Ha az érdekel, ami mást nem, úgy elegáns, ha megtartod magadnak.
Az emberi kapcsolatok komplikálják az emberi észjárást.
Sosem bocsátanád meg magadnak, ha csak azért nem adnál neki esélyt, mert félnél, hogy megvisel!
Lehetetlen kapcsolódni olyanhoz, aki nem hajlandó semmi mást meglátni önmagán kívül. Aki kizárólag akkor kapcsolódik, ha abból ő maga épül. Először azt hittem ez a fajod sajátja, önzőség, rövidlátás, de a te Lenkádon át most már megértettem. Ez csak Te vagy. A magányodat magadnak köszönheted.
Nagyon fontos, hogy ismerd azokat az embereket és dolgokat, amelyek azzá tesznek, aki vagy; a szeretteid, az emlékek, az érzések, az illatok és a helyek. Legyen kapcsolatod a múltaddal, hogy építhesd a jövődet. Próbáld megérteni saját magad, hogy ihletet adjon a származásod és a valódi természeted, így többet adhatsz a világnak, és azt csinálhatod, amit szeretsz.
Ha kellő távolságba kerülsz egy embertől, akkor könnyebben tudod analizálni.
A saját kocsmádban úgy állsz meg, ahogy akarsz. Egy másik kerületben már a falnak háttal.
Minden ember alapvető vágya, hogy szeressék és elfogadják, hogy része legyen egy olyan emberi közösségnek, ahol otthonra talál.
A szeretetben és felelősen megélt sze*ualitás gyermeknemzési céltól teljesen függetlenül is hozzájárul az ember személyiségének gazdagodásához, nemcsak az egyént teszi boldoggá és kiegyensúlyozottá, de a párkapcsolatot is elmélyíti.
Az igazi diplomata az, aki úgy küldi el a fenébe a másikat, hogy az alig várja, hogy indulhasson.
Az ürességet csak egyetlen dolog teszi elviselhetővé. A kapcsolat.
Egy nőnek nem szabad megakadályozni a szeretett férfit, hogy úgy éljen, ahogy mindig is szeretett volna. Nem szabad kisajátítani az egész életét. Persze ennek kölcsönösnek kell lenni, nem szabad, hogy egymás rabszolgáivá váljanak.
Nem értem, hogy egymást valóban szerető emberek hogy képesek elválni, és miért nem akarnak többé együtt élni. Talán nem is szerették egymást igazából, vagy az egyik nem jól szerette a másikat. Amikor ketten szeretik egymást, az egy életre szól, legalábbis én ezt hiszem.
Sokat gondolkodtam rajta, miért nincs egy normális kapcsolatom. Gyakorlatilag arról van szó, hogy akkor kaphatsz normális partnert, ha lemondasz a sze*uális vágyaidról. Én viszont nem hagyom elnyomni magam, mert abba belebetegszem. Vissza kellene fognom magam, a külsőségeket és a sze*et illetően is. Így együtt a kettőt. De nekem ennyit nem ér meg.
Szerintem valakinek az állandó jelenléte, akármennyire is szeretjük, előbb-utóbb nyomasztó lehet, akár elviselhetetlenné is válhat.
Vannak párok, akik olyanok, mintha részegen rendelték volna egymást a neten.
Töltsék el a szivünk száz ég gyönyörei,
Nem boldog, míg titkát nem tudja valaki.
Tudom, az emberek szivének mily mulatság,
Mikor a híreket mérik s egymásnak adják.
Szeretném elmondani Neked, amennyire tudom, hogy szerintem egyedül is lehet teljes életet élni. Az még nem jelenti azt, hogy magányos is vagy! Csak akkor leszel az, ha nincs másokkal kapcsolatod, nincs néhány barátod, hiányzik belőled az odafordulás képessége mások felé. Különben van erre egy mondás, ami régebben valahogy úgy hangzott: Csak az önzőnek nincs vigasztalása.
Tulajdonképpen nem az a fontos, hogy hányszor találkozol valakivel, hanem az, hogy mindig ugyanott tudjátok folytatni.