A léleknek vannak oly könnyű rejtekei, mint az árnyék: mihelyt próbáljuk megvilágítani, azonnal eltűnnek.
A lélek erejét és nagyságát mi sem bizonyítja jobban, mint ha lemondunk a bosszúról és megbocsátjuk a sértést.
Az élet megy tovább. Ez jó, nem? A harag lassan elmúlik. A sebek begyógyulnak. De ha hagyod, hogy ez megtörténjen, azzal egy kicsit a lelked is meghal.
Még mindig a legműveltebbek kiváltsága annak ismerete például, hogy az embernek idegrendszere van (nem pedig „lelke”).
Vak éji denevérként repdeső lelkem meghalt, és fehér, szabad, fény felé szálló madárnak támadott fel.
Az elme számol, a lélek sóvárog, a szív pedig tudja, amit tud.
A tökéletességre törekvő embernek mindig meg kell őrizni derűjét és lelke békességét, sohasem szabad engednie, hogy nyugalmát megzavarja a szenvedély vagy a futó vágy.
Mindenkinek van lelke. De nem mindenki engedi meg magának, hogy lelki életet éljen. (…) A férfiakat úgy szocializálják, hogy ne sírjanak, ne hagyják el magukat, ne panaszkodjanak, ne álmodozzanak, ne legyenek érzékenyek. De ez nem azt jelenti, hogy belül üresek!
Hogy mi a lélek, azt éppoly kevéssé tudjuk, mint azt, hogy mi az élet. Elég nagy titok ahhoz, hogy elbizonytalanodjunk, mennyi az én része a világban, és mennyi a világ része az énben.
Utazni csupa gyönyörűség volna (…), ha test nélkül utazhatnánk. Ha míg testünk pihen, szabadon csatangolhatna a lelkünk.
Akármerre járok, mindig hiányzik valami, s ettől elszorul a szívem; mindig többre vágyom, mint amit abban a percben kaphatok.
A legtöbb ember, ha dönteni akar, nem a tények után kutat. Tucatnyi ténynél többre tart egy igazi, nagy, léleknyugtató érzést.
Az ember nemcsak a fülével, hanem a lelkével is hall. A maga sajátos egyéniségével.
Meg vagyok róla győződve, hogy az ember lelki irányának fejlődésére semmi sincs oly sújtó hatással, mint a külseje, és nem is annyira a külső maga, mint az a meggyőződés, hogy vonzó vagy visszataszító-e.
Nagyszerű dolog a lélek nyugalma és az, hogy örülni tudunk magunknak.
Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik.
Minden lélekben van egy kis szivárvány,
Kis csapóhíd, amelyet lebocsát,
Hogy egy más lélek átjöhessen rajta, –
Ennek a hídnak hídpillére nincsen,
Ezt a hidacskát csak az Isten tartja.
Az Isten, aki a szívekbe lát.
A tétlenség, az unalom csak szomorúságot és sötét gondolatokat szül a lélekben.
Csak annyira ápolgassátok testeteket, amennyire a jó egészség igényli. Keményebben kell bánni vele, hogy kifogástalanul engedelmeskedjék a léleknek.
Minden régi bölcselet égető kérdése volt: Mi van az ember hatalmában? S egyhangúan felelték mind: Csak a lelke.
