Minden hősnek egyedül kell rónia a maga útját.
Százszor is el akartam emészteni magam, de hát szerettem az életet. Ez a furcsa gyengeség talán leggyászosabb hajlandóságunk: mert hát van-e butább dolog, egyre hordanunk azt a terhet, amelyet bármikor eldobhatnánk; borzadozunk létünktől, s mégis ragaszkodunk a léthez; egyszóval simogatjuk azt a kígyót, amelyik egyre mar bennünket, mígnem aztán egy szép napon a szívünket is megeszi?
A nehéz idők és tragikus események próbára teszik megküzdési készségeinket.
Olcsón senki sem lehet nagy emberré. A lángész könnyekkel öntözi meg alkotásait. A tehetség: erkölcsi lény, s mint minden élőlénynek, ennek is van betegségekre hajlamos gyermekkora. A Társadalom éppen úgy visszalöki a tökéletlen tehetséget, mint ahogy a Természet elsodorja a gyönge vagy rosszul alkotott teremtményeket. Aki az emberek fölé akar emelkedni, annak elő kell készülnie a küzdelemre, és nem szabad meghátrálnia semmi nehézség elől. A nagy író olyan mártír, aki nem fog meghalni.
A harcos nem érzelmileg szereti az ellenfelét, hanem univerzálisan. Egységet alkot vele. Saját erőkörébe vonja, s mintha önmagával táncolna, együtt pörögnek. És nemhogy félne tőle, hanem éppen ellenkezőleg: félti. És felelősséget érez a sorsáért. Célja a védelem, de tudja jól, hogy a harc során a Sors törvényeibe nyúl bele. Akár nyer, akár veszít, magára veszi a tett súlyát. S ha nem az egyetemes igazság – vagyis a szeretet – nevében cselekedett, függetlenül attól, hogy ő hal meg vagy az ellenfele: a felelősség az övé.
Mindannyian boldogok szeretnénk lenni, és a változás ezzel jár. Amíg a rút kiskacsából hattyú lesz, addig nagyon sok mindenen átmegy a kiskacsa. Sajnos, ez fájdalommal jár. Amikor azt hiszi, hogy ő soha nem fog repülni, majd elkezdi bontogatni a szárnyát, majd a sok munka következtében kiderül, hogy képes erre, az mind-mind-mind sok energiával és fájdalommal jár. Csak így lehet azonban, másként nem. Ha nem tanul meg repülni, akkor a róka felzabálja.
Ha nem szenvedted volna el azt, amit elszenvedtél, akkor emberi lényként nem lenne mélységed, alázatod, együttérzésed.
Nem úgy tekintek magamra, mint egy szegény sorsú gettólakóra, aki boldogult az életben. Úgy tekintek magamra, mint aki korán megtanulta, hogy felelős ömagáért, és akinek kötelessége volt boldogulni.
A gyönge nem harcol. Aki erősebb, harcol talán egy óra hosszat. A még erősebb hosszú évekig küzd. De egész életén át küzd a legerősebb. A legerősebb nélkülözhetetlen.
A világ legtöbb fontos dolgát olyan emberek érték el, akik akkor is tovább próbálkoztak, amikor már semmi sem segített.
A kihívások nem arra valók, hogy győzz, hanem hogy megtudd, milyen ember vagy.
Amit könnyű végbevinni, azt rendszerint nem is érdemes.
Nem az az út fontos, ami még előttem áll, hanem az az út a fontos, amin végigmentem.
Az élet semmit sem adott az emberiségnek nagy erőfeszítések nélkül.
Ha burokban születsz és megkapsz mindent, nincs sok lehetőséged a fejlődésre. A fejlődés kulcsa a szenvedésben és fájdalomban van.
A jövő áldozatokat fog tőlünk kívánni, miket meg kell adnunk, de két dolog az, mit áldozatul hozni semmi esetben sem lehet: a haza függetlensége és a becsület.
Egy napon, ha majd visszanézünk, a küzdelem éveit látjuk a legszebbeknek.
A világ tele van szenvedéssel, de olyanokkal is, akik úrrá lesznek a kínon.
