Vlagyimir Klicsko idézetek

Vlagyimir Klicsko idézetek

1976. március 25. –
ukrán nehézsúlyú profi ökölvívó

Putyin egy deformálódott szemüvegen át nézi a kontinensünket, az elképzelt dicső múlt szemüvegén át. Azonban a megalomániájának valós következményei vannak. Az európai élet fenyegetés alatt áll, az emberek szabadsága fenyegetés alatt áll, és a demokrácia is.

A többi gyerekkel ellentétben nem cigiztem és nem ittam. Fehér holló voltam. Igaz később mindent bepótoltam, nem vagyok olyan angyal, mint amilyennek látszom.

A boksz nyitotta meg a világot a számomra, a sporttól váltam jobb emberré: utazhattam, találkozhattam emberekkel, és nyelveket tanulhattam. Sohasem szerettem igazán a sportot, még a bokszot sem, csak meg akartam mutatni a bátyámnak, Vitalijnak, hogy vagyok legalább olyan jó, mint ő

A nehézsúlyban minden pillanatban maximálisan koncentrálni kell. Egyetlen egy ütés mindent eldönthet. Egy kiütéses győzelem mindig a legegyértelműbb eredmény. Akkor nem marad sem a nézőkben, sem a pontozókban egy kérdés sem tisztázatlanul.

Minden összecsapás nehéz. Minden felkészülésem úgy zajlik, mintha az eddigi legnehezebb feladatra várnék. Csak a meccs után tudom azonban megállapítani, hogy valóban nehéz volt-e.

Legnépszerűbb szerzők

A. J. Christian (86) Ady Endre (47) Agatha Christie (35) A kis herceg (41) Albert Einstein (38) Arisztotelész (80) Arnold Schwarzenegger (60) A zöld íjász (37) Bagdy Emőke (35) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bonaparte Napóleon (62) Brian Tracy (48) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Carl Gustav Jung (64) Carl Sagan (54) Cobra Kai (37) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (104) Csitáry-Hock Tamás (168) Dale Carnegie (38) Dexter (100) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (96) Fernando Alonso (37) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (51) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (50) Friedrich Schiller (45) Graham Greene (39) Gárdonyi Géza (35) Helen Keller (34) Henry Ford (36) Hermann Hesse (60) Hioszi Tatiosz (44) Honoré de Balzac (36) Illyés Gyula (37) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (46) Johann Wolfgang von Goethe (290) Jókai Mór (63) József Attila (37) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (40) Konfuciusz (52) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (49) Lucius Annaeus Seneca (38) Mahatma Gandhi (54) Marcus Tullius Cicero (35) Marilyn Monroe (44) Mark Twain (39) Martin Luther King (34) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (41) Meryl Streep (50) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (110) Moldova György (54) Márai Sándor (112) Máté Gábor (orvos) (40) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (95) Napoleon Hill (103) Nemere István (34) Náray Tamás (59) Oprah Winfrey (60) Oravecz Nóra (35) Orbán Viktor (72) Oscar Wilde (36) Osho (37) Paulo Coelho (217) Pelé (38) Polcz Alaine (41) Puzsér Róbert (35) Rabindranath Tagore (49) Sadhguru (64) Scott Jurek (46) Stephenie Meyer (37) Stephen King (55) Szent-Györgyi Albert (43) Született feleségek (34) Teleki Pál (38) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (105) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (34) Voltaire (42) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Ákos (56)