Szerencsétlen az a nép, amely így hallgat. Szerencsétlen, mert sokat nyel, és egyszer csak rájön, tele lesz, nem bírja tovább, és retteneteset ordít, s elrontott lelkiismeretével lehányja magát.
Első királyunk, Szent István uralkodása után nagy nemzetté fejlődtünk. A nándorfehérvári győzelem után, amelynek 500. évfordulóját üljük, nemzeti létszámunk egyezett az akkori Angliáéval. Ám folyton szabadságharcokat kellett vívnunk. Legtöbbször a nyugati országok védelmében. Ez megakasztotta a nemzetet, s mindig újra saját erőnkből kellett felemelkedést keresnünk.
A mi országunk híres arról, hogy csak temetni tudjuk nagyjainkat, megérteni nem.
Nincs ország, ahol több lenne a tehetség, mint éppen magyar földön, de egyúttal nincs ország, ahol a tehetség nehezebben tudna teljes kifejlődéshez jutni, mint éppen miközöttünk. Az idegen nemzetek négyzetre emelik kiválóságaikat, mi, magyarok gyököt igyekszünk belőlük vonni.
Ahhoz a szent tollhoz, amellyel a magyar történelem íródik, csak az nyúljon hozzá és csak annak van joga ahhoz is, hogy nemzetének fájdalmas igazságokat mondjon a szemébe, aki mélységesen szereti ezt a bűneiben és hibáiban is nagyszerű népet.
Az életképes nemzetekre a katasztrófa úgy hat, mintha visszavágják a fát. Annál eresebben hajt.
Egy nép csak azzal szerez jogot ahhoz a földhöz, amely a hazája, ha azt halhatatlan művekkel magához, nemzeti géniuszához kapcsolja. A haza földjére ontott véren kívül a művek és alkotások azok, amelyek révén a nemzet magát a haza földjével elválaszthatatlanul jegyzi el.
A beteg nemzeteknél a gyógyulás nélkülözhetetlen előfeltétele az, hogy hangulatuk bizakodó legyen.
Betegségből gyógyulás idézetek, Gyógyulás idézetek, Nemzet idézetek
Mert azt kell mondanom, a rágás nem erősségünk.
A magyarság fogazata részint hiányos, részint kivehető.
Összehasonlító obezitológiai vizsgálatok szerint egy magyar falat fele annyi időt se tölt egy magyar szájban, mint egy svéd, német és satöbbi.
Magyarországnak minden Nobel-díj különleges jelentőséggel bír, pont úgy, mint az olimpiai aranyak. Egy olyan ország, mint mi vagyunk, folyamatosan teljesítménykényszer alatt van. Tehát egyáltalán, hogy a magyarok miért vannak a világon, arra nagyon nehéz válaszolni. Egyetlen igazán komoly válaszunk van: mi azért vagyunk a világon, mert tehetségesek vagyunk, szorgalmasak vagyunk, és olyan teljesítményt teszünk le a világ asztalára, amire a világnak is szüksége van. Azt is szoktuk mondani, remélem, hogy nem tévedek, hogy a magyarok többet adtak az emberiségnek, mint amit kaptak tőle. Az Árpád-házi szentjeinktől, mondjuk, Puskás Öcsin keresztül, mondjuk, Kertész Imréig, aki Krasznahorkai László előtt az első magyar irodalmi Nobel-díjasunk volt, vagy a két évvel ezelőtt orvosi és fizikai Nobel-díjat kapott tudósaink ugyanez a kategória. Tehát Krasznahorkai Lászlónak most függetlenül a stílusirányzatoktól, az irodalmi ízléstől, sőt függetlenül a politikai véleményétől, mert Krasznahorkai Lászlót nem nevezném a Fidesz szavazói magjához tartozó írónak, de ez most teljesen lényegtelen, ezt a dolgot nem pártszempontú és nem politikai szemüvegen keresztül kell nézni. Itt most nemzeti szemüveget kell föltenni. Óriási dolog, hogy egy hazánkfia egy irodalmi Nobel-díjat meg tudott kapni. Emögött óriási munka van, gratulálunk hozzá!
– nyilatkozta Orbán Viktor a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában. (2025. 10. 10.)
Húsz év óta Magyarország felépíthette volna az országot, amelyre vágyott, megszabadulva minden török, osztrák vagy orosz befolyástól. A magyaroknak nem sikerült. Húsz év után van egy rossz, egy igazságtalan, egy beteg ország e vágy helyén. A brutális ügyeskedés győzedelmeskedett, teljes megfelelésben Eszterné, Az ellenállás melankóliája főszereplőjének viselkedésével. Mindenki elégedetlen, frusztrált, indulatos. Korlátoltan boldogtalan. Az emberek felül lévő egyharmada cinikusan tekint az alul lévő két harmadra, akik igen nehéz körülmények között élnek, E kétharmadból ráadásul egyharmad állati nyomorúságban szenved. Az idegen, aki odautazik és megcsodálja a szép Budapestet vagy a csodás art decót Kecskeméten, kívül marad ezen a valóságon. Magyarország egy őrültekháza, ahonnét elmentek az orvosok, s a hol az őrültek orvost vagy beteget játszanak. Közös őrültségükben mindent megtesznek azért, hogy a dolgok még tovább romoljanak. Nem a gazdaságra utalok, hanem a létezésre. Magyarországon általános a magáramaradottság és a magárahagyottság. A családi és baráti kapcsolatok erőfeszítések, s így csak gyönge védelmet jelentenek, amely mögött az emberek még inkább bizonytalanságban érzik magukat. Szeretném hangsúlyozni hogy a manipulátorok és a manipuláltak egyaránt felelősek az ország rossz sorsáért.
– mondta Krasznahorkai, miután a 2010-es a parlamenti választásokon a magyarok több mint 60 százaléka a jobboldali populizmusra, s több mint 10 százaléka a szélsőjobbra szavazott.
Még egy ilyen visszataszító népet, mint ti vagytok, még nem hordott a hátán a föld, pedig egyáltalán nem lehetünk elragadtatottak attól sem, amit ezen a földön úgy általában látunk, de nálatok ocsmányabb emberekkel nem találkoztam soha, és mivel közétek tartozom, tehát túl közel vagyok hozzátok, nehéz elsőre pontos szavakat találnom arra, miben is rejlik ez a visszataszító vonás, amely minden nemzet alá süllyeszt benneteket.
Az agresszív nacionalizmuson a magyar nemzet mindig vesztett. Jogot kell adni annak, aki jogot kér.
Az elnyomatás idején nem válhatott népünk közkincsévé az a tudat, hogy a török hódítás, a német elnyomás ellen vívott évszázados küzdelme, fényes szabadságharcaink sorozata egybeesett a nemzetközi haladás ügyével. A Habsburg-idők, a Horthy-ellenforradalmi évtizedek mindent megtettek, hogy eltakarják, elfelejtessék és eltemessék történelmünk e legjobb, mert haladó hagyományait. Most, amikor visszanyertük nemzeti függetlenségünket, most még sokkal inkább, mint eddig, elérkezett az ideje, hogy visszanyúljunk Hunyadi, Rákóczi, Kossuth, Petőfi éltető és erőt adó hagyományaihoz. E hagyományok azt hirdetik, hogy hazánk akkor volt erős, megbecsült és független, mikor sorsát a nemzetközi haladással kötötte össze.
Mi jogos örökösei, egyenes folytatói vagyunk mindannak, ami ezeréves történelmünkben haladó, életképes és jövőbe mutató.
Hunor, Magyar ősről zeng a dal beszéde,
Kiktől ered a hún és magyar ág népe.
Ha a magyar nemzet valóban egy tisztán jobbágyszellemű, nyájszerű, a felelősség kérdését uraira és megszállóira toló társadalom, akkor nem érdemes a felelősségvállalásról beszélnünk, s ha felvetjük, el fogja utasítani. De én nem hiszem, hogy a magyarság a nyájszerűségnek s az elnyomottságnak ezen a mélypontján állott volna s állana. (…) Aki tehát újból megpróbál e kérdésben a magyar nemzet, a magyar társadalom nevében valami magvasat és igazat nyilatkozni, könnyen szembe fogja magát újból találni azzal az ingerült kérdéssel, hogy: ki bízta meg ezzel?
A nyelvi nacionalizmus speciális közép- és kelet-európai jelenség. A nacionalizmusnak leginkább Közép- és Kelet-Európában kidolgozott elméletei alapján ma már Nyugat-Európában is gyakran lehet olyan véleményt hallani, hogy nemzet úgy keletkezik, hogy az egynyelvű emberek „összeállanak” és államot alapítanak. Ilyen azonban még soha ezen a világon nem történt.
A magyar soha nem fél, hanem egész. A lepel lehullt, a szemre rakott hályog eltűnt.
(Kötcse, 2025. szept. 7.)
Ma reggel 7 órától a Balatonőszöd vége táblától a Kötcse tábláig sétáltam fiatalokkal. Ez egy dimbes-dombos, tíz kilométeres út – de nekünk, magyaroknak tulajdonképpen az elmúlt húsz évet is jelenti. Húsz évet, két évtizedet, amit elvesztegettünk. Húsz év, amelyek hazánk talán legszebb évei lehettek volna. Két évtized, amelynek a fejlődésről kellett volna szólnia.
(Kötcse, 2025. szept. 7.)