Annak a tudata, hogy a politikai felelősség mellett legalább olyan mértékben reánk hárul a gazdasági felelősség is, kiszélesítette, elmélyítette a kommunista munkát, közelebb vitte a gyárak esztergapadjaihoz és a szövetkezetek földjeihez.
Rákosi Mátyás
1892. március 9. - 1971. február 5.
magyar kommunista politikus, korábban Magyarország miniszterelnöke
Rákosi Mátyás a magyar kommunista mozgalom egyik meghatározó politikusa, 1945 és 1956 között pedig a Magyar Dolgozók Pártjának első számú vezetője volt. Beszédei és nyilatkozatai a korszak politikai ideológiáját, a kommunista hatalomgyakorlást és az állampárti propaganda jellegzetes nyelvezetét tükrözik.
Jelentékeny sikereink vannak szellemi téren. Első ízben sikerült a középiskolákban, a felsőiskolákban a dolgozó nép fiainak megfelelő helyet biztosítani. A széles tömegek mohón szívják magukba a szocialista kultúrát. Két-három évvel ezelőtt például az amerikai vagy burzsoá-filmeken nőtt mozibajárók jelentékeny része idegenkedve, vagy éppen értetlenül állott a szovjet filmekkel szemben. Most már itt is megtört a jég. A szovjet filmek végre kivívták maguknak a megérdemelt elismerést. Ugyanez vonatkozik a szovjet színdarabokra és a szocialista kultúra minden egyéb termékére. Nem győzzük kielégíteni azt a feltámadt kultúrszomjat, amely nemcsak a marxista-leninista klasszikusokat, de a szépirodalom termékeit is egyforma hévvel és lelkesedéssel követeli.
Megértjük, hogy az amerikai sajtó és az amerikai kormány minden egyes kémének segítségére siet. De megvetéssel utasítjuk el azt az álláspontot, hogy amerikai vagy angol kémek ártalmatlanná tétele a szabadságjogok megsértése, vagy a demokrácián ejtett sérelem. Ellenkezőleg: ezeknek az imperialista háborút előkészítő kémeknek lefogása a béke, a demokrácia, a szabadság elemi érdeke.
A magyar népi demokrácia nem kíméli erőit, hogy a maga országában a béke minden becsületes hívét, tekintet nélkül politikai felfogásukra vagy vallásukra, tömörítse az emberiséget fenyegető új háborús veszedelem ellen folyó harcra.
A szocializmus az iparban felszabadította a munkásság teremtő erőit. Amióta a munka a gyárban nem tőkés kizsákmányolás, nem kényszerű robot, hanem becsület és dicsőség dolga, amióta a munkás tudja, hogy övé az ország, magának dolgozik: olyan teljesítményeket szül, amilyenekre a régi tőkés világban egyáltalán gondolni sem lehetett. Az élmunkások, a munkásújítók lendülete magával ragadta a haladó értelmiséget is és együttes munkájuk teremtette meg azokat a hatalmas eredményeket, amelyeket éppen Sztálin elvtársunk születésnapja alkalmából és azóta is látunk.
(Részlet termelőcsoportok és gépállomások küldötteinek 1950. január 25-i országos tanácskozásán elhangzott beszédéből.)
Rajkék leleplezése végre a maga meztelenségében megvilágította a jugoszláv árulók üzelmeit. A Rajk-per folyamán nyilvánvalóvá vált, hogy Tito és bandájának árulása nem tavaly júliusban kezdődött, hogy ennek a bandának a tagjai külön és együttvéve hosszú esztendők óta mint rendőrspiclik, kémek, besúgók, provokátorok, vagy Gestapo-ügynökök dolgoztak.
A magyar munkás szeret versenyezni és versenyezne is, ha a mi ipari vezetőink tisztában volnának a versennyel, különösen az egyéni munkaverseny módszereinek jelentőségével.
(Az MDP Nagybudapesti Választmányának 1949. augusztus 31-i értekezletén elhangzott felszólalásából.)
Az természetes, hogyha a munkásigazgató nem tart fegyelmet, akkor az értelmiségi mérnök vagy üzemvezető ezt még kevésbé fogja tenni.
(Az MDP Nagybudapesti Választmányának 1949. augusztus 31-i értekezletén elhangzott felszólalásából.)
Meg kell értenie a gazdasági életben dolgozó minden kommunistának, vezetőnek és egyszerű munkásnak egyaránt, hogy a szocializmus építése a termelés vonalán is, nemcsak a pártmunkában, nagyobb felelősséget ró ránk. Az elvtársak politikai munkájának a mérője a termelési vonalon végzett munka eredménye.
(Az MDP Nagybudapesti Választmányának 1949. augusztus 31-i értekezletén elhangzott felszólalásából.)
A fejlődés lehetővé tette és egyben megkövetelte, hogy elméletileg vizsgáljuk meg a megtett utat, s az így felvetődő kérdések közül feleljünk arra, hogy milyen államtípus tulajdonképpen a népi demokrácia.
Aki a demokráciával nem akar összeférni, szembeszáll vele, az nyögni fog.
A fizessenek a gazdagok!” jelszó azonnal országosan elterjedt. Május 18-án az MKP konferenciáján rámutathattam: „Azt a jelszavunkat, hogy fizessenek végre a gazdagok, minden dolgozó, pártkülönbség nélkül helyesli.”
Egy kis jelentőségű, de jellemző vita volt olyan csekélység körül, hogy az országgyűlési beszédeket lehet-e papírról olvasni, vagy szabadon kell elmondani. (A régi országgyűlésen tilos volt olvasni a beszédeket.) E vita a házszabályokat előkészítő bizottságban folyt le, ahol Sulyok, foglalkozására nézve ügyvéd, nagy hévvel magyarázta, hogy a beszéd felolvasása ellentmond a demokráciának, s emiatt nem kell megengedni. Volt azonban olyan hang is, amely egyszerűen azt mondta a kommunisták azért akarják, hogy a beszédeket olvasni is lehessen, mert így akarják meggátolni képviselőik szabad véleménynyilvánítását; a titkárságban megírják neki a beszédet, s ő azt köteles a parlamentben felolvasni. Én erre nyugodtan azt mondottam, hogy ez is előfordulhat, de ebben nincs semmi szerencsétlenség, mert így legalább mindenki tudja, hogy az illető a párt álláspontját képviseli, mégpedig gondosan megfogalmazott szöveggel, és nem szabad fecsegéssel. Másrészt mi nem csinálunk titkot belőle, hogy a mi képviselőink jelentékeny részének azelőtt nem volt módjában szónokolni, mint a kisgazdáknak és a szociáldemokratáknak, s emiatt hátrányba kerülnek a mi képviselőink, ha szükség esetén nem készíthetik el előre írásban felszólalásaikat. Erre Sulyokék nem tudtak mit válaszolni, s engedtek. Később tapasztalhattuk, hogy képviselőinknek egy része annyira járatlan volt a nyilvános szereplésben, hogy még olvasni is nehezére esett a saját beszédjét, s magam is nem egynek javasoltam, hogy előzőleg olvassa el néhányszor a felszólalását, különben nem lesz meg a hatása. 1956 után mint az elbürokratizálódás egyik jelét emlegették azt, hogy sokan felolvasták elő- adásaikat vagy felszólalásaikat. Ez enyhe demagógia volt, a viszonyok nem ismeretéből fakadt.
Lassanként megismerkedtem a többi pártok vezetőivel s viszonyaikkal. Legfontosabbnak ebben a helyzetben a szociáldemokrata pártot tartottam, s nemegyszer figyelmeztettem az elvtársakat azokban a hónapokban arra, hogy e pártnak kulcshelyzete van, s amíg szoros vele az egységfront azaz elfogadja a kommunisták fővonalát, addig a demokrácia helyzete szilárd.
Churchill, aki pedig elég fukar volt, ha a szovjet hadsereg érdemeinek elismeréséről van szó, emlékirataiban elmondotta, hogy életének legnagyobb meglepetése volt a németek moszkvai veresége. De tudjuk, hogy magában a német hadvezetőségben is pánik uralkodott. Sok tábornok előtt felrémlett Napóleon seregének sorsa, s a helyzetet általános visszavonulással, a front megrövidítésével akarták menteni. Ismeretes, hogy ezt csak Hitler közbelépése akadályozta meg. Egy alkalommal beszéltem erről Sztálinnal, aki elmondotta, hogy ebben a szituációban a fejüket vesztett tábornokokkal szemben Hitlernek volt igaza, mint ahogy ez a háború alatt máskor is előfordult. Hitler szerinte eléggé bedolgozta magát a katonai kérdésekbe, és emellett a háborús problémák politikai oldalát is mérlegelte, amit tábornokai rendszerint nem tudtak megtenni.
Az elnyomatás idején nem válhatott népünk közkincsévé az a tudat, hogy a török hódítás, a német elnyomás ellen vívott évszázados küzdelme, fényes szabadságharcaink sorozata egybeesett a nemzetközi haladás ügyével. A Habsburg-idők, a Horthy-ellenforradalmi évtizedek mindent megtettek, hogy eltakarják, elfelejtessék és eltemessék történelmünk e legjobb, mert haladó hagyományait. Most, amikor visszanyertük nemzeti függetlenségünket, most még sokkal inkább, mint eddig, elérkezett az ideje, hogy visszanyúljunk Hunyadi, Rákóczi, Kossuth, Petőfi éltető és erőt adó hagyományaihoz. E hagyományok azt hirdetik, hogy hazánk akkor volt erős, megbecsült és független, mikor sorsát a nemzetközi haladással kötötte össze.
Mi jogos örökösei, egyenes folytatói vagyunk mindannak, ami ezeréves történelmünkben haladó, életképes és jövőbe mutató.
Az, hogy én legyek a Minisztertanács elnöke, Sztálinnál már egy alkalommal felmerült, én azonban a leghatározottabban elutasítottam ezt a a gondolatot, egyebek között azzal, hogy olyan országban, mint Magyarország, ahol nemrég még olyan magasra csaptak az antiszemitizmus hullámai, nem lenne helyes, ha még a Minisztertanács elnöke is zsidó lenne. Erre emlékezve, Sztálin most szóvá tette ezt az ellenvetésemet, de mindjárt elutasította azzal, hogy ha 80-90 évvel ezelőtt az angol konzervatívoknak jó volt Disraeli, akkor a magyaroknak is jó lesz Rákosi.
A magyar közvélemény kezdi felismerni, hogy milyen óriási veszteségek érték a Donnál vérző honvédhadtesteket. E felismerés hatása alatt természetesen még jobban megnőtt a nácik rablóügyéért folytatott háború ellen a hangulat.
Mindannyian ismerjük Zrínyi Miklós, a szigetvári hős történetét, aki Szulejmán szultán egész seregét feltartóztatta. A vár maga elesett, Zrínyi maga is hősi halált halt, de a bátor védők példája még évszázadok múlva is eleven fénnyel világít. Senki sem mondja, hogy Szigetvár eleste súlyos vereség volt, ellenkezőleg: az elfoglalt, felperzselt Szigetvár az önfeláldozás és a katonai erények jelképévé vált.
A magyar népnek semmi közössége sincs Horthyval. A magyar nép története szinte szakadatlan harc a német elnyomás ellen, a németek ama kísérlete ellen, hogy megsemmisítsék a magyarokat! A magyar nép legnagyobb tragédiája, hogy gazdáinak, akik húsz évvel ezelőtt a hatalmat magukhoz ragadták, sikerült most Magyarországot háborúba vinni.
Mások ezeket keresték még
