A szomorú titok az, hogy megtörténhet: párja mellett is halálosan egyedül élhet valaki.
Magány idézetek
Nincs olyan érték, amelyet társ nélkül birtokolni kellemes volna.
Az évekkel az ember változik, s változik a dolga a világban. Ideje van a társaslétnek és ideje az egyedüllétnek. A magány ajándék. Elmélyülni való alkalom. Akit nem ér el, vagy aki nem tudja, mit kezdjen vele, mindenképpen veszít. Akkor is, ha nem tud róla.
Mondhatjátok, hogy nem vagyok.
Vagyok, csak létem láthatatlan:
méllyé vájódtam, mint a völgy,
behorpadtam, akár a katlan.
Mint telefon az elhagyott lakásban,
mely éjidőn reménytelen csörömpöl,
úgy jajveszékel itt hiába lelkem,
oly messze az élettől és örömtől.
Az utcában azt mondták róla, hogy ennek a nőnek nincs szíve, és ami igaz, senkije se volt, aki utánanézett volna a szívének.
A barátot a legnagyobb jó közé soroljuk, a barát hiányát és a magányt pedig a legkeservesebb dolognak tartjuk.
Rádöbbent, milyen termékenyítő az egyedüllét, amelytől a legtöbben szorongva rettegnek, s hinni vélte: némelyik magányost azért gyötri tébolyulttá a magában-lét, mert rossz a társasága.
A magányos férfiak úgy élnek, akár a farkasok. A házuk éjjeli menedékhely csupán, ahová azért térnek meg éjszakára, hogy lerogyjanak az örökké bevetetlen ágyra és elveszítsék az öntudatukat. Napközben semmi dolguk a szobákban. Sosincs étel a hűtőben, még egy csésze kávéra való friss tej sem, se kényelmes szófa, se lámpaernyőn átszűrődő hangulatvilágítás, se tűzifa. Csak poshadt étel és piszkos zoknik áporodott szaga.
Minden korok szerelmi költészetében a nő arra vágyik, hogy férfitest súlya nehezedjék rá. A legsúlyosabb teher tehát egyben az élet legnagyobb beteljesülésének a jelképe is. Minél nehezebb a teher, annál közelebb kerül életünk a földhöz, annál valóságosabb és igazabb. Ezzel szemben a teher teljes hiánya azt okozza, hogy az ember könnyebbé válik a levegőnél, immár csak félig valóságos, s bár mozdulatai szabadok, semmi jelentőségük nincs.
Tudjad, szíved és eszméleted minden erejével tudjad, hogy válságos pillanatokban senkire nem lehet számítani. Nincs rokon, barát, kedves, akit igazán ismersz; a nagy pillanatban mindenki eldobja az álarcot, megmutatja a nyers önzést, s te egyedül maradsz, mikor legnagyobb szükséged lenne arra, hogy melletted álljon valaki, s egy jó szóval, biztató tekintettel segítsen. Többet nem is vársz senkitől; de ezt sem kapod a veszélyben. Élj nyájasan és türelmesen az emberek között, de ne bízzál senkinek segítségében. Neveld magad magányossá és erőssé. Tudjad, hogy soha, senki nem segít. S ne sopánkodj ezen. Ember vagy, tehát nem várhatsz semmit az emberektől; s ez a természetes.
Fáj minden pillanat, mit nélküled el kell töltenem,
Egy gyenge mondat vigasztal: egyedül jobb nekem.
Ne szánd a holtakat (…). Az élőket sajnáld, s legfőképp azokat, akik szeretet nélkül élnek.
S egy napon majd
megtudja az ember
hogy mindenki közelebb áll a másikhoz
mint hozzá bárki is.
Amikor vége az utolsó dalnak is,
És a varázslat szétfoszlott már,
Mi lesz veled? Egyedül hagy a zajos tömeg,
Sebzett vagy, és te sem tudod, hol a helyed.
Nekem nincsenek barátaim. Semmim sincs. Semmit sem mondok. Semmi sem vagyok. Azon gondolkodom, mennyi időbe telhet busszal eljutni Arizonába.
Mindenütt boldogságot látok, s ebből csak én vagyok visszavonhatatlanul kirekesztve.
Olyan ember társaságára vágyom, aki együtt tud érezni velem, akinek a szeme válaszolni tud a tekintetemre.
Ezt éneklem
a szívért, amelynek nincsen társa
a lélekért, amelynek nincs királya
a balerináért, akinek néma a tánca.
