Nagyon sok harc és küzdelem ebben a világban abból a gyerekes gondolkodásból fakad, hogy azon veszekszünk, kinek van igaza, nem érvelünk, nem keressük a másik logikus meggyőzésének lehetőségét, hanem türelmetlenségünkkel a másikat ellenségünkké tesszük.
Az úristent lehet imádni így is, és lehet úgy is, de ez nem ok arra, hogy az egyik fél gyűlölje a másikat, lerombolja templomait, sőt gyilkolni kezdje. Újabb kori példával élve: nem arra törekszem, hogy a jobb-és baloldaliak szeressék, hanem hogy elviseljék egymást, s ha vitatkoznak, akkor ezt kulturáltan tegyék, továbbá mindkét fél hősei és áldozatai kapják meg az őket megillető tiszteletet.
Sokszor volt, hogy édesapámmal óriási vitába keveredtem az ebédlőasztalnál, aztán két nap múlva egy kocsmában azon kaptam magam, hogy az ő álláspontját képviselem egy parázs veszekedésben.
Nincs igazán bebizonyítva az, ami fölött sosem vitáztak. Sosem vizsgálták meg igazán alaposan azt, amit nem vizsgáltak meg elfogulatlanul. A kételkedés tehát az első lépés az igazság felé.
Mamám sosem mondta apám szemébe, de ez volt az egyik mottója: „Soha ne vitatkozz egy bolonddal, mert távolról az emberek nem tudnak különbséget tenni köztetek.” Ezért amikor abbahagyta a vitatkozást valakivel, tudni lehetett, mit gondol róla.
Ha idegen emberek vitázni kezdenek, veszekednek egymással: az legtöbbször a tartós barátság kezdetét jelenti.
A demokrácia azt jelenti, hogy mindent megvitatunk, de jól működni csak úgy tud, ha végül abba is tudjuk hagyni a vitát.
Nekem nem volt gyerekkori vágyam, hogy agresszív pszichopatákkal vitatkozzak az utcán. Ha viszont egy pszichopata megtámadja a közösségemet, akkor a közösségem elé állok, és mindig meg fogom védeni, ez a szóvivő dolga. Elég volt ebből a gátlástalan, beteges hazudozóból!
(2024. december 30. – Magyar Nemzet)
Az emberek végeláthatatlan vitákat folytatnak a vallásról; de mintha ugyanakkor azon is tusakodnának, ki tartja meg legkevésbé a vallását.
A világ tele van harccal, de ez bizonyos szempontból egy nevetséges vitán alapul, amin a gondolkodó és figyelő emberek könnyen átláthatnak.
Nem hinném, hogy politikai vitákat bibliai idézetekkel, mint végső, megfellebbezhetetlen érvekkel lehet eldönteni. Ájtatatosságba burkolózó kurzuskeresztények rossz szokása ez. Ha elfogy gondolat, kölcsönkérnek mondjuk az apostoloktól. Ha nincs hova menekülni, akkor a szentírás tekintélye mögé bújnak.
A vita – a tudás cseréje. A vitatkozás – a tudatlanságé.
A vita nem mindenki számára jelenti ugyanazt. A kiművelt, higgadt elmék számára izgalmas játék, melynek célja az igazság feltárása, a kusza és fegyelmezetlen elmék számára csata, amit meg kell nyerni, még ha az igazság bele is pusztul.
Egyesek számára a vita puszta kommunikációs forma. Emellett azt is jelzi, hogy kiegyenlítettek az erőviszonyok a kapcsolatban. Nekem mindig gyanús, ha olyan párral találkozom, ahol az egyik tart attól, hogy szóvá tegye, ha valami gond van.
A vita elzárja az érzékek kapuit (…). Mindig erőszakot takar. A vita, ha túl sokáig folytatják, erőszakhoz vezet.
A vitákat azzal kerülhetjük el, ha sosem feledjük: párunk nem arra figyel, amit mondunk, hanem arra, ahogyan. Ahhoz, hogy vita kerekedjen, két ember kell, de a megállításához egy is elég.
Általában a legtöbb pár, ha vitatkozni kezd, öt perc múlva már a vita hangnemén és stílusán veszekszik.
A vita üllő, melyen az igazság szikráját csiholják.
