Ha láttál egy verebet, ismered valamennyit. A rózsák egyformán csodálatosak, gyönyörűek. A napraforgók mindegyike ugyanakkor emeli fel a fejét, és ugyanakkor hajtja le. Csak az ember képes arra, hogy a többitől különböző életet éljen. De ehhez valóban élni kell, nem csak fizikai, hanem sokkal inkább lelki értelemben. Aki így él, az egyedi, megismételhetetlen, összehasonlíthatatlan és pótolhatatlan.
Felkelsz, rohansz, lefekszel. Égeted életed gyertyáját. De vajon van értelme? Ad-e fényt, vagy csak pusztul, fogy? Nem lehet mindig így élni: csak menni, menni, semmivel nem törődni, semmire nem gondolni, elnyomni az érzést, a hiány érzését. Nem, nem lehet így leélni egy életet. Vagy csak lelkileg megnyomorodva. De az nem élet. Az csak lét.
A lélek levegője a szeretet. Nem látjuk, mégis érezzük. Lelkünk magába szívja, és él. És ahogy testünk levegőjét más élőlényeknek köszönhetjük, úgy lelkünk levegőjét is. Annak köszönhetjük, aki szeret.
Vannak lelkek, akikben energia terem, mint kagylóban a gyöngy. Ez az energia valamire irányul. Mindig munkára, de más- és másféle irányúra. Az egyikben pénzteremtés, gyűjtés, másikban művészi alkotás, harmadikban szervezés, negyedikben nőimádat, ötödikben istentisztelet. Akiben energia van, öntudatlan produkál.
A fantázia nélküli lélek olyan, mint egy csillagvizsgáló távcső nélkül.
Minden művész saját lelkébe mártja ecsetét, és saját szívét viszi a vászonra.
Tudtad, hogy léteznek lelki fertőzések? A legsúlyosabbak közül az egyik a Mi lesz, ha, a másik pedig a Bárcsak gondolatokkal függ össze. Ezek a gondolatok ikertestvérek, hasonlítanak egymásra, de nem ugyanazok. Mindkettőből hiányzik a hit látása. A Mi lesz, ha a jövőbe néz, és aggódik. A Bárcsak a múltba tekint vissza, és panaszkodik amiatt, amit Isten adott. Az első következménye az aggodalom, a másodiké pedig a harag.
A megpróbáltatásban csak a legelszántabb bátorság segít. A lélek élvezi a bátorságot, és elfelejti, hogy töprengjen a bajon.
„Csak egy nem változhatik, lelkem igazsága és méltósága.” A többit szemléld részvéttel és pártatlanul.
Adj erőt, hogy nyitott maradjon a lelkem, és ne legyen fontosabb számomra a saját bánatom, mint más emberek szenvedései.
A lelkünk és csakis a lelkünk az, ami leláncol vagy felszabadít bennünket.
Nincs a világon szomorúbb látvány egy megcsonkított léleknél. A lélekre nem létezik protézis.
A halál pillanata az, amikor a lélek elhagyja az irányító központi erőt, de csak azért, hogy újabb kapcsolatokat létesítsen, hiszen természeténél fogva halhatatlan.
Ha beláthatnánk ellenségeink lelkébe, annyi szomorúságot és szenvedést találnánk, hogy megenyhülnénk irányukban.
A test azonos és egylényegű a lélekkel.
A lélekben nem marad meg semmi beerőszakolt ismeret.
A lélek annyira sóvárog valami után, amire célként tekinthet, hogy ha nincs ilyen, önmagával fordul szembe, hatalmas, nem létező problémákat kreálva, csakhogy legyen valami, amin teljes erővel munkálkodhat.
A léleknek vannak oly könnyű rejtekei, mint az árnyék: mihelyt próbáljuk megvilágítani, azonnal eltűnnek.
A lélek erejét és nagyságát mi sem bizonyítja jobban, mint ha lemondunk a bosszúról és megbocsátjuk a sértést.
Az élet megy tovább. Ez jó, nem? A harag lassan elmúlik. A sebek begyógyulnak. De ha hagyod, hogy ez megtörténjen, azzal egy kicsit a lelked is meghal.
