Ezek a falak irtó furák. Először gyűlölöd őket, később hozzájuk szoksz, és bizonyos idő után létezni sem bírsz nélkülük.
A remény rabjai
amerikai filmdráma (1994)
főszereplők: Morgan Freeman, Tim Robbins
A sakk, az a királyok játéka. Kulturált, csiszolja az elmét.
Rájöttem, hogy miért hitték páran, hogy fennhordja az orrát. Mert áradt belőle a nyugalom. Ahogy járt, kelt és beszélt, az nem volt igazán ide illő. Úgy sétálgatott, mint aki egy parkban andalog és tesz az egész világra. Mintha kabát gyanánt egy láthatatlan védőpajzsot hordana. Igen, az igazat megvallva, az első perctől kedveltem őt.
– Nekem itt nincs ellenségem.
– Nincs? Várd ki a végét…
Reményetek az Úrban legyen, a tökötök a kezemben van.
Két dologban hiszek: a fenyítésben és a Bibliában. Mindegyikből jut majd.
Tudom, hogy van madár, amely nem bírja a kalitkát. Túl ékes a tolla. És amikor elrepül, végül örülsz, hiszen bűn volt bezárva tartani. Mégis… minden szürke és unalmas marad utána. Azt hiszem, egyszerűen hiányzik a barátom.
– Van valami, itt belül, amit nem vehetnek el. Nem érhetnek hozzá. Ami csak a tiéd.
– Miről beszélsz?
– A reményről.
– Remény… Mondok én valamit barátom. A remény veszedelmes dolog, a remény megőrjíti az embert, semmi szükség rá idebent. Jobb, ha kivered a fejedből.
Amikor egyedül vagy a gondolataiddal, az idő metszeni tud, akár a penge.
Isten hamarabb ítél, mint gondolnád.
A mai napig fogalmam sincs róla, vajon miről énekelt az a két olasz nő, de az az igazság, hogy nem is érdekel. Valamit jobb, nem kimondani. Valami olyan szép dologról énekelhettek, melyet nem lehetett csupán szavakkal kifejezni, és amibe belefacsarodik a szíved. Állítom, hogy azok a hangok, magasabbra és messzebbre szárnyaltak, mint amiről valaha is álmodtunk. Mintha egy gyönyörű madár szállt volna a kalitkánkba és dala nyomán leomlottak volna a falak, És ha csak egy rövidke pillanatra is, Shawshankben a legutolsó ember is szabadnak érezhette magát.
Mások ezeket keresték még
