Szerintem fontos, hogy mindig nyitott szemmel járjunk. Néha az inspiráció szó szerint abból fakadhat, hogy egy repülőtéren vagy, nézed a repülőgépeket, és arra gondolsz, hogy „hú, ez de jó”. De lehet ez akár egy függőhíd is. Szerintem egyszerűen csak kíváncsi vagyok. A kíváncsiság pedig a megfigyeléshez, az pedig az ötleteléshez vezet.
Ő megértette, hogy a változásokhoz való sikeres alkalmazkodás az Új iránti lelkesedéssel kezdődik.
Nem kell elhagynod a szobádat. Maradj ülve az asztalodnál és hallgatózz! Még hallgatóznod sem kell, csak várnod. Még várnod sem kell, csak megtanulni csendben maradni, nyugodtan/mozdulatlanul, magányban. A világ szabadon felkínálja magát a leleplezésre. Nincs választási lehetősége.
Rájöttem, az energiák akkor mozdulnak meg körülöttünk jó értelemben, ha nem tobzódunk a bánatunkban, hanem teszünk azért, hogy az életünk változzon, ha kinyitjuk a lelkünket a változásra.
Az igazi hívő ember nem bántja a másikat. Ha elvárom, hogy tiszteletben tartsák a hitemet, akkor nekem is tiszteletben kell tartanom, ha valaki másként gondolkodik. Nem értem, hogy miért nem vagyunk annyira biztosak a saját hitünkben, világképünkben, hogy működjön bennünk a természetes kíváncsiság a másik vallása, hite iránt.
A vita elengedhetetlen az ismeretlen felé tartó folyamatban. Ha olyan problémát kívánunk megoldani, amelyet még sohasem oldott meg senki, akkor az ismeretlenre nyíló ajtót tárva-nyitva kell tartanunk.
Van, hogy ott van az orrunk előtt egy remek lehetőség, de nem is látjuk, mert nem akarjuk látni. Azt hiszem, hogy nyitottnak kéne lennünk az újdonságokra.
A tanulás hatékonyabb, ha nyitottak vagyunk mindenre, ami esetleg igaznak bizonyul.
Ha az ember olyan idős, mint én, és nyitott szemmel jár, már annyi erős, okos asszonyt és annyi esendő, jellemtelen férfit megismer, hogy tudja, az a vacak kis Y-kromoszóma igazán nem ok a büszkeségre.
Ha az életet tartjuk a legnagyobb értéknek, akkor természetes módon befogadóak és elfogadóak leszünk minden emberrel szemben.
Nem tudunk mindent negmagyarázni, amit látunk, de járjunk nyitott szemmel.
Fel kell adnom a vágyat, hogy erővel akarjam uralni, írányítani a külső és belső világomat, azért, hogy tökéletesen nyitott, tudatos, eleven lehessek, és képes legyek válaszolni mindenre. Ezt úgy is hívják, hogy önmagunk kiürítése, de ez nem jelent semmi negatív dolgot, csak a befogadásra kész nyitottságot.
Olyannak látni a dolgokat, amilyenek, és nem ragaszkodni semmihez. Vakarjuk le létünkről a rárakódott koszt, és fedezzük fel a valóságot a maga meztelenségében! Dobjuk le az előre kialakított vélemények és következtetések igáját, és nyissuk meg magunkat mindenki és minden előtt, ami jön! Légy higgadt szemlélője mindannak, ami történik körülötted! Akkor egyszerűen csak látni fogsz, és ebben meg fog jelenni az egész, nem csak egy rész.
Ne légy feszült, de állj készenlétben, ne gondolkodj, de ne is álmodozz, ne légy merev, legyél rugalmas! Ez annyit jelent, hogy egészen élj, nyugodtan, tudatosan és éberen, készen állva bármire, ami jöhet…
Fontos, hogy képes legyél sallangmentesen, szemellenző nélkül gondolkodni. Ami persze nem jelenti azt, hogy minden gondolat jó. De esetleg egy félig átgondolt ötlet is inspirálhat másokat, és a nyomában még születhet tökéletes gondolat. Ha viszont szemellenzősen gondolkozol, abból soha nem lesz semmi. Főleg akkor nem, ha köteles vagy úgy gondolkodni, ahogy azok ott fenn. Akkor garantáltan sosem változik semmi.
Egy tanult ember a hegy tetejéről látja a világot, egy tanulatlan ember pedig a völgyből, és a völgyből egyáltalán nem ugyanazt lehet látni, mint a hegy tetejéről. Szóval a tanulás a világnézet, a másik szemszög, a más szemléletmód megismerése miatt fontos.
Tudok jól öregedni – fölismerem a dolgokat. De a görcsös tartás az nem jó. Az bekeményít. Borotvaélen járunk. Mi az, ami szükséges, mi az, ami jó, mi az, ami tényleg kondícióban, fiatalosan tart. Nem arra gondolok, hogy a ráncaimmal mit tegyek, hanem a gondolkodásom, a nyitottságom, a világlátásom legyen egészséges.
Tény, hogy mindig is érdekeltek a láthatatlan, érzékelésen túli dolgok.
A karrierem nagy részében elég sokat megmutattam az életemből. Kiteregettem a magánéletemet, de magasról szartam rá. Néha viszont vissza gondolok, hogy „Francba, jól cselekedtem egyáltalán? Mennyit akarok én megmutatni magamból?”.