Ha olyan fontos, hogy fel ne
szarvazzanak,
Legjobb eszköz reá – hogy agglegény maradj.
Amilyen csábos a kicsapongás elölről nézve, olyan rút és förtelmes, ha visszatekintünk rá.
Ne nagyon felejtsük rajta a szemünket a felebarátunk feleségén, ha megannyira ingerli is a szépsége az érzékeinket! A paráznaság fölöttébb zabolátlan eszme. A házasságtörés a mások gyönyörére való kíváncsiság.
Hogyha tudnád, látnád, mit szenvedek érted,
Oh, de megátkoznád csalfa hűtlenséged!
Koszorút kötöznél, könnyed hullna rája:
Letűnt boldogságom sötét fejfájára.
A legtöbbször azért nem adsz szabadságot a másiknak, mert félsz, hogy elhagy, ha kötnöd kell magadhoz, akkor már elhagyott, (…) valójában pedig, ha már ezen gondolkozol, te már elhagytad a szívedet.
Megcsalni valakit talán nem szép dolog, de bevallani neki több, mint aljasság.
Aki évekkel férje halála után képes ismét szerelmi botrányba bonyolódni, annak talán már évekkel korábban is olyan volt a természete.
A megcsalás mögött több ok is állhat. Az egyik az, hogy a férfi nem tud felnézni a nőre hiteles nőként. A másik ok az, hogy a pasinak valójában férfiként önbizalomhiánya van, és azt hiszi, hogy ő attól férfi, ha minél több virágra száll.
A férfi, ha megcsalják, áldozattá válik, ahol a nő a hóhér. Míg ha egy nőt csalnak meg, ő ugyanúgy bűnösnek érzi magát.
Nincsenek konkrét jelek, csak sejtések, megérzések és félelmek. Hogy már nem szeret. Hogy már mást szeret.
A házasságot csak a házasságtörések teszik tűrhetővé.
Ment a hűtlen nehéz fejjel.
Visszamenne, de ő már nem kell.
Érzi, hálátlan lett sorsa,
Keserű könnye arcát mossa.
Azt tartják, hogy csak a hattyúk hűségesek egymáshoz, de még ez sem igaz. Egyetlen faj létezik az állatvilágban, amely nem követ el házasságtörést: egy amőbafaj, a Diplozoon paradoxum. A két egyed ugyanis még fiatalon találkozik egymással, és a testük egyetlen szervezetté egyesül. Minden más faj képes a hűtlenségre.
Azt gondolom, hogy fontos a hűség. Ma azonban tágul a világ, és tágulnak a szabályok is, sajnos. Hűtlenségről nem csak fizikai értelemben beszélhetünk. Amikor az ember csalódik – nem megcsalják, hanem csalás történik -, fizikailag el kell távolodnia néhány órára a másiktól. Olyankor nem bírom elviselni a közelségét, pedig a nők akkor nagyon szeretnének beszélgetni. Próbálnák megmagyarázni… De olyankor a férfinak éppen erre nincs szüksége. A földolgozáshoz magány kell.
Azok a párok, amelyek már az elején kikötik, hogy nem kezdenek kapcsolatot másokkal, kevésbé hajlamosak a félrelépésre.
A férfiak, néha akkor is, ha csak néhány napja nem láthatják kedvesüket, elkeserednek s elváláskor sírva fakadnak; szintúgy sok mindenre esküdöznek, ígéretet tesznek, s elhatározott szándékuk azt meg is tartani; de aztán valami új eset jön közbe, s kiverik fejükből esküiket. (…) Esküre, könnyekre és ígérgetésre általában hamarabb kaphatók ők, mint hű szerelemre. Ingatag jellemük készteti őket minderre, hisz nincs egy se, ki ne szeretne inkább egy hónapban tíz szeretőt változtatni, mint hogy tíz hónapig egynél maradjon. Állandóan azt hiszik, hogy új módszerekre és formákra lelnek, s kérkednek vele, ha sok nő szíve volt az övék. Mit remélsz tehát? Hiú ábrándokkal miért áltatod magad? Úgysem vagy rá képes, hogy csélcsapságában akadályozd: szűnj meg szeretni őt, s mutasd meg, hogy ugyanolyan módon, ahogy ő csalt meg, te is megcsalhatod.
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
A megcsalásról értekezni fölösleges, mert minden csak teória, azonban az életben csak úgy megtörténik. És van, hogy teljességgel hormonális és jelentéktelen a jövőre nézve, azonban akkor és ott elkerülhetetlen. De ha már az ember megtette, bevallani gyengeség és önzés, mert a másikat terheled, hogy te magad megtisztulj. Minden kapcsolatba kellenek titkok. Azonban ha abba a másikba beleszeretsz, színt vallani kötelességed. Mindegyik féllel szemben.