Gyakran hallja az ember, hogy egy verseny győztese az egész kör alatt beszél a lovához, áthízelgi azok fölött a hatalmas akadályok fölött. Mégis, ha valaki megkérné, hogy írja le azt a kört utána egy televíziós interjúban, az illető teljesen kuka lenne. Ezek a test emberei, és a test dolgában gondolkodnak, sokkal inkább otthon vannak a lovak világában, mint az emberekében, és senkiben nem bíznak, aki egy kicsit is tanult, mert mellettük kevésnek érzik magukat. De ne becsülje le őket. Attól, hogy nem művészei a beszédnek, még nem jelenti azt, hogy nincsenek mély érzéseik.
Ha elhiszed, hogy legyőztek – legyőztek.
Ha elhiszed, hogy nem mered – nem mered.
Ha győzni akarsz, de azt hiszed, nem győzhetsz,
Csaknem biztos, hogy nem te leszel a győztes.
(…)
Az élet csatáit nem mindig
Az erősebb, gyorsabb nyeri,
És előbb-utóbb az győz,
Aki, hogy győzhet, elhiszi.
Erősségünk, hogy nincs gyönge pontunk. Gyöngeségünk, hogy nincs igazi erősségünk.
Azt csinálhatom, amihez értek, amit mindennél jobban szeretek. Hobbi ez, de a lehető legkomolyabban fogom fel, mondhatnám, hivatásszerű hobbi. Hajtom a lovaimat, s megpróbálom belőlük is, magamból is a maximumot kihozni.
Úgy veszem észre, hogy az az általános vélekedés és elvárás a csapat felé, hogy ismét nyerjen meg mindent. Ez lehetetlen. A siker egy díj, semmiképpen sem egy ítélet.
Sok futballsiker fejben dől el. El kell hinned, hogy te vagy a legjobb, majd be is kell bizonytanod. Az én időmben azt mondtuk, hogy a mienk a két legjobb csapat a Merseyside-on. A Liverpool, és a Liverpool tartalékcsapata.
Ha nem tudsz szurkolni nekünk, amikor döntetlent játszunk vagy vesztünk, ne szurkolj akkor sem, ha győztünk.
Az emberek szerintem túl sokat esznek, és ha jó formába akarsz kerülni, akkor nem kell túl sokat enni. Így én addig várok, amíg éhes nem leszek. Amíg nem vagyok éhes, addig nem eszek. Egy kicsit éhesnek kell lennem, hogy egyek. Nem vesztesz izmot, ha érzed az éhségérzetet, ez csupán úgy 8 óra múlva fog bekövetkezni. Általában amikor éhséget kezdesz érezni, az egy jel, hogy a tested elkezdett raktározott zsírt égetni. Szeretek ezzel az érzéssel lenni egy darabig, és bátorítom az embereket is, hogy így tegyenek. Ha súlyt akarnak veszíteni, tudniuk kell, hogy milyen érzés éhesnek lenni. Nem kell éhesnek maradnod. Ha sovány akarsz lenni, és zsírt akarsz veszíteni, akkor maradj éhen tovább.
Ahogy öregszel, egyre kevésbé tudsz olyan gyakran edzeni. Az alap ötlet, hogy eddz ritkábban, de keményebben.
A hosszútávfutó magányos, és ha győzni akar, szinte mindent ki kell iktatnia az elméjéből, és csak a következő lépésre, aztán a következőre, meg az azután következőre szabad gondolnia. És bár erős kötelék alakul ki futó és iramfutó között, a legkiválóbb ultrafutók nem gondolkoznak csapatmunkában, amikor stratégiai-taktikai célokat fogalmaznak meg.
Még a legádázabb ellenfelek és versenytársak is megszeretik egymást, mert ugyanazt szeretik – ugyanazt az önfeláldozásig vitt erőkifejtést, amelynek célja, hogy önmagunkat meghaladjuk. Mert ezt kergetjük mindannyian – ezt az „övezetet” keressük, ahol a lehető legtöbbet hozzuk ki képességeinkből, és a csúcson azt hisszük, ennél tovább már nem mehetünk, aztán mégis megyünk.
Az ultramaratonokban az a csodálatos, hogy bármilyen szörnyű is éppen, akármennyire fáj is valahol, valahogy mindig újjá tud születni az ember. Aki hajlandó dolgozni érte, arra megváltás vár.
Számomra az eredmények sokkal fontosabbak, mint bármilyen rekord. Talán egy nap, amikor visszavonulok, már fog számomra jelenteni valamit, ha visszatekintek. De most nem.
Én úgy vagyok vele, hogy amíg úgy érzem, képes vagyok versenyezni, és olyan szinten, amit elvárok magamtól, addig szívesen folytatom. És mindaddig, amíg a versenyzés nagyobb részét teszi ki, mint más marhaságok.
Egyszerűen csak imádom, amit csinálok! Nagyon szeretem, és ez mindig újra tudatosul bennem, amikor felhúzom a kesztyűt. Eleinte szenvedélynek indult, de most már sokkal mélyebb kötödésem van a sporthoz. Még most is úgy érzem, hogy ki kell érdemelnem a helyem a mezőnyben, hiába van öt világbajnoki címem. Nem dőlhetek hátra, hogy itt vagyok, várom az ajánlatokat. Minden alkalommal újra ki kell mennem a pályára, hogy legyőzzem a többieket. Évről évre jobban ki kell vennem a részem a csapatmunkából, motiválni a tagokat.
Emlékszem, mikor 22 évesen bekerültem a Forma-1-be. A tehetségem adott volt, de nem volt semmilyen tapasztalatom, és nem voltam elég érett.
Szerintem jó csapatjátékos vagyok, de vezéralkat, aki motivál, és nem alázkodik meg senkinek. Ha azt mondják, nem lehetséges, akkor én azt mondom, hogy de az! És akkor lassan elhiszik, hogy talán mégis lehetséges.