljanak, néha az utcákra is kimenjenek érte. Ezt nem lehet automatikusnak vagy adottnak venni. Európának pontosan ez az egyik problémája, hogy olyan régóta jól megalapozott demokráciái vannak, hogy az európaiak többsége természetesnek veszi, és nem harcol érte, nem védi, de ha nem harcolnak érte, akkor nem fog fennmaradni.
Különös törvények uralkodnak a demokrácia birodalmában. Olyan királyok kormányozzák erős kézzel, akik szemrebbenés nélkül a feje tetejére állítják az egész országot, hadba vonulnak és békét kötnek, élet és halál urai. Alattvalóikat a demokrácia királyai úgyszólván egyáltalán nem ismerik, mert sohasem vegyülnek el a nép közé, magányos magaslataikról uralkodnak zavartalanul. Négyévente egyszer azonban kénytelen leszállni a trónjáról az ügyeletes király, hogy rongyokba öltözve járja az országot, és bohócként mutatkozzék be. Fellép lakodalmakban, de egyszerű születésnapokon is, viccekkel, dalokkal és bűvészmutatványokkal szórakoztatja a választókat, közben zongorán vagy szaxofonon kíséri saját magát és kórusban énekli: „A nép táncát járom, mert ő az én párom”.
Hinni szeretnék, amit látni vélnek. A híreknél jobban érdekli őket a pletyka, a tudásnál a sejtés.
A törvénytelenséggel küzdve egy még törvénytelenebb törvényt alkottunk, amely igazolta és segítette a népirtást. Imádott nemzetünk máig a fegyverek megszállottja, állandó dilemma övezi a pisztolyokat és puskákat és azok romantikus kötődését a gyilkos múlthoz. Szeretjük a westerneket. Mindent a westernekből tanulunk, mégsem tanulunk belőlük semmit. Továbbra is oktalan módon gyilkoljuk egymást. A pisztolyhős archetípusa, amelyet Brando utánozhatatlan naturalizmussal jelenített meg, máig velünk maradt.
Végső soron a legerősebb kapocs köztünk az, hogy mind ezen a kis bolygón élünk, ugyanazt a levegőt szívjuk, fel akarjuk nevelni a gyerekeinket és halandóak vagyunk. Közös a sorsunk, és ez nem egy harc.
A forradalmat nem lehet rendeleti úton kihirdetni, a forradalmakat a nép szüli.
Tisztelje mindenki mind szóval, mind tettel a nála idősebbet!
Jelszavak és plakátigazságok tengere a magyar közélet. A lényeget illetően némák és süketek vagyunk. A hatalom használati tárgyai, önző uralmuk lelkes szolgái, elfogadásba belefáradt túlélők, baljobb tapsoncok, legjobb esetben is csak pillanatlángú forradalmárok lettünk.
Baj van azzal az országgal, melynek közélete mások megvetésére, utálatára, mi több, az eltérő gondolkodású, kultúrájú, életmódú emberekkel szemben érzett gyilkos indulatokra épül.
Baj van azzal az országgal, amely nem közös cselekvésre, hanem a vezetők rajongó követésére hívja polgárait.
Baj van azzal az országgal, amely a nyers erőt jobban tiszteli a becsületnél.
Baj van azzal az országgal, melyet urai kifosztanak, népe mégse lázad.
Baj van azzal az országgal, amely megtagadja a segítséget a bajban lévőtől, például szomszédjától, amikor az történelme talán legnagyobb küzdelmét folytatja, mert egy mocskos hatalom megtámadta, öli embereit, asszonyokat, gyerekeket, rabolja földjeit.
Aztán még hozzáteszem: baj van azzal az országgal, amely elhiszi, hogy egyszerre lehet adókat csökkenteni és eközben az állam mégis többet adhat majd mindenre, mindenkinek.
Baj van az országgal, amely szerint majd megoldjuk okosba.
Mi egyre inkább ilyen ország lettünk.
Orbán tette, de mi nem csak engedtük, többségünk még örült is neki.
Annyira furcsa korban élünk. Az emberek imádnak negatívak lenni, ahogy lehetőségük adódik erre, még a legkisebb dolgokban is egyszerűen negatívak. Ez szerintem a nehéz időknek tudható be, amiben élünk.
Nem sokaság, hanem
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.
A Mátrix egy rendszer. Ez a rendszer az ellenségünk. De amikor benne vagy és körbenézel, üzletembereket látsz, tanárokat, ügyvédeket, ácsokat. Azokat, akiknek meg akarjuk menteni a tudatát. De amíg a Mátrixban élnek, részei a rendszernek, és ettől az ellenségeink. Meg kell értened, a legtöbb közülük nem érett meg a valóságra, és sokuk úgy megszokta, oly gyógyíthatatlanul függ a rendszertől, hogy foggal-körömmel védeni fogja.
Soha egyetlen kormánnyal sem elégedett mindenki, a politika természete, hogy mindig vannak, akik utálják a hatalmon lévőket.
Új mítoszokat csak olyasmikből lehet „gyártani”, amik egy egész nép lelkületéből fakadnak, találkoznak egy nép, nemzet gondolatvilágával, tradícióival, identitásával, hőskultuszával, mondavilágával, tehát valamilyen módon a normális emberi élettel van kapcsolatuk. A Nyugat új mítoszokat semmiből sem képes alkotni, miközben meg van róla győződve, hogy ő a legmitikusabb hely a földön. Ezeknek az összes „mítosza” – a BLM-től kezdve a woke-ideológiáig – csak büdös lábvíz, amelyet egy önmagát túlélt és rothadó kultúra és civilizáció erjesztett magának, miközben a valódi tradícióit erőszakkal felszámolja.
