Nincsen életrajzom, csak életem. Én nemcsak lemorzsolom, leélem, hanem át is élem az életet!
Keszei István
Te már régen ellobbantál
de fénylő jegygyűrűdből
lényed fénye ma is felém sugárzik.
A mélybe csak tested merült el,
csak ő tűnt el a föld alatt,
de lényed lényege ezer felé
szóródva is köztünk maradt.
Mert örvényben éltem, örvénybe dobjatok:
morajló mélyére temessetek!
A gyerekek az élet legszebb alkotásai. A műalkotások csak vértelen, testtelen absztrakciók.
A gomb csak ingemről szakadt le,
de én, mindenről leszakadtam.
Anya! sorsom bűvös szövője!
Miért hagytál így egymagamban?
Mondhatjátok, hogy nem vagyok.
Vagyok, csak létem láthatatlan:
méllyé vájódtam, mint a völgy,
behorpadtam, akár a katlan.
Csak egyszer él az ember! Úgy érzem, amit tettünk, meg kellett tennünk! Húszéves korban az ember még inkább a belső sugallatokra és a lélek szavára hallgat. Még akkor is, ha tetteink következményeként a száműzetést kell választania!
Anyuka! Hatvanadik születésnapod alkalmából fogadd múló lényem legmélyéből feltörő érzéseimet, aggódó, féltő, rajongó szeretetemnek Feléd áradó meleg sugarait. 60 év nagy idő.
Egyszerre légy a tűz, a jég:
az idő ablakára
lángolva fagyj rá, csak lobogjon
éveid jégvirága!
Nem az él, akin csak áthömpölyög,
de aki önmaga is élteti az életet.
Vallás, illúzió és álom szükséges kábítószer az ember számára. Ha nem lenne hitünk… sötét lenne a világ!
Hol vagy? Ó, nem tudom! Mi rejt?
Magasság? Mélység? Van-e ég?
A tarka földi színpadon túl
elindulok mégis Feléd.
Uram!
A végtelen terében állsz,
végességünkre tárod ablakod.
Minden felborzolt tollú lény
a lét-nemlét keskeny peremén
ablakpárkányodon vacog.
A Semmiből Isten felé
tartok a föld porában.
Micsoda szédítő, vad út
örvényén jár a lábam!
A tétlenség, az unalom csak szomorúságot és sötét gondolatokat szül a lélekben.
Egyszerre légy a tűz, a jég:
az idő ablakára
lángolva fagyj rá, csak lobogjon
éveid jégvirága!
1935. július 5. — 1984. január 26.
magyar költő