Az életben semmi jelentős dolgot nem tudsz végrehajtani anélkül, hogy meg ne küzdenél érte. Ha erőfeszítések nélkül is lehetne sikereket elérni, mindenki sikeres volna.
Már mindannyian tapasztaltuk, amikor valamiért küzdöttünk, és tudtuk, hogy lehetséges, és megtettünk mindent, ami szükséges volt, hogy valóra váljon. Felvállaltuk, hogy megvalósítsuk. Más emberek nem érthették. Egy csomó ember nem hitt benne. Megbélyegeztek és kritizáltak. Voltak, akik szembeszálltak veled, de te folytattad tovább. Nehéz volt és kemény. Bonyolult volt. De neked megérte, és végül eljutottál arra a szintre, hogy már tudod, senki sem állíthat meg. Az utamat járom. A saját utamat járom!
Rádöbbentem, hogy csak egyet nem lehet elvenni az embertől: belső biztonságát. Ez pedig hitből, fegyelemből, akaratból, tudásból, emberségből áll, és talán abból, hogy az ember, amíg lélegzik, soha semmi rosszat nem fogadhat el véglegesnek. Azt hiszem, ezért bírták emberek milliói a poklok poklát, ezért reménykednek utolsó percükig a halálos betegek, és ezért hagyják magukat halálra kínozni eszmék megszállottjai. A tudat, hogy valahol itt a földön még van igazságszolgáltatás.
Lakik odabent egy másik Chester, aki mindenáron le akar húzni magával. És ha nem teszek ellene – legyen szó anyagokról, viselkedési dolgokról, depresszióról –, akkor… szóval muszáj aktívan tennem azért, hogy ne boruljak magamba, legyek másokkal apaként, férjként, zenészként, barátként, segítsek másoknak. Ha nem vagyok önmagamban, nagyszerűen érzem magam. Ha mindig befelé figyelek, rémesen. Akkor roncs leszek.
Zavaros életem volt, hittem valamiben, de még magamnak sem tudtam megfogalmazni, hogy mi az. Igazán akkor kristályosodott ki, hogy mit akarok az élettől, amikor egyik nap arra mentünk haza a családommal, hogy a tulaj kirakott minket. Vacak kis kégli volt, viszont még arra se volt pénzünk… ott álltunk fedél nélkül az utcán. Anyám sírógörcsöt kapott, és abban a pillanatban megfogadtam, hogy én soha nem fogom hagyni, hogy a családom ilyen helyzetbe kerüljön. Harrison Fordra és Arnold Schwarzeneggerre gondoltam, akik óriások voltak a szememben, mert a saját erejükből jutottak el a csúcsra, és azt mondtam magamnak: ha nekik sikerült, nekem is megy majd! És onnantól kezdve elkerültem a régi társaságomat, és csak olyanokkal haverkodtam, akik előrevisznek.
Szerintem unalmas állandóan azon sírni, hogy mekkora katasztrófa az életed. Nem az. Minden döntés és tettek kérdése. A semmiből is épülhet köréd egy világ, amiben eddig nem is hittél. Hosszú folyamat, olyan, ami megdolgoztat. Néha fájni fog, talán annyira egyedül fogod érezni magad, mint még soha, de akkor majd jön valaki, aki megmutatja, hogy nem is vagy olyan nagyon egyedül. Hogy más is azon megy keresztül, amin te. Más is elfelejti, hogy van miért menni tovább, leginkább azért, hogy megéld magad.











