Azokhoz érzem magam közel, akik elszakadtak a számszerűsíthető koruktól.
Mindig azt hiszem, hogy ha kapcsolatot teremtek a karakterrel, és bejutok a szívébe, akkor a mozijáró közönség is bejut az enyémbe. Mindig eszembe jut az a láthatatlan kötelék, amely mindannyiunkat összefűz, az, ami összeköt, és az, ami elválaszt.
Az emberi lények nagy ajándéka az, ha birtokolják az empátia erejét. Mindannyian érzékelünk titokzatos kapcsolatot egymással.
Húszéves korom óta vagyok „ünnepelt híresség”, és többnyire olyan emberekkel érintkeztem, akiknek fontosabb volt, hogy milyen viszonyban állnak velem, mint az, hogy önmagukkal vagy egymással milyen a kapcsolatuk.
Előadóművészként a közönséggel való közvetlen kapcsolatot mindig előnyben részesítettem, vagyis a színpadon jobban éreztem magam, mint egy filmstúdió védettségében. A személyes kapcsolatteremtésre szükségem van, hogy megtudjam, jól végzem-e a dolgom.
Minden kapcsolatnak az őszinteség a sarokköve, legyen az üzleti vagy személyes kapcsolat.
Valahányszor valakit kevesebbnek látsz annál, mint ami lenni szeretne, megfosztod őt attól az állapottól, amely a vágyott kifejeződéséhez szükséges.
Ahogy Izrael sem azonos minden zsidó emberrel, Magyarország sem azonos azokkal, akikkel én szeretnék mindenáron kapcsolatot teremteni. Ugyanakkor ezek az emberek jelentik az én gyökereimet, nem a hortobágyi kilenclyukú híd. Azok, akikkel azonos értékrendet képviselek.
A férfiúnak minden joga annyi,
amennyit a nő ad neki.
Ha azt látom, hogy valaki szándékosan csinál rosszat, akkor sem balhézom, csak kiiratkozik az életemből.
Megint havazik. Elsa pedig úgy dönt, hogyha az emberekről, akiket szeret, kiderül, hogy régebben seggfejek voltak, attól még muszáj szeretni őket. Elég hamar ki lehet fogyni az emberekből, ha mindenkit diszkvalifikálunk, aki valaha is seggfej volt.
Idegenek vagyunk, elmegyünk egymás mellett, a te szorongásod egy pillanatra hozzáér az enyémhez, a kabátjaink szövetszálai egyetlen pillanatra összegabalyodnak valahol egy járdán, a tömegben. Sosem derül ki igazán, mit teszünk a másik ellen, a másikkal, a másikért.
Kényszerítheted az embereket arra, hogy engedelmeskedjenek neked, de arra soha, hogy kövessenek. Ahhoz, hogy neked játsszanak, az kell, hogy szeressenek.
A felnőttek közötti viszonyokban az elfogadás csak annyit jelent, hogy tudomásul vesszük azt, hogy a másik másmilyen, nem ítéljük el, és nem mérgezzük a saját lelkünket azzal, hogy sajnálkozunk, amiért a másik másmilyen. Az elfogadás nem jelent önfeláldozást, és nem jelenti a megszegett ígéretek vagy az elviselhetetlen dühkitörések örökös elviselését.
A társas kapcsolatok gazdagsága vagy hiánya tekintetében ötéves eltérést találtak az életkilátásokban. Ezt mutatta ki három különböző, idősek körében végzett vizsgálat is: minél több és jobb kapcsolata van valakinek, annál tovább él majd várhatóan.
A másikért való felelősség nem születhet meg annak tudata nélkül, hogy amit velem – netán ellenem – tesz, az nem csak velem fog megtörténni, hanem vele is.
Az ember olyan lény, aki csak a másik kezéből, szeméből, öléből kaphat kenyeret, poharat, tudást, örömöt – mindent. Ki mondja meg, hogy miért megyünk ölre mégis annyiszor?
Egy férfinak nem volna szabad szánalomból megmaradnia egy nő mellett, s ha igen, ezt nem volna szabad kimondania.
Eléggé úgy bánnak velünk, ahogyan mi bánunk másokkal: valójában mi mutatunk példát rá, hogyan kell velünk bánni.
A kölcsönös bizalom az emberi kapcsolatok legszilárdabb építőköve.