Hiszem, hogy az életet azért kaptuk, hogy növekedjünk a szeretetben; és hiszem, hogy Isten bennem van, ahogy a nap a fényben és az illat a virágban… Hiszek a lélek halhatatlanságában, mert halhatatlan vágyakat hordozok magamban.

Mikor tanuljuk meg végre, hogy valamennyien egyetlen rendszer alkotóelemei vagyunk? Amíg a világot el nem tölti az embertársaink iránti szeretet, mégpedig fajra, színre és vallásra való tekintet nélkül; amíg életünket és tetteinket nem hatja át az összetartozás érzése, amíg az emberek tömegei nem éreznek felelősséget társaik boldogulása és jóléte iránt, addig sosem valósulhat meg a társadalmi igazságosság.

Sok olyan dolgot megtanultam, amit tapasztalat nélkül megtanulni lehetetlen lett volna. Egyik a türelem becses tudománya, ami arra tanított, hogy a tanulást is úgy kell venni, mint egy sétát a mezőn, könnyedén. Az így szerzett ismeret észrevétlenül elárasztja a lelket a gondolatnak mélyre szálló áradataival.

“A tudomány hatalom.” Sőt: a tudás boldogság, mert akinek széleskörű és mélységes tudása van, az megkülönbözteti az igazi célt a hamistól, a magas rendű dolgot az alacsonytól. Aki megismeri az emberi haladás útján született gondolatokat és cselekedeteket, mintegy érzi az emberiség szívverését az évszázadokon keresztül. És aki ezen ütőérlüktetésből nem érzi ki az ég felé törekvés vágyát, azelőtt az élet összhangja örökös sötétségbe van temetve.

A szerelem olyan, mint egy gyönyörű virág, amit talán nem érinthetek, de aminek az illata a kertet mindenképpen az öröm helyévé varázsolja.