Karácsonyi hét, ez a dal a tiéd,
Te meleg, te igaz barátom.
Csendüljön a dal, öreg és fiatal,
Karácsony, tégedet áldjon.
Ha a küszöbön belép, az öröm
Vele jő, a szemek kigyúlnak.
Van eszem-iszom: bor, nóta finom,
S nem könnyen eresztik útnak.
Charles Dickens
Ne légy szomorú, ha jő a ború
S felhő robog a derüs égre
Megváltoztam, ez történt. Káromra vagy javamra, mentehetően vagy menthetetlenül, annyi biztos csak, hogy megváltoztam.
Magam sem tudom, miért viselem annyira szívemen a sorsodat. Azok, akiket forrón szerettem, már a föld alatt pihennek, az én életem boldogsága és öröme is ott nyugszik velük, de azért nem faragtam koporsót a szívemből, s nem temettem el örökre érzelmeimet. A nagy bánat csak megerősítette és mélyebbé tette őket.
Magadnak is érezned kell, hogy nem vagy többé, aki voltál. Én nem változtam. Amíg két test, egy lélek voltunk, bízvást számíthattunk arra, hogy boldogok leszünk. Most homlokegyenest ellenkező céljaink csak boldogtalanságot hozhatnak ránk. Hogy mennyit és hogyan töprengtem ezen, arról nem szólok, de kimondom nyíltan, hogy kész vagyok visszaadni szabadságodat.
Rendszerint éppen az, aki bajban van, látja legkevésbé világosan saját helyzetét. A kívülálló mindig bölcsebb.
Senki sem érhet el semmi eredményt semmilyen téren, ha az élete örökös gonddal-bajjal, gyötrelemmel van tele.
Senki sem haszontalan ezen a világon (…), aki enyhíti valaki más terhét.
Jobb részesülni valami jóban, de aztán elveszíteni, mint ha soha nem is lett volna benne részünk?
Azt hiszem, hogy a fiatal szívben sokszor nagy érzések áradnak el, amelyek nem tartósak, és ha a forró vágyak teljesülnek, sokszor csak annál hamarabb múlnak el.
Minden ember úgy van megalkotva, hogy a legmélységesebb titok és talány legyen a többiek számára.
Igen méltányos és igazságos dolog, hogy míg a betegségek és a bánat fertőző, semmi sem terjed olyan járványszerű gyorsasággal, mint a nevetés és a jókedv.
A házasság egy olyan könyvhöz hasonlít, amelynek az első fejezete lángoló költemény, a többi próza.
Egy szó, egy tekintet, egy mosoly, – oly semmiségek, hogy szinte fel sem mérhetők, számba sem vehetők. És mégis mennyire fontos mindez, a kellő pillanatban többet ér, mintha egész vagyonát osztaná ki közöttünk!
Van az alvásnak egy fajtája, amely a testet lenyűgözi ugyan, de a lelket csak félig ejti rabul.
Persze, persze – hogy az Úristen áldja meg a női szemet! Ők sose látnak se jóban, se rosszban mást, mint a kérdésnek azt az oldalát, amelyik először került eléjük.
Olykor egy-két lágy hangfoszlány vagy a fodrosodó víz csillogása, egy virág illata vagy valami véletlenül elejtett kedves szó hirtelen távoli képek emlékét ébreszti fel bennünk, amelyeket a valóságban sosem látunk. Aztán eltűnnek, mint a lehelet, de egy pillanatig boldogabb időkre emlékezünk, olyan jelenetekre, amelyeket puszta akarattal sohasem tudtunk volna felidézni lelkünkben.
Néha a legjelentéktelenebb apróság is meg tudja zavarni lelkünk egyensúlyát.
A nők mindent a legtömörebben tudnak kifejezni, kivéve ha veszekszenek, mert akkor sohasem akar beállni a szájuk.
Az igazságszolgáltatás néha összetéveszti az ártatlant a bűnössel, ha véletlenül együtt találja őket.
